Erdélyi túrán a GEAC KETTŐ


A GEAC KETTŐ kosárlabda csapat a megyei bajnokság alapszakaszának a végén erdélyi túrára utazott, ahol a kulturális programok mellett a kosarazásra is keresték a lehetőséget.

Április 22-én, a délelőtti Gyilkos-tónál és a Békás-szorosban tett kirándulás után először a Gyergyószentmiklós fogadott minket. A másodosztályban játszó csapat kiegészült néhány gyergyói, de az első osztályú Csíkszeredában játszó játékossal és barátságos mérkőzésen, kb. 300 néző, valamint a helyi TV egyenes adása mellett, könnyedén legyőzött minket. Mi tagadás, az ellenfelünk fiatalabb, gyorsabb és ügyesebb volt és már az első negyedben 15 pontos vezetést szerzett. A későbbiekben már csak arra ügyeltek, hogy a különbség megmaradjon, így a mérkőzést 78: 63-ra nyerte a hazai csapat.

Másnap először a csíksomlyói zarándokhelyet tekintettük meg, majd a csíkszeredai sörgyárban ismerkedtünk a sörgyártás fortélyaival. Ezt követően Sepsiszentgyörgyre utaztunk, ahol a Szent György Napok keretében fogadott minket a helyi öregfiúk csapat. Ők már korban és súlyban is közelebb álltak hozzánk és ennek megfelelően egy nagyon izgalmas és szoros mérkőzést játszottunk. Sajnos az utolsó másodpercben kapott kosárral 64:62-re elvesztettük ezt a felkészülési mérkőzést is.

A fényképen a GEAC KETTŐ és a Sepsiszentgyörgy kosarasai láthatók a mérkőzés után.

A felkészülési mérkőzések nem hoztak sikereket, de ezt követően a rájátszásban a négy közé jutásért a Tokodaltáró csapatát kettős győzelemmel ütöttük el. Idegenben 116:50-re, hazai pályán pedig 92:73-ra bizonyultunk jobbnak.

A döntőbe jutásért a VÁC REMÉNYSÉG csapatát fogadjuk hamarosan.