Gazdálkodjunk a tehetséggel!
Jelentős esemény színhelye lesz jövőre Gödöllő. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a felsőoktatásban érintett minisztériumok és országos hatáskörű intézmények, szervezetek, alapítványok erkölcsi, szakmai, valamint anyagi támogatásával a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara rendezi a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekcióját. Ezúton is kérem a tudományos kutatással foglalkozó egyetemi és főiskolai diákokat, hogy színvonalas pályamunkájukkal vegyenek részt a szekció munkájában. Pályázhatnak mindazon hallgatók, akik nappali, levelező, távoktatási formában folytatják tanulmányaikat.
Magánál a konferenciánál azonban a szervezők szándéka távolabbra mutató és összetettebb. Szakmai körökben közismert, hogy a közel hatvan éves múltra visszatekintő tudományos diákköri mozgalom a tehetséggondozás legfontosabb és leghatékonyabb formájaként bontakozott ki hazánkban. Az önképzés, az elitképzés és a tudósképzés színtere, ahol a kiemelkedő tudósok, mesterek körül kialakuló, serkentő és demokratikus légkör iránt fogékony, tehetséges hallgatóknak az első tudományos sikerek élményét adja. Sok nemzetközi szinten is jegyzett tudósunk itt ízlelte meg a tudományos siker ízét, itt kapott ösztönzést a további munkára. A tömegmozgalommá terebélyesedett országos tudományos diákköri mozgalom jubileumi, harmincadik konferenciájára készül.
Az országos konferencia szervezőinek célja tehát ma is az, hogy a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások tudományos és művészeti eredményeinek bemutatási és értékelési fóruma legyen. Ezáltal is ösztönözze az intézményi hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet. Támogassa és elismerje a felsőoktatási diáktudományos tevékenység résztvevőit: a tehetséges hallgatókat, mestereiket, konzulenseiket, valamint segítséget adjon a kutatómunkában a továbbhaladáshoz és a pályakezdéséhez.
Mindannyian tudjuk, hogy a legszorgalmasabb és legöntudatosabb embernek is szüksége van megerősítésre, elismerésre. Tréfásan szoktuk mondani, hogy aki elhárítja a dicséretet, csak azért teszi, hogy még egyszer megdicsérjék. Ebben sok igazság van. Ahogyan abban is, hogy a hatékony ösztönzés minden nagy életteljesítmény mögött felismerhető. Minden neves tudományos személyiség életrajzában megtaláljuk azokat az embereket, akik előre lendítették a pályájukon, és azok a pillanatokat, csillagórákat is, amelyeket meghatározónak tartott az életében. Ezek a pillanatok lehetnek spontánok, de tudatosan is megtervezhetők. Magyarán alkalmat kell teremteni a tehetség megmutatására, vagy akár felismerésére. Ilyenek lehetnek a tudományos diákköri konferenciák, vagy akár a Kutatók Éjszakáján szerzett élmények is. Ez utóbbi azért jutott eszembe, mert éppen a közelmúltban zajlott le, és egyetemünkön is jelentős érdeklődést tapasztaltunk ismét.
Nyilván az érdeklődés felkeltése és a tehetség mérhető teljesítménnyé fejlesztése között nagy a különbség, de mindkettőre szükség van. Ma is sok tehetséges ember kallódik el, mert nem ismeri fel magában azt az adottságot, amely révén helyzeti előnybe kerülhetne társaihoz képest, és szinte minden nap megélhetné az ebből fakadó sikerélményt. A tehetség felismerése és a minőségre való törekvés megerősítése a sikeres iskolák elitképzésének titka. Úgy vélem, hogy ezen a területen a magyarországi felsőoktatási intézményeknek is van még fejlődni valójuk, de a tudományos diákköri mozgalommal nem kell szégyenkeznünk nemzetközi szinten sem.
Akár a hazai, akár az európai uniós tervekkel ismerkedünk, mindig találkozhatunk a kutatás-fejlesztés és az oktatás erősítésének, az e területekre szánt összegek növelésének szándékával. Látható azonban az is, hogy a növekvő támogatások mögött nem mindig jelenik meg az eredmény. Nyilván ezt tudják a döntéshozók is, a fejlesztési szándékokkal együtt növekszik a gyakorlatban hasznosítható eredmények iránti igény is. Mindez számunkra is kihívást jelent, de ettől nem kell megijednünk. A mi egyetemünk sikeres lehet ezen a téren, mert szinte minden karunknak lehetősége van a vidékfejlesztéssel kapcsolatos programok valamelyikébe bekapcsolódni.
Magyarország jövője ugyanis leginkább attól függ, hogy megtalálja-e a vidék helyét. A vidékhez fordulás szándéka már jó ideje napirenden van, de mintha ezt csak kevesen vennék komolyan. Ha felmérnénk, hogy a termőföld hány százaléka van a helyben lakó falusiak tulajdonában, megdöbbennénk. Valószínűleg még öt százaléka sem. De sok hasonló kérdést tehetnénk még fel: Vajon a vadászoknak hány százaléka falusi lakos? Az erdei gombák hány százalékát szedik le a falusiak, és mennyit a közeli vagy távoli városokból érkező kirándulók? S ha megnézzük, hogy a színházjegyeket hány százalékban vásárolják, a különféle városi kulturális szolgáltatásokat milyen arányban veszik igénybe falusiak? A magyar vidék olyan provinciává vált, amilyen történelmünk során még sohasem volt. Bizony rá kell döbbennünk, hogy az elmúlt hetven évben a magyar vidék lakosságából, gazdasági javaiból, alulfizetett munkaerejéből táplálkozott az ország úgynevezett fejlettebb városias, nagyvárosias része. Emiatt a vidék elvesztette legtehetségesebb lakosságát, fiatalságát, mondhatni az elitjét. Ezt a folyamatot mindenképpen meg kell állítani, és ehhez egy merőben új gondolkodású elitre van szükség.
Innen kellene elindulnunk felfelé. Nem csupán pályázatokkal, hanem lelkesítő népmozgalmakkal. Attól az embertől hiába várjuk most, hogy vállalkozzon, kezdeményezzen, akit hetven éve korlátoznak felemelkedési szándékaiban, reális vagy délibábos álmaiban. Nem lehetőséget kell kapnia, hanem használati utasítást is. Megfogni a kezét és vezetni. Képesek leszünk erre? Nincs más lehetőségünk, képessé kell válnunk rá, vagy egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülünk.
Úgy gondolom, hogy a jövőkép megfogalmazása éppen a Szent István Egyetem és karunk feladata lenne. A múltunkból, gyökereinkből adódóan nekünk van olyan érzelmi kötődésünk a vidékhez, az agráriumhoz, amivel a főváros és a vidék nagyvárosainak tudományegyetemei kevésbé rendelkeznek. Ez nekünk olyan adottságunk, mint a tehetség helyzeti előnye a munkatársakkal szemben. Csak legyen meg bennünk az elhatározás a feladathoz!
Dr. Villányi László
dékán
