MKK siker a II. Országos Gazdászversenyen

A IV. Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében megrendezett II. Országos Gazdászversenyen öt egyetem (Gödöllő, Mosonmagyaróvár, Keszthely, Debrecen, Kaposvár) agrárkaráról érkeztek a három versenyzőből (két fiú, egy lány) álló csapatok.

a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karát a következő hallgatók képviselték: Czagány-Mákos Roberta (agrármérnök BSc, III. évf.), Nagy Ádám Péter (állattenyésztő mérnök BSc, III. évf.), Páble Tamás (állattenyésztő mérnök BSc, III. évf.)

A versenyfeladatok írásbeli részében az általános állattenyésztési, a részletes állattenyésztési, növénytermesztési, gyepgazdálkodási és „mi micsoda” kérdésekre kellet válaszolni. Ezt követően az ügyességi feladatokra került sor: pl. dalverseny, „tű a szénakazalban”, somogyi betyárok, birkaültetés és kormeghatározás, traktorgumik, csirkefogók stb.

Hallgatóink az összesített teljesítményük alapján, a második helyezést érdemelték ki. A kaposvári diákok lettek az elsők, míg a harmadik helyet a debreceni csapat érte el.

Díjként hallgatóink egy elismerő oklevelet, valamint egy ezüstszínű, emléktáblával ellátott vasvillát kaptak. Mindezek az Állattenyésztés-tudományi Intézet folyosóján lévő kiállítási vitrinben nézhetők meg.

Az elért kiváló eredményhez Állattenyésztés-tudományi Intézet minden dolgozója, valamint az Állattenyésztő mérnök BSc oktatói nevében gratulálunk, örülünk annak hogy, teljesítményükkel tovább erősítették Karunk és Szakjaink jó hírnevét!

Tőzsér János