Diplomaosztó ünnepség


A kar idei első diplomaosztó ünnepségét március 27-én tartották a gödöllői aulában. A végzősöket dr. Villányi László dékán, majd dr. Nemes Ferenc professor emeritus, a humán erőforrás menedzser szak szakvezetője köszöntötte. A végzős hallgatók nevében Lovasné Sallay Mária búcsúzott.

Az ünnepségen a rektor Pro Negotio Universitatis elismerő oklevelében részesültek a humán erőforrás menedzser képzés indításában és mindvégig sikeres lebonyolításában az elmúlt 15 év során elévülhetetlen érdemeket szerzett dr. Dinnyés János és dr. Nemes Ferenc professor emeritusok.

A humán erőforrás menedzser főiskolai szak a Belügyminisztérium kezdeményezésére indult el mintegy féléves intenzív tárgyalási folyamat eredményeként. A HEM szakon a távoktatási formában folyó képzés volt az első távoktatás, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság akkreditált. Ezen a lényegében kísérleti jellegű akkreditáción tanulta meg a MAB is, hogy a nappali és levelező képzési formáktól eltérően hogyan kell a felsőoktatásban a távoktatási képzést minősíteni.

2002-től a GTK budapesti képzési helyén is elindult a HEM levelező képzés, amely ugyancsak 500 fő körüli jelentkezés mellett, évente 200-400 fővel növelte a SZIE HEM szakán tanulók számát.

Ebben az évben a humán erőforrás menedzser távoktatásos szakon Gödöllőn 104, a budapesti levelező szakon 77 fő tett sikeres záróvizsgát. mellettük az emberi erőforrások alapszak és a vállalkozásszervező közgazdász főiskolai szak Budapesten végzett hallgatói vették át oklevelüket.