A szenátus ülésének napirendjén – Modern könyvtár az intelligens tanulási környezetért

A Szent István Egyetem Szenátusa a 2007/2008-as tanévi ötödik rendes ülését április 1-jén tartotta Gödöllőn. A testület elsőként a Rövid távú Rektori Program végrehajtásának feladataival foglalkozott és egyetértett az Intelligens tanulási környezet létrehozása munkaprogramon belül a „Modern egyetemi könyvtár és informatikai szolgáltatások" című előterjesztéssel, majd elfogadta a kiemelt pályázatok folyamatának alapelveit és főbb lépéseit. A szenátus a következőkben elfogadta a 2007. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót és jóváhagyta az egyetem 2008. évi költségvetését.

  A Modern egyetemi könyvtár és informatikai szolgáltatások című, a következőkben (helyhiány miatt a mellékletek és ábrák nélkül) ismertetett előterjesztést Koósné Török Erzsébet intézkedésfelelős, a Gödöllői Tudományos Könyvtár igazgatója dolgozta ki.

  1. Az intézkedés célja: Intelligens tanulási környezet létrehozása

  Az intelligens tanulási környezet létrehozása lehetővé teszi, elősegíti az egyetemi közösség, az érdeklődők számára a hagyományos és nem hagyományos dokumentumokhoz, a különböző információforrásokhoz való hozzáférést, az információ felhasználásához szükséges készségek fejlesztését. Valóságos és virtuális terek kialakításával optimális feltételeket nyújt a tanuláshoz, segíti az oktatói, kutatói, egyéb feladatok hatékonyabb elvégzését.

  2. Az intézkedés elvárt eredménye: Modern Egyetemi Könyvtár és informatikai szolgáltatások létrehozása

  A cél elérése érdekében összeállított intézkedési terv kidolgozása megkezdődött. Jelen előterjesztés a könyvtári és informatikai tartalomszolgáltatásra és az új könyvtári szervezet kialakítására vonatkozó javaslatokat tartalmazza.

  3. Egységes Egyetemi Könyvtár létrehozásának, működtetésének alapelvei:

  3.1. A Szent István Egyetemen folyó oktatáshoz, kutatáshoz, szakképzéshez kapcsolódó tudományos dokumentum- és információellátás, valamint egy magas szintű hálózati, technológiai alapú tartalomfejlesztés összegyetemi feladat.

  3.2. Az intelligens tanulási környezet létrehozásának, működtetésének legtermészetesebb közege a minden tekintetben magas színvonalú, folyamatosan fejlődő, az egyetem karaival, az országos könyvtári irányító és egyéb, nemzetközi szervezetekkel is együttműködő tudásmenedzselő, tanuló szervezetként funkcionáló, az egész életen át tartó tanulás programjának megvalósításában részt vevő Egyetemi Könyvtár.

  3.3. A fentieknek megfelelően az egységes egyetemi könyvtári és az egyéb tanulást támogató tartalomszolgáltatás kialakításának és fejlesztésének irányító szervezete az Egyetemi Könyvtár. Új szervezetét ennek megfelelően kell kialakítani.

  4. Javaslat a tudományos információszolgáltatás kialakítására - tartalomszolgáltatás

  4.1. A tartalomszolgáltatás kiemelt feladatai:

  - Az egyetemi képzési területek és a tudományos munka igényeihez igazodó gyűjteményszervezési és tartalom-hozzáférési, valamint szolgáltatási struktúra kialakítása és megvalósítása;

  - A tudományterületi szakmai színvonal megőrzése, az ehhez szükséges hagyományos és digitális technológiák ismerete, alkalmazása;

  - Az információs műveltség ismereteinek oktatása (digitális írástudás), az információáramlás kezelési képességének fejlesztése.

  4.2. Az oktatást segítő szolgáltatások (a képzés teljes körének támogatása):

  - az alapképzésben és mesterképzésben részt vevő hallgatók szakirodalommal való ellátása;

  - a doktori képzésben részt vevő hallgatók támogatása;

  - az egyetem által indított szakképzések információellátása;

  - tanulási környezet fejlesztése (önálló tanulási modulok, e-tanulás, virtuális egyetem), az önálló és csoportos tanulás támogatása).

  4.3. Kutatást támogató szolgáltatások:

  - az információhoz való korlátok nélküli, szabad hozzáférés lehetőségének megteremtése;

  - virtuális könyvtár, távoli hozzáférés biztosítása;

  - egyetemi tudásvagyon hozzáférhetővé tétele, az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók által teremtett tudást tartalmazó tudástár kialakítása (a képzéshez kapcsolódó, a kutatás során létrejött, valamint az egyetem működése kapcsán keletkezett ismeretek dokumentumainak tára);

  - tudományos dokumentumok tartalmi feltárása és rendszerben való szolgáltatása.

  4.5. Az egységes könyvtári szolgáltatás - LibPortál kialakítása, működtetése

  Az elektronikus szolgáltatások eléréséhez egy közös felület (LibPortál - SZIE Portál) kialakítása szükséges. Olyan webes felület, amely az érintett felhasználói kör számára, személyre szabott hozzáférést biztosít a releváns információkhoz, alkalmazásokhoz és koordinációs folyamatokhoz. A tartalomszolgáltatás eddigi hagyományos és újszerű elemeit, valamint a megvalósítás további részleteit a 1. számú melléklet I. része tartalmazza. (A tartalomszolgáltatás fő területei a mellékletben a következők: 1. Olvasószolgálat, 2. Tájékoztatás - tájékoztatási pontok, 3. Könyvtárközi kölcsönzés, 4. Katalógusok, 5. Adatbázisok, 6. SZIE Elektronikus Archívum, 7. Könyvtár-, szakirodalom használat, informatikai képzés, 8. e-Learning, 9. Személyi bibliográfia-készítő szolgáltatás, 10. Neptun (az egységes SZIE Tanulmányi Hivatal létrehozása után a NEPTUN ehhez az egyetemi szervezeti egységhez tartozna), SZIE Portál - Nyomtatott sajtó, 12. Az információszolgáltatás szervezése, irányítása - Hírszolgálat - a szerk.).   

  5. Javaslat az új szervezet, az Egyetemi Könyvtár kialakítására, működtetésére

  A 21. század elején a könyvtárral szembeni elvárások, a tartalomszolgáltatás igényei új szervezet kialakítását követelik meg.

  5.1. Az Egyetemi Könyvtár küldetése, kiemelt feladatai:

  Az Egyetemi Könyvtár a Szent István Egyetem oktató, nevelő és kutató munkáját segítő, használói igényekre épülő, motiváló, esélyegyenlőséget biztosító tudományos intézmény, nyilvános szakkönyvtár, illetve közgyűjtemény. Gyűjteményével, szolgáltatásaival, információs rendszerével és szakmailag felkészült munkatársaival az egyetem alapvető, meghatározó intézménye. Részt vesz, feladatot vállal az egyetem versenyképességének megteremtésében, megtartásában.

  Küldetése: az egyetem célkitűzéseinek, oktatási, kutatási és szakképzési tevékenységének segítése, támogatása; valamint nyilvános könyvtárként a tudomány és a gazdaság szakembereinek szolgálata.

  Célkitűzéseit hagyományos és nem hagyományos dokumentumainak, információforrásainak gyűjteményével; külső információforrásosokhoz, köztük nagy értékű külföldi szakirodalomhoz való hozzáférés biztosításával; a hallgatók, oktatók és kutatók által, egyetemi és szakmai céljaik eléréséhez szükséges szolgáltatások kialakításával valósítja meg.

  Kiemelt, újszerű feladatai: tudáskezelés, tudásközvetítés, az egyetem életéhez kapcsolódó információk elérése.

  5.2. Az Egyetemi Könyvtár jogállása, felügyelete:

  - A Szent István Egyetem által fenntartott, szakmai önállósággal működő nyilvános, tudományos szolgáltató központi (vagy funkcionális) szervezeti egység;

  - Magában foglalja az egyetemi közgyűjteményeket, valamint a könyvtári informatikai és tartalomszolgáltatási feladatokat;

  - Az egységes könyvtári rendszer irányítása és felügyelete az egyetem rektorának feladat- és hatáskörébe tartozik;

  - A könyvtár szakmai felügyeleti szerve az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).

  - A könyvtár fejlesztése a szenátus által jóváhagyott Intézményfejlesztési terv alapján történik;

 - A Könyvtár fenntartója biztosítja a korszerűen szervezett könyvtári, szakirodalmi tájékoztatási és informatikai tevékenységhez szükséges elhelyezési, tárgyi és személyi feltételeket. Ezek pénzügyi fedezetét az egyetem éves költségvetésében megtervezi, s célszerű felhasználását lehetővé teszi.

  5.3. Az Egyetemi Könyvtár szervezete és vezetése:

  A könyvtári rendszer:

  - Tagkönyvtárak (azok könyvtári részlegei)

  - Könyvtári informatika és tartalomszolgáltatási osztály, amely a könyvtári rendszer egészét szolgálja ki. Részlegei: Könyvtári hálózati, módszertani részleg; NEPTUN részleg; Ekönyvtár (ezen belül: SZIE Elektronikus Archívum, e-Learning tananyagfejlesztés és Egyetemi Hírszolgálat)

  - Egyetemi Szaklevéltár

  - Intézeti/tanszéki könyvtárak és/vagy letétek

  A könyvtár vezetése:

  - Könyvtárvezetők Kollégiuma

  - főigazgató

  - főigazgató-helyettes

  - Campus/kari könyvtárvezetők, illetve osztályvezető

  - részlegvezetők

  Tanácsadó szervezetek:

  - Az Egyetemi Könyvtár tanácsadó testületei:

                        Egyetemi Könyvtári Bizottság vagy

 Egyetemi Könyvtári és Informatikai Bizottság

Könyvtári Albizottság

                                               Informatikai Albizottság

  - A Tagkönyvtárak, egységek tanácsadó testületei:

  Kari/campus Könyvtári Tanács

  5.4. Javaslatok az elnevezésre:

  - Egyetemi Könyvtár

(más hivatalos elnevezés választása esetén ez a javaslat a rövid névhasználatra)

  - Egyetemi Könyvtár és Információs Központ

  - Egyetemi Könyvtár, Levéltár, Múzeum és Információs Központ

  6. Az egységes Egyetemi Könyvtár megvalósításának feltételei:

  6.1. Az egyetem támogatása, a mással nem helyettesíthető könyvtár, tudásközpont szerepének elfogadása, elfogadtatása. Az egész egyetem, kiemelten vezetése, álljon ki könyvtára mellett!

  6.2. Az Intézményfejlesztési terv 2008-2013 dokumentumban rögzített könyvtári és az informatikai infrastrukturális fejlesztések megvalósítása;

  6.3. Biztonságos gazdálkodási feltételek, finanszírozás: egyetemi költségvetés, támogatások, pályázatok, bevételek (térítéses szolgáltatások, adományjellegű bevételek), egyetemi kötelespéldány-szolgáltatás stb.

  A támogatás szerzésének további formái (olyanok, amelyek egyben segítenek a pozitív imázs kialakításában is): önkéntes adományozók, végzettek és öregdiák-adományozók, hagyatékok, könyvek örökbefogadása, önkéntes munkavállalás oktatók, hallgatók részéről.

  6.4. Az egységes közgyűjteményi, könyvtári informatikai szervezethez igazodó humán stratégia, foglalkoztatási követelményrendszer és teljesítményértékelés alkalmazása.

  Megfelelő létszámú és felkészült, folyamatos önképzésre hajlandó, elhivatott könyvtárosok, informatikai, kommunikációs szakemberek alkalmazása, akik képesek a tudás átadására, az olvasókkal való megfelelő párbeszédre.

  6.5. Szabályzatban rögzített munkamegosztás informatikai kérdésekben az Informatikai Hivatallal (kiemelten a könyvtári szolgáltató központ és egyéb tanulási terek működtetése érdekében).

  6.6. A Szenátus döntését követően egységes szabályzatok kidolgozása.

 

*

Az RRP-ben leírtak alapján úgy gondoljuk, az egyetem jó könyvtárat akar. Érezzük azt is a programból, amit nemrégen a köztársasági elnök úr hangsúlyozott: semmilyen áldozatot nem szabad sajnálni az oktatás színvonalának javításáért, így az azt szolgáló könyvtárak támogatásáért sem - mondta szóbeli kiegészítésében Koósné Török Erzsébet. - A munka során sokan segítettek hasznos észrevételekkel, javaslatokkal. Ezek alapján hangsúlyozom, a javaslat megvalósítása nem csak pénz kérdése és egyébként nem is sok pénz kérdése. A javaslat nem igényel kiemelkedően nagy anyagi ráfordítást! Annál inkább igényel: új szemléletet, közös elhatározást, egységes kiállást, szoros együttműködést, a meglevő erőkkel való jobb gazdálkodást, szakértelmet, sok munkát. Minőségi, magas színvonalú, nagyon sok munkát! Sokszor láthatatlan munkát, olyat, ami a könyvtári tevékenységre egyébként is jellemző.

 

Egy mondatban

 

A szenátus 13 igen, 11 nem szavazattal és 2 tartózkodással (összes szavazók száma 26 fő) nem támogatta Dr. Darvas Béla kinevezését a Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszék élére.

*

A szenátus támogatja a Tessedik Sámuel Főiskolával való szorosabb együttműködést és egy bizottságot bíz meg annak érdekében, hogy a főiskolával közösen dolgozzák ki az együttműködés tartalmi és szervezeti lehetőségeit.

*

A szenátus megszavazta Gazdaságelemző alapszak indítását a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon.

*

A szenátus egyetértett agrár-mérnöktanár mesterszak indításával a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon.

*

A szenátus támogatta az emberi erőforrás tanácsadó MA szak indítását a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon.

*

A szenátus kijelölte a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon tartandó kari tanácsválasztás időpontjait: az első forduló 2008. május 5-6-án, a második forduló pedig 2008. május 15-16-án lesz.

*

A szenátus támogatta, hogy a SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium képzési struktúrája sportiskolai programmal egészüljön ki.

 

*

 

A SZENÁTUS megszavazta a Rector Emeritus cím szabályzatát a következő módosításokkal:

„1.§ (5) A „Rector Emeritus" cím viselője más felsőoktatási intézménnyel nem állhat közalkalmazotti vagy egyéb jogviszonyban."

 „2.§ (2) A „Rector Emeritus" cím viselőjét tényleges nyugdíjba vonulásától és a közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésétől kezdődően, havi rendszerességgel a Professor Emeritus illetményének háromszorosa illeti meg."

új bekezdés beszúrása:

(3) A cím alapításának évében, vagy azt megelőzően funkcionáló rektorok esetében a jelen Szabályzat hatályba lépésétől, illetve a rektori megbízatás lejártától illet meg a „Rector Emeritus" címmel járó illetmény."