A finn küldetés

Talán jobb, ha a végén kezdem. Egy hosszú út leírásával. Nem, nem a Budapest - Oulu távolságra gondolok, hanem az Oulu Campus és Oulu repülőtér között megbúvó röpke 20 km-es távolságra. Érkezésünk hajnalán más érzések környékeztek bennünket, tartás az ismeretlentől, az angol nyelvtől és egyébként is, egy „idegen helytől”, de egy biztos, csillogott a szemünk. Két hét bőven elég idő volt arra, hogy ezek az érzések egy újabb csillogást hozzanak a szemeinkbe, amit csapatunk akkora már csak egyetlen fiú tagja egy sunyi mosollyal summázott. A 20 km 2000, a 15 perc pedig óráknak tűnt a repülőtér felé közeledve, a havas pusztákat látva verőfényes napsütésben. A mesékben sem lehetne másképp egy „happy end

Minden országból érkeztek kísérő pedagógusok a diákokkal, akik a két hét erejéig kapcsolódtak egy-egy ilyen csoporthoz és munkájukkal segítették a hallgatókat. A mi kísérőink Ottó Barbara és Szalai Dániel voltak, akiknek ezúton is köszönjük, hogy nem túl elveszett bárányokként, de terelgettek bennünket.

A pályázat második feltétele egy saját tanulmány volt, amelyet össze kellett foglalnunk angol nyelven. Tekintve, hogy mindannyian diploma előtt vagy után állunk ezt az akadályt viszonylag könnyen vettük. Ezeket a tanulmányokat a második napon mindenkinek elő kellett adnia, majd a tanulmányból készített posztert kifüggeszteni egy „közösségi helyre”, ahol mindenki ismerkedhetett a másik fejlesztési ötleteivel.

Az első napokban finn tanáraink elmondták, hogy milyen területen kellene fejlesztési tervet készíteni és akkor… beindult a gépezet. A fejlesztésben érintett emberekkel/szervezetekkel történő találkozások után kezdetét vette az elemzési szakasz, amikor az adott helyzetet kellett a legkülönbözőbb módszerekkel elemeznünk (SWOT, A-WOT, meg még az a millió, amelynek alapjaira odakint tettünk szert). Hát igen, tudtuk mi, hogy intenzív….Senki ne higgye, hogy tényleg annyira megerőltető volt, csak, mint egy sima vizsgaidőszak J

Azt is el kell árulnunk, hogy el voltunk ám rendesen kényeztetve ez alatt a két hét alatt. Reggeli, ebéd, vacsora, plusz két kávészünettel, amikor kekszet és péksüteményt ehettünk, nyílván így próbáltak bennünket finoman rávenni/rávinni a kreativitásra.

Az első hét végére épp, hogy utolértük magunkat és feleszméltünk a sok kreatív ötletből, brainstromingból, vendéglátóink gondoskodtak nekünk egy találó névvel ellátott programról: Cultural Night. A műsorok mellett – kreativitásunk és energiánk utolsó morzsáit összeszedve végül a harmadik helyen futottunk be mi magyarok – minden ország készült egy cseppnyi (kortynyi) gasztronómiával is, így tanáraink által hőn áhított intercultural communication-t már harapni lehetett a levegőben az est végére…

A hétvégére kaptunk egy szusszanásnyi időt, így szombaton a városban, Ouluban sétáltunk, vasárnap pedig meglátogattuk a Mikulást Lappföldön, akivel személyesen nem találkoztunk, de az az érzés kárpótolt bennünket, hogy a Mikulás azalatt lakott jól az ebédjével, amíg mi a háza körül settenkedtünk. A Mikulás látogatás után kirándulni indultunk egy kis nehezítéssel. Bevezettek bennünket a „snowshoe”, mint téli sport rejtelmeibe, amiből egy 45 percnyi mókával teli felüdülés kerekedett. Utolsó állomásunk a Hó Palota volt, ahová kicsit megtörve és fáradtan érkeztünk, de a látvány ezúttal is bőven kárpótolt bennünket, és szeretettel gondoltunk a fűtött szobácskáinkra…

Hétfőn újult erővel számoltak be a csoportok eddig elért eredményeikről, melyek inkább aggodalomra adtak okot, mintsem örömre. A második héten már megfontoltabban építgettük interkulturális kapcsolatainkat esténként, és inkább a tanulmányainkra koncentráltunk.

Pillanatok alatt elrepült a második hét a fejünk felett, amikor is azon vettük észre magunkat, hogy utolsó nap lévén, már a kész esettanulmányunkból prezentálunk a nagyérdeműnek.

A sikeres bemutatók után poszter-körtúra kezdődött. Minden hallgató szabad kezet (és Post-it cetliket) kapott, hogy építő- vagy nem túl építő kritikákat, kérdéseket, megjegyzéseket írjon a kifüggesztett egyéni tanulmányokra.

A délután végére nehezen vettük tudomásul, hogy tetszik vagy nem, ez az utolsó esténk így, együtt, éppen ezért egy hatalmas össznépi banzájjal búcsúztattuk az átdolgozott két hetet.

Most pedig sorolhatnám a közhelyeket, hogy hány új embert/barátot ismertünk meg, de e helyett inkább egy jó tanács: minden ehhez hasonló lehetőséget meg kell ragadni, ki tudja, mikor adódik még egy ehhez hasonló…

Igaz, Finnországban ez volt az utolsó IP Course, de már folyamatban van a következő kurzus szervezése.

Bár mondhatnám, hogy találkozzunk jövőre Csehországban…!

Lőrincz Klára