A Királyi Botanikus Kertből jelentkezem
Üdvözletemet küldöm erről a gyönyörű helyről, az idő jó... szólna egy szokványos képeslap, egy hétköznapi nyaralásról. Nos, a hely tényleg leírhatatlanul gyönyörű, az idő is mindig jó, még ha a fehér homokos tengerpart, kigyúrt testű fiúk és bikinis lányok hiányoznak is. A vízzel sincs semmi probléma, minden reggel szerencsém van hozzá, csak épp nem úszógumival indulok el, hanem locsolótömlővel, de ne rohanjunk ennyire előre.
A történet 2007 szeptemberében kezdődött egy családi vakáció alkalmával. Ekkor először jártam a kertben, de valahogy sejteni lehetett, hogy nem utoljára. Igaz, akkor a visszatérés gondolata azért fogalmazódott meg, mert körülbelül 5 órát töltöttünk a több mint 186 ha nagyságú területen, és csak a távozás után döbbentünk rá, hogy körülbelül a botanikus kert egyharmadát sikerült bejárnunk....
Ez alatt az idő alatt fedeztük fel, hogy diákok egyenpólóban próbálják egy hatalmas ollóval a fű szélét egyenesre vágni, vagy épp metszőollóval az oldalukon szaladgálnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hirtelen jött az isteni szikra, de némi tétovázás, és egy kérdés után, máris az iskolában találtuk magunkat, ahol jelenlegi tanárom örömmel fogadott bennünket, és készségesen válaszolgatott kérdéseinkre, majd egy jelentkezési lappal a kezemben távoztunk.
A 16 oldalas „tömör" formanyomtatvány a teljesség igénye nélkül adott tájékoztatást a munkáról. Az Internship program - amelyben én is részt veszek - 3 hónapra szól. A jelentkezési lapon feketén-fehéren vannak leírva, összegezve a feltételek, mely szerint: hétfőtől csütörtökig 8-16.15-ig az általad megjelölt területen dolgozol a 3 hónap alatt. És hogy mit kapsz cserébe?
Persze ilyenkor mindenki felteszi a kérdést: mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Sajnos, kedves olvasó, ki kell, hogy ábrándítsalak: semennyit, de hidd el, megnyugtathatlak, nem csak a magyarok között lehet ilyen, mások által "elvetemültnek" titulált egyetemistákat találni.
Visszatérve a feltételekhez, a munkádért cserébe a pénteki, ún. Study day-t adják, melynek során a tanulók (internek) ellátogatnak egymás területeire a botanikus kerten belül és az ott élő növényeket tanulmányozzák. Minden péntek délután pedig egymástól tanulunk egy tanár felügyeletével, amikor is minden tanuló előadja a „The Plant of the week" című prezentációját. Ez röviden arról szól, hogy mindannyiunknak ki kell választania a kert területéről egy növényt és arról egy előadást tartani. Ez néha megerőltető, mert komoly kutatómunkát igényel és nem biztos, hogy az embernek egy átdolgozott nap után marad annyi energiája, hogy beüljön a könyvtárba, amit korlátlanul használhatunk és még a szolgáltatások is ingyenesek (fénymásolás, nyomtatás) - ami nem rossz lehetőség, ha az embernek van egy saját kutatási területe.
Ez volt a hivatalos rész, de vannak ám olyan dolgok, amelyek megfoghatatlanok és megfizethetetlenek. Ilyenek például: hiába indulsz el hajnal 6-kor dolgozni, mindenki mosolyog rád az utcán. Arról nem is beszélve, hogy ki az, aki reggel úgy ér be az irodájába, hogy mókusok rohangálnak mellette és a reggeli kávét a kollégái rakják elé, csupán figyelmességből. Vagy az a légkör, ami akkor uralkodik a teremben, amikor már csak egy óra van hátra a beszámolóig és mindenki pánikszerűen püföli a klaviatúrát és végül hatalmasakat nevetünk a furábbnál furább előadásmódokon és akcentusokon. Azt hiszem, erre mondják a „nagyok", hogy ez biztos, hogy örök emlék marad.
A jelentkezési lap kitöltése alapján elmondható, hogy nagyon komoly a válogatás. Az elbírálás hamar megvan, és így jön össze egy szemeszterre (3 hónap) a 13-as létszám. A mi csapatunk nagyon vegyes, talán ezért is olyan jó a hangulat: van amerikai, angol, francia, japán hallgatónk is.
Ezen feltételek alapján lettem intern a Royal Botanic Gardens Pálmaházában, Kew-ban.
A hétfőtől péntekig tartó munka is élvezetes, persze, hogyne lenne az ilyen körülmények között!
A pálmaház - ahol dolgozom - 3 fő részből áll: a baloldali szárny az afrikai, a jobboldali szárny pedig az ázsiai, óceániai növényeknek ad otthont. A középső rész, ami egy hatalmas kupola, az amerikai származású növényeket mutatja be.
A reggelek rituálészerűen locsolással kezdődnek, jó hangulatban, vagy ha nem, fennáll a veszélye annak, hogy a főnököd egy óriási pálma mögül ugrik eléd, hogy mi a probléma, mi történt veled és aztán bizonygathatod neki, hogy csak a magnóból üvöltő Bob Marley- Buffalo Soldier című száma miatt kalandozott el a figyelmed, valahová messzire, Gödöllő egyik nevezetes előadója felé... A magnóról pedig csak annyit, hogy az sem hoz lázba senkit, ha a Palmaceae család egyik új fajának nézed és véletlenül azt is elárasztod, ahogy tettem én azt rögtön a második munkanapomon...
Délelőtt általában olyan kisebb munkákat végzünk, amelyekkel a látványosságokat próbáljuk szebbé varázsolni: szedegetjük a lehulló leveleket, levágjuk az elhalt részeket, ágakat. Ezek után - és persze a szigorúan betartott egyórás ebédidő után - jön a tényleg kemény, fizikai munka. Ilyenkor időt és energiát nem sajnálva gyürkőzünk neki a feladatoknak, amelyek mostanában az ásásban és ültetésben merülnek ki. Ezek a legújabb terv miatt szükségesek, mely szerint egy teljes ágyást kell kitelepíteni és beültetni veszélyeztetett fajokkal.
Ha éppen nem ásunk, vagy ültetünk, akkor a pálmákat metsszük egy kis targoncáról, vagy a Vízililiomház medencéjéből pecázzuk ki az algákat, csigákat és a beejtett mobiltelefonokat az erre kifejlesztett spéci vízálló overálokban.
Egy valamiben teljesen biztos vagyok: még ha néha nagyon sok dolgunk van egy napra, mindig tanulok valami újat, amiért következő reggel érdemes felkelni.
Bízom benne, hogy sikerült Nektek rávilágítanom, hogy egy nyári szünetet így is el lehet tölteni, csupán annyi kell hozzá, hogy érett egyetemistaként járjatok nyitott szemmel a világban és merjetek kérdezni.
A találkozás reményében zárom soraimat, és kívánok Nektek élményekben gazdag gólyatábort!
Üdvözlettel:
Lőrincz Klára
MKK-KTI IV.
