Ipar, kereskedelem és pénzügy Gödöllőn a két világháború között (részlet)

DR. RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ

I. A HELYI GAZDASÁG

I/4. GAZDASÁG, KÖZÉLET, SAJTÓ (HÍRLAPTÜKÖR)

Közéleti szereplők

A közéletnek Gödöllőn sem voltak demokratikus tradíciói. Elhaltak a monarchiai idők korlátozott liberalizmusát idéző csenevész emlékképek is. Így hát időszakunkban különféle, erősen átpolitizált, s az itt kivált rátarti hivatali-hivatalos hatalom iránt kényszerűen előzékeny és lojális civil szervezetek: egyletek, szakmai érdekképviseletek, szövetségek, körök, egyesületek, hazafias szellemű levente- és cserkészmozgalmak stb. a maguk mozgásterében igyekeztek felmutatni, képviselni az általuk felvállalt érdekeket és értékeket. A felsoroltak persze, inkább célra szervezett professzionális organizációk voltak, semmint társadalmi-szociális autonómiák, egymás közötti, s az állammal folytatott egyenrangú párbeszéd részesei. Aktivitásuk mégis kifejezett egyféle közérzületet, közvélekedést, közgondolkodást, közhangulatot az autoriter, tekintélyelvű uralmi berendezkedés nyilvánosságának viszonyai között. Pozícióik gyengesége, érdekérvényesítő képességük korlátozottsága ellenére a civil szerveződések, illetve szervezetek végül is a közösségi lét intézményesült formáiként legitimálódtak.

  A hivatalos politika, a közéletet szervező helyi hatalom igyekezett is velük önmagát ékesíteni. S mert „Gödöllőn mindig történt valami", az eseményekhez rendszerint az aktív sokaság (így pl. a gyakori felvonulásokhoz, zászlószentelésekhez) látványos szerepét testálták rájuk. A politikai közélet befolyásos alakítója a Magyar Élet Pártja (MÉP) volt. Más pártok, kisgazdák, szociáldemokraták főként választások idejére aktivizálódtak. A MÉP egyenesen tagadta, az 1939-es országgyűlési választásokon feltűnően megerősödött nyilaskeresztes párt viszont fennen hirdette együttműködésüket. A pozícionált jobboldal radikális belső, esetünkben „endreista" ellenzékével, melynek grémiumához Faragó Ede és Hovhannesian Eghia is tartozott, lényegében eszmei és politikai akcióegységben lépett fel a politikai közélet centrumába állított valamennyi nemzeti és társadalmi kérdés ügyében. A községet és a járást irányító vezetői garnitúra személyi összetétele attól kezdve jelentett valamelyest is tényleges veszélyt a kormányon lévőkre, törekvéseikre és szándékaikra, hogy Magyarország megszállt ország lett, s képletesen szólva, végképp hatályon kívül került a Budai Vár (a gödöllői kastély) és a pesti Vigadó felemás, kiüresedett érdekszövetsége. A szellemi környezet és közélet alakítói között - itt csak megemlítve a másutt tárgyalandó művészeti és irodalmi műhelyeket - az egyházaknak, főként a római katolikus anyaszentegyháznak volt számottevő szerepe (Gödöllőn). Többek között a lakosság vallási struktúrája, a katolikus hagyományok, a máriabesnyői kegyhely, a premontrei gimnázium és a Gödöllői Hírlap révén. A kormányzó 1920-tól nyaranta fizikai jelenlétével hatott a közéletre; gyakran ünnepelték a magyarság szimbólumaként, főként születésnapjai, s a visszacsatolt területek feletti öröm kapcsán. Kultuszát tudatosan építették, ápolták, tágabb családjára is kiterjesztették. A „vendégjárás", az országos politika reprezentánsainak gyakori szereplése a községben, ugyancsak sajátos színt vittek a hivatalos és társadalmi közéletbe. A csoportélmények: tömegtalálkozók, körmenetek, zászlószentelések, sport- és kulturális rendezvények (közöttük az 1933-as Cserkész Világtalálkozó, s az 1939-es leányjamboree vált nevezetesebbé), azon túlmenően, hogy a nagypolitikának dobogóul szolgáltak nyílt vagy rejtett szándékainak kinyilvánítására, már-már szakrális érzületet is előhívtak, lelki közösségbe kovácsolták a résztvevőket.

A helyi sajtó

  A közgondolkodást, a közszellemet nagyban befolyásolta, motiválta, sőt generálta a helyi sajtó, jelesen a Gödöllői Hírlap, amely - miként szó lesz róla - a magára vállalt sokféle funkció között egyféle rálátást biztosított olvasóinak a járás, de még a megye közéletére is. Az újságot modernnek mondható szerkesztői gyakorlat, s (1938-tól) mindinkább az Endre-féle szélsőjobb anyajegyeit viselő szemlélet, tartalom és témakörválasztás, illetve tárgyalási mód jellemezte. Gödöllőn még a harmincas évek elején is két társadalmi-politikai, közgazdasági stb. kérdéseket tárgyaló hetilap (Gödöllő és Vidéke, Gödöllői Hírlap) és három folyóirat jelent meg: a Méhészet (szaklap), a Székelység (társadalmi-politikai), valamint a Fáklya (szemle, évente 10 számmal jelentkezett). A Gödöllői Hírlapot (kiadóhivatala a Kossuth utca 26-ban, szerkesztősége a mai Dalmady Győző utcában volt) egy főszerkesztő és 13 munkatárs „állította elő". Az újság terjedelme igen változatos, rendszerint 8-16 oldalnyi, ünnepeken akár 20 oldalnál is több volt; évi 10 pengőért lehetett rá „előfizetni", és egy számáért 20 fillért kértek. A Gödöllői Hírlap (GH), főszerkesztője és kiadója Hovhannesian természetesen ismerte az újságírás helyi tradícióit. Az 1898. január 1-jén indult Gödöllő és Vidéke (GV) címmel megjelent képes hetilapra a GH-ban visszatekintő írás szerzője, dr. Udvarnoky Antal szellemes módját találta meg az időközben alapvetően megváltozott, lehűlt politikai klímához igazított kettős beszédnek. Közismerten a hazai kapitalista modernizáció aranykorának, idők teltével, a századforduló forradalmai után ellenben a már ellenséggé avatott korlátozott liberalizmus uralmaként emlegetett monarchiai évtizedek dicséretének vádját akként hatástalanította, illetve előzte meg, hogy a félreértéseket elkerülendő leszögezte: azért beszél aranykorról, mert akkor volt fiatal. A GV-nek már az első negyedévben 300 előfizetője volt, köztük a királyné, IV. Ferdinánd főherceg, s a toscanani nagyherceg. Orbay Éberhardth Dénes, a főszerkesztő Gödöllőn lakott, Udvarnoky Hermann Antal szerkesztő pedig Budán. Az újság irodalmi melléklete jeles szerzőket is foglalkoztatott. Tudósított az aranykorról, a királyi és a fejedelmi vendégek vadászatairól, a divatos üdülőhely, Gödöllő teniszpályáján és báltermében történtekről.  A GV a negyvennyolcas függetlenségi párt, az akkori GH pedig a Nemzeti Munkapárt lapja, konkrétan dr. Bezsilla István, a Munkapárt helybeli elnökének a tulajdona volt; az I. világháború utolsó évében már „szünetelt". 1922-ben - Kray és Kaas bárók gödöllői választási küzdelme idején - jelent meg ismét Hovhannesian felelős szerkesztésében, egyetlenegy számmal. A GV kötődött a 48-as függetlenséget vallók, az úgynevezett „Kurucok" asztaltársaságához, melynek tagjai leginkább a megszűnt Polgári Körből kerültek ki: Nyíri Lajos, a GV szerkesztője, Krenn Károly tanító, Kovács Béla telekkönyvezető, Surin István kertész... Gyakran vendégük volt Hockstedt Jenő, aki főállásban szerkesztette az akkori GH-t.

Hovhannesian

- a  szerkesztő, szervező, szerző

  Az 1928. december 1-jén indult GH elsődleges forrás, nélkülözhetetlen a helytörténeti kutatásban. Okkal állítható, hogy Hovhannesian (a Pest Megyei Adatárat szerkesztette, Gödöllőről kettő, az örménységről három könyvet írt, s azt a be nem váltott ígéretet tette, hogy 1943 végén a GH kiadja a „30 év Gödöllőn" című munkáját, amelynek a második része adatszerűen írja le a mai Gödöllőt) legmaradandóbb hatású vállalkozása-vállalása éppen a GH volt. Az újság semmilyen értelemben nem folytatása az 1898-ban ugyanilyen elnevezéssel indított lapnak. A Hovhannesian szerkesztette, (változó kiadói hátterű) újság a lapcsinálás technikáját nézve redaktori teljesítmény. A GH és Hovhannesian két komponens, nem azonos értékű és nem is összemosható.  A lap „vonalát", szellemiségét Hovhannesian határozta meg, de nem egyedül írta az újságot. Írástudókat gyűjtött maga köré pl. a premontrei rend tanárai közül. A közölt dolgozatok informálnak arról, hogy melyek voltak a közvélemény figyelmébe ajánlott, „emelt" témák és tartalmak. Így a GH akarva-akaratlanul tükrözte, főként azonban formálni igyekezett a közgondolkodást, közhangulatot. Az újságot néhány rövid évtől (s a Tóth Károly majd Bor Ambrus néven szépíróként ismertté lett fia informális aktivitásától) eltekintve Hovhannesian főszerkesztette. Így jószerével, több-kevesebb bizonyossággal rekonstruálható az ő közléspolitikai felfogása, érték- és ízlésvilága, témaválasztásának prioritásrendje, s gyakorlatias, üzleti gondolkodása is. Hovhannesian ugyanis, amikor a GH-ról volt szó, valósággal menedzserként gondolkodott. Alkati adottsága is volt, hogy nem szorult be például sem a hiányok történelmi okainak magyarázatába, sem a jövőről vallott ábrándokba. Hovhannesian javaslatai mindig konkrétak, igényességüket nézve operatívak. Kampányt indít pl. egy új leány polgári iskoláért, a városközpont, az egészségház, az iparoskör, vagy éppen a községgazdaság hatékonyabbá tételéért, de egy új ravatalozó építéséért is, mert a régiben már patkányok gyalázták meg Gödöllő régebbi állatorvosát. (Temetkezési vállalat Lukács János tulajdonában volt.) Javasolta a fegyverben lévő katonák gazdasági oktatását is. S, hogy ne csak apologéta legyen, bírál is. Legtöbbször Gödöllő küllemét, útjait, ivóvízellátását stb. kritizálja. Gödöllő fejlődési irányát tárgyalják a „Fejlődik-e Gödöllő? Tények és gondolatok", s „A kérdések, amelyekkel foglalkozni kell" című írásai. A Gödöllő fejlesztése témakörben Hovhannesian már csak üzleti megfontolásokból is ösztönzi, hogy a lapban minél többféle álláspont táruljon fel. Erre a biztatásra adott válasznak tekinthető Zankó Emil erdőfőtanácsos (1929. augusztus 18-tól nyugdíjas) többrészes írása "Gödöllő fejlesztéséről".

(folytatjuk)