Tétova óda - Beszélgetés Sebestyén Csabával, a Tápió-Táj Kft. igazgatójával

MADARÁSZ IMRE – RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ

- Azt mondják, a keleti végeken sósabbak a könnyek. Így van valóban?

Lehet, hogy így van. Az viszont tény, hogy én onnan származom. A szüleim most is ott élnek. Édesapám mezőgazdasági gépszerelő. Saját földünk nem volt, nem is örököltünk.

- Hogyan került egyetemre?

- Szüleim ambicionálták, hogy mindkét fiuk szerezzen diplomát. Magam és fivérem is a Debreceni Agrártudományi Egyetemet végeztük el.

- Amikor végzett, 1995-ben, már nagyrészt lezajlott az agrártranszformáció első, mondjuk így, politikai szakasza. Miként élte meg az eseményeket?

- A megindult változások sokunk számára egzisztenciális bizonytalanságot hozott. Korábban válogathattunk az állásajánlatok között. Most a munkanélküliség réme fenyegetett.

- S ez be is jött.

- Hajszálpontosan. „Ismerőseim” nem voltak, elhelyezkedni nem tudtam, „pályakezdő munkanélküli” lettem. Azután a KITE-nél dolgoztam pénzügyi elemzőként. Miután békével elváltunk (1998), újsághirdetésre jelentkeztem egy állattenyésztő cégnél. Ezt az üzemet igazgattam. Utána kerültem egy ezer hektáros céghez növénytermesztőnek, s ezt követően érkeztem a mostani munkahelyemre, a Tápió-Táj Kft-hez (2006-ban).

- Mozgalmas esztendők lehettek ezek az életében.

- Sok tapasztalatot szereztem, bírnom kellett a „kiképzést”.

- Bemutatná ezt a gazdaságot, a mostani munkahelyét?

- A Tápió-Táj Kft., köznapian mi „cég”-ként emlegetjük, Sülysápon működik, 2500 hektáron gazdálkodik, saját tulajdonú földje nincsen. A 2500 hektárt 1300 tulajdonostól bérli. Azok között van 50 hektáros és van nadrágszíj-parcellás is. Több tekintetben is szóra érdemes, üzemigazgatási szempontból pedig kifejezetten fontos állapot, hogy 40 tag-tulajdonosunk között nincsen sem meghatározó, sem többségi tulajdonos. Közel azonos súlyú szavazati arányokkal számolhatunk.

- Mit termelnek?

- Gabonát. A kalászosok és az ősziek elvisznek körülbelül 1000 hektárt, a búza 800 hektárt, az őszi árpa 150 hektárt. Tavaszi árpát 100-150 hektár között vetünk. A repce 300-400, a napraforgó is olyan 4-500 hektárt tesz ki. És akkor maradt a kukorica. Nagyjából ilyenek az arányok, figyelemmel a vetésforgóra.

- Erről a vetésszerkezetről mondhatjuk, hogy munkaerő-kímélő.

- Ez az adottságokból következik. Földjeink jó közepesek, barna erdőtalajok, homokos vályog a fizikai besorolásuk.

- Hogyan alakult ki a mostani tulajdonosi és üzemforma?

- Még az előző vezetés idején történt, hogy a földhöz jutottak egy részét hamar elkerülték az agrárátalakulás hajnalán feltámadt illúziók. Alighanem azért, mert a kft-nk tulajdonosai a „cég”-et akkor és most is mindenekelőtt munkahelynek tekintették, illetve tekintik. Munkavállalóként forog az eszük. Stabil munkahelyet, kiszámítható fizetést akarnak. Ösztönösen tudják, a tulajdonlás még nem elégséges a boldoguláshoz. A tulajdonosi tudat ilyen fajta működésének persze hátrányai is vannak. Ha például van egy kis pénzünk, el-elhangzik, hogy „dobjuk szét”, ahelyett, hogy fejlesztésekre fordítanánk. A kft tagsága és tulajdonosi köre még az eredeti, javakorabeli és idős emberek közössége. Amúgy megvagyunk, ők ragaszkodnak a megszokotthoz, én meg buszt küldök értük, ha bejönnek a közgyűlésre.

- Ez a tiszteletet érdemlő figyelmesség nem teszi a szokottnál fáradságosabbá a vezetést?

- Nézzék, valami negyven dolgozónk van. Van, aki családjában az egyedüli kereső. Ezekre az emberekre vigyázni is kell. Nem fordulhat elő, hogy például bármiért is nem fizetünk. Itt minden kilencedikén fizetés van, akármilyen is a helyzet.

- Milyen a viszonyuk a családi birtokossághoz és a szektor más szereplőihez?

- A magam nevében beszélhetek. Tisztességesen képviselem a magunk érdekeit, és tisztelem a másokét. Ha segítséget kérnek, segítek. Van persze, amikor „oda kell lépni”. Előfordult például, hogy valaki elkezdte felvásárolni a földet. Csakhogy az ügyvédje is elfelejtette megnézni a földhasználati lapot. De azért ezt a konfliktust is megoldottuk valahogy. Túl kevesen maradtunk ebben a szakmában, hogy egymással háborúzzunk. Úgy látom, per pillanat, hogy kialakult egy egyensúly a kisebb termelők, a családi gazdaságok, az őstermelők meg a nagyüzemek között.

- Egyszóval nem a sokszektorúság a problémája a mezőgazdaságnak

- Így igaz. Azzal együtt, hogy ma is vallom, nem jó dolog a tulajdonviszonyok elaprózottsága. Az sem, hogy a mezőgazdaság a politika játéktere.

- Milyennek ítéli a magyar mezőgazdaság helyzetét?

- Annyira semmiképpen nem szomorú, ahogyan esetenként ezt egyesek megéneklik. Nekem persze jobb volna egy komolyabb állattenyésztés és egy nagyobb felvevő piac, mind az állattartók, mind a takarmánygyártók részéről. Azután itt vannak az értékesítési ingadozások. Ha rendelkezünk raktári kapacitásokkal, átvészeljük őket. Van is egy 3000 tonnás tározónk. Ezt a teljesítmény már az előző vezetés is bővíteni akarta, amikor még 45%-os támogatást kaptunk volna ehhez a beruházáshoz. Ám a közgyűlés, a már mondott „látászavarában” leszavazta a kezdeményezést. Most kell megcsinálnunk. Harmadikként említeném a gondok sorában a bürokráciát. Konkrét leszek. Az MVH (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal) a géptámogatásunkat nagyjából megfelelően celebrálta, de a szárítóval már szenvedünk. Egy új terményszárító és tisztító telepet építünk. Az előleget már megkaptuk az MVH-tól a gépekre, de az építkezéshez még nem. S hol van még az engedélyeztetés? A használatbavétel procedúrája hosszabb ideig tart, mint az építkezés. Azt mondják, a Közép-Duna Völgyi Vízügyi Felügyelőség; a mi partnerünk, különösen igényes.

- S ha a hiányokat kellene felsorolnia, mit formázna a sorrend?

- Azt mondanám, hogy üzemi szinten a gépesítettséggel rendben vagyunk, és mint már említettem, egy tároló felújítására, kapacitás bővítésére koncentrálunk.

- Emelkedjünk makroszintre!

- Nézzék, én nem vagyok se jövendőmondó, se teoretikus. Annyit már most mondhatok, a mostani átalakulás nagyobbrészt felkészületlenül érte az ágazatban foglalkoztatottakat. Ennek következményei szerteágazóak. Így például a „vártnál” is gyorsabb volt a transzformációhoz tapadt illúziókból való kiábrándulás. S közel sem végül, hanem ebben a sorban, mint fontos tapasztalatot említem meg: a mezőgazdaságban sokféle szektornak van helye, mindenkinek, aki állja a versenyt, tisztességesen gondoskodik a rábízott értékekről. A mezőgazdaságban kialakult tulajdoni viszonyok és üzemformák sokszínűsége meg nem a fejlődéstörvények ellenében, hanem éppen azok érvényesüléseként alakult ki. Az idő dönti el, hogy a legújabb kori agrárátalakulás vívmányaiból mit igazol a jövő. Minden más megközelítés csak elfedi dolgoknak ezt a lényegét. Fellengzősség nélkül mondom, hogy mi megtaláltuk, és éppen kft-ben találtuk meg azt a formát és működési módot, amelyben rendezett helyen vannak mind a tulajdonosi jogosítványok, mind az üzemformák adta funkciók.

Ami pedig az állami szerepvállalást illeti: millió oka van, hogy a mezőgazdaság igényli az állam jelenlétét. Ugyanilyen hangosan mondanám: az ágazat ellenzi az átgondolatlan, kapkodó, stratégiává nem fejleszthető intézkedéseket. A mezőgazdaság korábban sem kapott kész megoldásokat, hanem ki kellett szenvednie a mindenkori kihívásokra adott adekvát válaszokat, hogy sikeres legyen.

*

Az interjú a SZIE Közgazdaságtani és Szociológia Tanszékein folyó „Vállalkozók az átalakuló mezőgazdaságban” című téma kutatásához készült.