Röviden

A MAGYAR FELSŐOKTATÁS reformja évek óta zajlik. A képzés, az intézményszerkezet átalakítása mellett az egyetemek, főiskolák legfontosabb alaptevékenysége csak akkor lesz hatékony, ha a tanulási környezet is a lehető legjobb állapotba kerül. A cél, hogy korszerű, jól felszerelt előadókban, méltó körülmények között tanulhassanak, kutathassanak diákjaink, volt olvasható az Oktatási és Kulturális Minisztérium évzáró közleményében. A szaktárca hozzájárul a jászberényi sportcsarnok megépítéséhez, ennek fejében a Szent István Egyetem jászberényi Alkalmazott Bölcsészettudományi Kara használati jogot szerez a sportcsarnokban. A minisztérium közleménye szerint a PPP program keretében 2007-ben elkezdődik a Szent István Egyetem központi épületének felújítása, sikeres közbeszerzés esetén szintén idén indul a kivitelezés a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán. 

DR. LIGETVÁRI FERENC professzor elnyerte a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Pázmány Péter felsőoktatási díját a környezetgazdálkodás területén végzett kutató és oktató tevékenységéért.

A MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÓNAP keretében február 21-én 10 óra 30-kor író-olvasó találkozó kezdődik az Országos Mezőgazdasági Könyvtár Agrár-szakirodalmi Szolgáltató Házában. A Szaktudás Kiadó Ház kötetei közül a Láng István - Csete László - Jolánkai Márton szerzőhármas Globális klímaváltozás hatásai című könyvét mutatják be az érdeklődőknek. Február 14-én a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában dr. Hajós László egyetemi tanár, elnök adja át az Intézményközi Tankönyvkiadási Szakértő Bizottság nívódíjait.

AZ YBL EGYESÜLET február 17-én 19 órától a Stefánia Palotában (Budapest, XIV. Stefánia út 34-36.) rendezi meg X. Ybl Bálját. A bál fővédnökei Ybl Magdolna és Nicholas M. Ybl. A bált dr. Makovényi Ferenc, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar dékánja nyitja meg, a hagyományos köszöntőt Prekuta János tartja, a bál háziasszonya Szmodits Júlia. A kitűnő hangulatról a Szerenade szalonzenekar gondoskodik.  A báli vacsora: aperitif, Borjúgalantin friss kerti kavalkáddal, Roston sült kacsamell vörösboros erdei gombamártással, túrófánkkal, Mascarpone báli tortácska. Az éjféli tombol fődíja tokaji hordócska Tokajival dugig töltve.

LAPZÁRTÁNK UTÁN, január 27-én nyitotta meg a Rejtőzködő szobrok (Miró Eszter hagyatéka) című kiállítást a városi művelődési központ Gödöllői Galériájában dr. Lábadi Károly néprajzkutató, a SZIE MKK KTI egyetemi docense. A megnyitón levetítették Fuszenecker Ferenc (a Gödöllő Kultúrájáért-díj idei kitüntetettje) és Lőrincz Ferenc Miró Eszterről készített rövidfilmjét. A kiállítás február 28-ig hétfő kivételével naponta 10-18 óráig tekinthető meg.

DR. HAJÓS LÁSZLÓ egyetemi tanár koordinálja a közeljövőben elinduló gödöllői rekonstrukció munkáit rektori biztosként Ezzel a feladattal dr. Molnár József rektor január 17-én kelt levelében bízta meg.

 

Taxonomy upgrade extras: