Csúszni jó!

A Szent István Egyetem Pedagógiai Karának Természettudományi és Egészségnevelési Intézete sítábort szervezett Ausztriában február 27-től március 4-ig. Festői környezetben, skanzen jellegű apartmanokban a Faakar See partján volt a szállásunk. Az étkezést a hotel központi étterme nyújtotta.

Sítáborunkban a Pedagógiai Kar oktatói és a Szent István Egyetem hallgatói vettek részt. Reggelente 9-kor indult a kabinos felvonó, amely felvitt a síparadicsomba. Innen szemet kápráztató látványban volt részünk, körülöttünk az Alpok vonulataival. A hegy legtetején sípályák kanyarogtak minden irányban.

Első nap a csoport összetételének megfelelően próbáltunk válogatni pályatérkép segítségével a sípályák között. Az intézet oktatói haladó, középhaladó és kezdő csoportban oktatták a síelőket.

A harmadik napon már otthonosan mozogtunk a sípályákon. Sítudásban mindenki eljutott valamilyen szintre; a jól síelők igyekeztek a hivatásos síoktatókkal minden pillanatot kihasználni a sízésre.

Ebédidőben jólesett egy kis forralt boros pihenő az éppen aktuális „hütték”-ben. Úgy gondolom, mindenki nevében mondhatom, hogy e néhány nap alatt szellemileg és fizikailag is valamennyien felfrissültünk.

 

Dr. Bencze Sándorné

intézetigazgató

Pedagógiai Kar