Japán diákok Gödöllőn


A Josai Egyetem elsőéves turizmus szakos hallgatói érkeztek Gödöllőre március 2-án. A japán diákok már kiutazásuk előtt feladatul kapták, hogy ismerkedjenek a magyar nyelvvel és magyar kultúrával. Látogatásukért ugyanis a tanulmányi eredményekbe beszámító kreditpontokat kaphatnak.

Gödöllőn először az egyetemet keresték fel, ahol dr. Villányi László, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja, dr. Guth László dékánhelyettes, a turizmus-vendéglátás szak vezetője és dr. Vasa László egyetemi docens fogadta a Yasuko Wachi professzor asszony által vezetett tanulócsoportot.

A vendégek tájékoztatást kaptak az egyetem legnagyobb hallgatói létszámú karának működéséről, képzési kínálatáról. A kar vezetői részletesen bemutatták a turizmus-vendéglátás szakot, amelynek még csak az első évfolyama indult az egyetemen, de máris rendkívül népszerű a továbbtanulni akarók körében. A japán hallgatók gödöllői diákokkal is találkoztak.

A Josai Egyetem delegációját fogadta dr. Solti László rektor. Mint emlékezetes, a múlt év december 3-án Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében írták alá Tokióban a Josai Egyetem és a Szent István Egyetem közötti együttműködési szerződést. A hallgató- és oktatócserére, valamint közös kutatásokra irányuló megállapodást ünnepélyes keretek között dr. Mizuta Noriko, a Josai Egyetem kancellárja és dr. Solti László rektor látta el kézjegyével.

A japán hallgatók megtekintették a Gödöllői Királyi Kastélyt, a Lázár Lovasfarmot, fogadta őket dr. Krassay László alpolgármester.