Útkereső – Egy orvos-vezető portréjához

Dr. Szabadfalvi Andrást, a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgató főorvosát a nemzeti ünnep alkalmából

a Gödöllő Városáért díjban részesítette a képviselő-testület.

Dr. Szabadfalvi András általános orvosdoktori diplomáját „Summa cum laudével” a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte meg. Pályakezdő orvosként a Hajdú-Bihar Megyei Kórház belosztályán dolgozott. Előbb belgyógyászati, majd társadalom-orvostani szakvizsgát tett. Az általános belgyógyászat keretein túl kardiológiai és klinikai haematológiai területeken gazdagította tudását. 1973-tól 14 éven át a Ceglédi Városi Kórházban dolgozott igazgató főorvosként és egy általános belosztály osztályvezető főorvosaként. 1986-ban pályázat útján nyerte el az újonnan létesített kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosi állását. Emellett a IV. belgyógyászati osztályt vezette. Alapító tagja, 1992 óta választott elnöke a Magyar Egészségügyi Menedzser Klubnak. A Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem c. docenseként rendszeresen tartott továbbképző előadásokat, tagja a Társadalom-orvostani Szakmai Kollégiumnak, az Egészségügyi Gazdasági Szemle Szerkesztő Bizottságának, a Belgyógyász Társaságnak, az Orvostörténelmi Társaságnak, a Társadalomtudományi Tár-saságnak, a Társadalombiztosítási Tudományos Társaságnak. Alapító tagja a Magyar Orvosi Kamarának.

1999 óta igazgató főorvosa a Tormay Károly Egészségügyi Központnak, melynek egyben a keresztapja is. Lapunk egy korábbi kitüntetése alkalmából készített interjút dr. Szabadfalvi Andrással, amikor is a Magyar Orvostörténelmi Társaság által alapított Zsámboki János-díjat vette át. Az eseményen Tormay Károlyról tartott előadást, mely számos gödöllői vonatkozású részt tartalmazott.

– Gratulálunk a szép elismeréshez!

– Köszönöm. Az én tapasztalatom, hogy ha az ember – s ezt ne vegyék szerénytelenségnek –, „csinál valamit”, amivel vagy árt, vagy használ, előbb-utóbb észreveszik, s azután vagy jutalmazzák, vagy büntetik. Úgy látszik, jókat is tehettem, meg alighanem szerencsém is volt.

– Előadásával, amit a királyi kastélyban tartott, Ön most kutató, tudós doktorként mutatkozott be a szakmai és a szélesebb közönségnek. Új, eddig nem ismert tényekkel gazdagította a tudomány, az orvoslás történetét.

– Igen, hát éppen az volt a célom, hogy Tormay Károly életútjának, orvosi tevékenységének bemutatásával egyrészt leírjam azokat a tényeket, amelyek tényleg újak, eddig nem ismertek, másrészt hangot adjak annak a meggyőződésemnek, hogy az orvos munkája is akkor igazán hatékony, ha azt befogadó társadalmi morál és légkör övezi, ami nem akadálya, hanem előbbre vivője az újnak és a hasznosnak.

– Konkrétan?

– Amikor Tormay Károly tevékenykedett, az ország vajúdott. Egyszerre szülte a polgári átalakulást és a nemzeti függetlenséget. Olyan emberekre volt szüksége, akik hittek abban, hogy sikerrel lehet megoldani ezt a feladatot. Tormay Károly ilyen személyiség volt. Életútja pozitív példája a kutató, alkotó, publikáló orvostudósnak, és a nemzet ügyével azonosulni tudó, magyarrá lett hazafinak, a haláláig hű, a meg nem alkuvó, meggyőződése mellett kitartó polgárnak.

– Említene néhány tényt Tormay Károly elismerésre érdemes tevékenységéből?

– Megszervezte és az itteni királyi kastélyban működtette azt az ispotályt, amelyben az isaszegi hősöket ápolták, azután pedig a birodalom katonáit, akik más csatatereken sebesültek meg. Kossuth megbízásából Tormay Károly dolgozta ki és vitte át a gyakorlatba a nők bekapcsolását az egészségügybe. E téren Kossuth Zsuzsanna volt a munka „spiritusz rektora”.

– Tormay Károlyban sikerült megszemélyesítve ábrázolni a haza haladásáért tenni tudó, a reformokat pártoló, azok iránt elkötelezett köznemesi progressziót, az embereken segíteni akaró, humanista orvost, és a Kossuth-követő közéleti embert, ki legjobb tudásával szolgálta a nemzet ügyét.

– Sok még az ismeretlen dolog, van mit kutatni. Nem túlzás, a fél világgal leveleztem, amíg a kezembe jutott egy-egy Tormay emlék, vagy hitelesítették, amiről eddig nem tudtuk, vagy nem bizonyosan tudtuk, hogy hősünk relikviája.

– Önt a jelen nagy ügyei is foglalkoztatják. A mai magyar egészségügy generális gondjaira gondolunk.

– Természetesen magam is azok közé az orvosok közé tartozom, akik már – kis túlzással – ősidőktől fogva kénytelenek számolni az egészségügy vajúdásával. Napi tapasztalatunk, hogy milyen következményekkel jár, ha maga az egészségügyi szolgáltatás a fő beteg. Érthető, hogy „akinek ajkát a tisztaság izzó parazsával érintette az Úr”, beszél erről a kérdésről, elmondja véleményét, benyomásait, javaslatait.

– Ön azok közé tartozik, akikről úgy mondják, koncepcióval bír. Hallhatnák ennek főbb pilléreiről?

– Az első és legfontosabb tézisem, hogy az egészségügy az emberért van. További alaptételem, hogy az egészségügy számtalan részelem célszerűen összerendezett egysége, ahol mindennek meghatározott funkciója kell, hogy legyen. Meggyőződésem, hogy a szükséges anyagi, szervezeti és személyi, technikai bázison fel lehet építeni egy hatékonyságában eddig nem volt egészségügyi szolgáltatást.

– Nevezetesen?

– Úgy gondolom, hogy ennek három feltétele van. Megerősíteni kell az alapellátást. Ezt kell minden dolog kiindulópontjának tekinteni. Semmi nem írhatja felül a beteg és orvosa intim kapcsolatát. Ki kell aknázni azt a pozitív körülményt, hogy szervezetileg léteznek, megmaradtak a középszintű intézmények, a speciális ellátásra alkalmas egészségügyi központok, ahol már szinte minden szervnek specialistája van, és rendelkezésre állnak a high-tech vívmányai. Meg kell erősíteni a középszintet, folyamatosan képezni, tovább képezni kell az alapszintet, s akkor úgy tudjuk összekapcsolni a szakadatlanul és gyorsan bővülő orvosi eredményeket az ökonomikus szempontokkal, hogy egyben alkalmazni tudjuk a high-tech legújabb vívmányait is a beteg érdekében.

– Bemutatná, miképp?

– A huszadik században a tudományos-technikai forradalom mélyreható hatást gyakorolt az egészségügyi ellátás rendszerére. A korábban domináns kétszemélyes orvos-beteg viszony többszemélyessé vált. Az orvos-tudomány speciális szakmákra differenciálódott és minden szervnek, szervrendszernek önállósodó orvostudomány-ágai alakultak ki. A beteggel foglalkozás gyakorlatában kisebb-nagyobb csoportok (teamek) tevékenykednek egy-egy beteg érdekében. Ugyanakkor a betegellátást a technikai fejlődés egyre bonyolultabb (és drágább) műszerekkel, gépekkel „áldotta meg”; amelyet egy kezelő orvos már sem birtokolni, sem működtetni nem tud. A beteg jogosan elvárja, hogy a különböző specialisták esetenként szerteágazó szakmai véleményét a kezelőorvosa „integrálja”, lefordítsa a beteg nyelvére. Ennek legfontosabb szakembere a házi-orvos, akinek újszerű feladata a „kétszemélyes orvos-beteg viszony”-nak egy magasabb minőségi szinten való újraformálásra.

Nemcsak hazánkban, hanem világszerte megoldandó probléma a fent felvázolt változások ellentmondásainak a feloldása. Ezért az egészségügyi struktúra- és ellátási rendszer fejlesztésében a kórházakon túlmenően a „lakosságközeli ellátás” fejlesztése nagyon fontos feladat. A „lakosságközeli ellátás” a háziorvosi alapellátás és a konzultatív segítséget nyújtó szakorvosi járóbeteg rendelők újszerű együttműködésében fogalmazható meg. Erre a harmadik évezred új szervezeti megoldásának minősíthető hálózatszervezés („klaszter”) kínál megoldást.

– Hogyan értékeli a szakma és az egészségügyi vezetés az Ön koncepcióját?

– Az egészségügyi ellátás struktúrájának és minőségi rendszerének fejlesztési feladataira vonatkozó koncepciómat az elmúlt évek során szakfolyóiratokban publikáltam, országos konferenciákon előadtam és 2009-ben a Pest Megyei Tudományos Tanács által meghirdetett jeligés pályázaton II. díjat nyertem. A fogadtatása jó, de a jelenlegi gazdasági nehézségek, valamint egy kötelező szemléletváltás tehetetlenségi nyomatéka még nem engedte be a mindennapi szervezési feladataink tevékenységi rendszerébe. A „lakosságközeli ellátás” felvázolt fejlesztési feladatainak előtérbe helyezése azonban a közeljövőnk (és távolabbi jövőnk) fontos teendőit fogják képezni hazánkban is, és Európa minden országában.

Réti (Lantos) László