A tavaszi felvételi eljárásról
Az idén különösen gyorsan köszöntött be a tavasz. Az egykori királyi vadaspark öreg fái néhány nap alatt virágba-zöldbe borultak, ami a szokatlanul meleg áprilisnak köszönhető. Már több mint negyvenszer láttam a természetnek ezt a csodás megújulását Kálmán herceg szobra körül, de soha nem tudok betelni vele. Az élővilág örök órája mindannyiunknak megmutatja az idő múlásával a mértéket és a ritmust, ami szerint élnünk kellene. Az már a mi bajunk, hogy nem akarunk, nem tudunk igazodni hozzá.
A kitavaszodás majdnem egybe esik az egyetemi jelentkezések feldolgozásával. Az idén is már megjelentek az első statisztikák. Szembetűnő, hogy az elmúlt évben tapasztalható szerényebb érdeklődés után az idén 27 ezerrel többen jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe, 22 százalékkal nőtt a jelentkezések száma. Az elemzésekből az is kiderül, hogy a felívelés elsősorban a meghirdetett mesterképzéseknek köszönhető. A kiemelkedően sikeres felsőoktatási intézmények között a Szent István Egyetemet is megemlítik. Jóleső érzés, hogy mindehhez karunk is hozzájárult. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar elmúlt három évének eredményeit nézve láthatjuk, hogy 2007-ben 3525, 2008-ban 4324 jelentkezés történt, az idén viszont 7581-re ugrott a benyújtott felvételi kérelmek száma.
A hozzánk hasonlóan sikeres oktatási intézmények a mesterképzésre jelentkezőknek köszönhetik a kiugróan magas eredményt. Most látszik, hogy érdemes volt erőfeszítéseket tenni az oktatói gárda erősítésére, a színvonal emelésére. S nyilván vannak olyan főiskolák, egyetemek is, amelyek a vesztesei az idei évnek. Vajon milyen tendenciák húzódnak meg a siker vagy a kudarc mögött? Ha megkérdezzük a diákokat, hogy miért éppen ide jelentkeztek, nyilván sokféle választ kapunk.
Idejárt a szülők valamelyike, - mondja az egyik, - közel van a lakóhelyemhez, - említi a másik. A többségnek azonban nem ilyen direkt viszonyulásai vannak. Sikeres jövőképet nyújtó diplomát szeretne, s ehhez olyan egyetemet keres, amelynek híre, presztízse meghaladja a többit. A jó egyetemnek jól eladható a diplomája, a végzősök kulcspozíciókba kerülnek, s ez az egyik legjobb cégére az oktatási intézménynek. Egyetemünk, karunk ilyen szempontból valóban sikeresnek tekinthető. Diákjaink ott vannak az agrárium csúcshivatalaiban, sokan Brüsszelben találtak munkát.
A statisztikai eredményeken túl azonban minden szám mögött egy élet van. A nem sikerült felvételi valakinek száz százalékos kudarc, ahogyan a sikertelen munkába állást is tragikusan éli meg az érintett. Minden embernek, aki egy formálódó személyiségre hatással lehet, elsődleges kötelessége a rábízott érték megbecsülése, segítése. Nyilván ezzel a törekvéssel mindenki egyetért, de mintha mégsem tennénk meg mindent ennek érdekében. Szerte a világban nagyon sok a kallódó fiatal, persze ők nem a potenciális diplomások közé tartoznak. Korunk egyik legnagyobb problémája éppen a fiatal sorsokkal való mostoha bánásmód, miközben az emberiségnek soha olyan kiváló lehetősége nem volt az új generációk felemelésére.
A minap a Szent István Stúdió Gazdakörében egy érdekes riportot láttam. Salgótarján mellett egy farmon olyan fiatalok gazdálkodnak, akik szerényebb szellemi képességeik, fogyatékosságuk miatt a hagyományos oktatási intézményekben nehezen boldogulnának, a versenyszférában nemigen kapnának munkát. Itt a növények, állatok ápolása, gondozása közben megtanulják, hogyan válhatnak a társadalom hasznos tagjává, és ezáltal önbecsülésük is megerősödik.
Gazdálkodni szeretnék és családot alapítani, - mondja az egyik fiú csillogó szemmel. Vajon hány fiatal van, aki jobb képességei ellenére sem akar értékteremtő munkát végezni, gyermeket nevelni? Nagy-nagy tisztelet ébredt bennem a mintafarmot működtető pedagógusok, szakoktatók és nyilván a szülők iránt, akik ezt az értékrendet el tovább tudták adni. Aki egy életet megment egy világot ment meg. - hangzik az ismert aforizma. Én úgy mondanám, hogy aki értelmet ad egy életnek, az megment egy embert a világnak.
Az egyetem öreg fái már nagyon sok diákot láttak szorongó gólyaként érkezni, és felszabadult diplomásként távozni. Reméljük így lesz a jövőben is. Ez az élet rendje, tavasz jön és fiatalok lépnek az előző generáció nyomába. Új kihívásokkal találkoznak, és új lehetőségekkel, amelyekhez mindig egyfajta fenyegetettség is társul. A legügyesebbeknek ez a változó világ hozza a gyors karriert, a többség kevésbé látványosan, de emelkedő pályára jut, míg egy rész vesztesnek érzi magát. A mi feladatunk, hogy egyre kevesebb legyen a vesztes.
Bonyolult világban élünk, ahol minden mindennel összefügg. Volt idő, amikor egy kis falu érintetlenségében leélhette életét egy ember, tudomást sem véve arról, hogy néhány tíz kilométerre háború dúl, járvány-éhínség tizedeli a lakosságot. Ma tudjuk, hogy a Föld másik felén jelentkező influenzajárvány napokon belül eléri országunkat is, ha túl jó vagy túl rossz a termés Dél-Amerikában, az a mi árainkra is hatással lesz.
Ugyanezek a tendenciák jelentkeznek a kultúrában, az oktatásban is. Mindig figyelnünk kell, és mindig a legjobbakra kell figyelnünk. Akkor is, ha lehetőségeink messze elmaradnak tőlük, de a szándékaik mutatják az utat nekünk is. Úgy látom, hogy mi figyeltünk, s ennek köszönhetjük sikereinket az idei felvételi időszakban, és ezért kell újabb erőfeszítéseket hozni az elkövetkező években!
Dr. Villányi László
dékán
