SKF labor a Gépészkaron


Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. oktató és kutató laboratóriumát adták át a Gépészmérnöki Karon április 14-én. A gépészmérnök hallgatóknak eddig is rendszeresen tartottak csapágyszerelési előadásokat a piacvezető cég szakemberei. Ezután a laboratórium több tízmillió forintos eszközrendszerét alkotják az eddig csak bemutatott eszközök.

 

A Gépészmérnöki Karral való együttműködést jól felfogott közös érdeknek nevezte Szabó Tamás, a társaság vezérigazgatója. Mint elmondta, kevés magyarországi felsőoktatási intézmény képes a legkorszerűbb technológiákat már a gyakorlatban kipróbált mérnököket képezni. Dr. Szabó István dékán kiemelte, hogy az új műhely az egyetem bármely kara számára nyitva áll. Dr. Solti László rektor elmondta, hogy a SZIE rektori programjának elfogadásával a minőségi és a gyakorlat orientált képzés mellett kötelezte el magát. Ennek a döntésnek most kezd beérni a gyümölcse.

A laboratórium eszközrendszere egyaránt alkalmas egyetemi hallgatók és ipari szakemberek oktatására, ipari mérésekre, tudományos kutatásra. Az SKF Akadémia keretében a képzést az SKF szakemberei és a Gépészmérnöki Kar SKF által adott szakterületre speciálisan kiképzett oktatói végzik. Tudományos kutatás keretében új – elsősorban mezőgazdasági élettudományi – szakterületeken vizsgálják a rezgésdiagnosztika és az infratechnika alkalmazását.

Kép és szöveg: Balázs Gusztáv