„Együtt kell dolgoznunk a közös értékekért” – Beszélgetés dr. Csányi Sándor egyetemi tanárral

– Professzor úr miben látja az egyetemünket előbbre vivő teendőket?

– Pályázatomban bemutatom a Szent István Egyetem helyét a felsőoktatási intézmények között; elemzem működésünk környezetét, munkánk külső és belső feltételeit, a bolognai rendszert, a finanszírozást, amelyek meghatározzák számunkra, hogy milyen közegben lehet és kell dolgoznunk. Vezetői koncepcióm tervezett stratégiai feladatait és intézkedéseit az oktatás, a kutatás, fejlesztés és innováció, a gazdálkodás és üzemeltetés, a működési keretek, valamint a hallgatói és a dolgozói élet- és munkakörnyezet témakörök köré csoportosítom. Az egyetem működésében három kritériumot szeretnék érvényesíteni. Legyen átlátható és követhető, számon kérhető és nyilvános a vezetési rendszer, amelyben mindenki számára egyértelmű, hogy a vezetés milyen munkamegosztásban dolgozik, és milyen feladatokat határoz meg. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor az egyetem működését hatékonyabbá lehet tenni, és végrehajthatók az elkerülhetetlen teendők. Az intézmény működésének jelenlegi szervezettségét és a feladatok mai kezelését nem érzem meggyőzőnek. Teljesen más vezetési megközelítésre van szükség. Olyanra, ami a mai „laissez-faire” föderatív egyetemet szorosabban szervezett egyetemmé teszi, amely szigorú szabályok szerint működik. Az az intézmény ugyanis elveszett, amely a jelenlegi viszonyok között nem tudja érvényesíteni a gazdasági túlélés feltételeit. 2008 októbere óta a gazdasági válság átalakította a világot. Megváltozott az egyetem gazdasági környezete – beleértve a felsőoktatás finanszírozását, a külső források bevonására igénybe vehető pályázatok feltételrendszerét és a költségtérítéses hallgatók fizetési képességét –, de ezek következményeit nem látom a gazdálkodásunkban. Kari vezetőként a befizetéseket követve jól látom, hogy mennyivel nőtt azok száma, akik nem tudják fizetni a költségtérítést. Erről intézményi szintű adatot nem ismerek, de ez biztosan jelentős létszámbeli és anyagi veszteséget okoz. Több karunkon a felvettek száma is jelentősen csökkent. Ezeket a gondokat, kieséseket tudatos együttműködéssel lehet kezelni. Ha csak megállapítjuk, hogy valami kedvezőtlenül alakult, attól a probléma még nem oldódik meg. Ellenben egyre gyorsabban eszkalálódik, az egész intézményt veszélyeztető nehézséggé terebélyesedhet.

–Többféle stratégiai elképzelés forog közszájon egyetemünk kívánatos szakmai „profiljáról”…

– A kutatóegyetemi pályázat kapcsán látható, hogy az első 5-6 egyetem különböző jellemzőiben elég közel áll egymáshoz. Utánuk következnek a „többiek” a Szent István Egyetemmel az élen. Az előttünk állókat – mondjuk ki egyenesen! – nagy valószínűséggel nem érhetjük utol. Nem rendelkezünk akkora létszámokkal, hasonló kapacitásokkal, olyanféle paraméterekkel. Számunkra annak a „niche”-nek a kitöltése a lehetőség, amiben a legjobbak vagyunk. Azokat a területeket kell magabiztosan elfoglalnunk, amikben ma is a legerősebbek vagyunk, amiket a „kiváló egyetem” címmel is elismertek, és ahol esélyünk van arra, hogy vezető pozícióinkat megtartsuk. Az állatorvos-tudomány, az agrár- és környezettudományok lehetnek azok, ahol a kiválóság maximalizálására törekedhetünk. Ezeket lehet azután felhasználni arra, hogy az itt szerzett presztízs révén más területek is fejlődjenek. Nem gondolom, hogy bárki komolyan képzelheti, hogy „totális letámadással” megelőzhetjük, vagy együtt szakíthatjuk át a szalagot az „ötökkel”. Amelyek, közel sem mellesleg, nem ellenfeleink, hanem példaadó partnereink.

– Pályázatában igényli, hogy az egyetemnek legyen olyan kiadványa, amely fórumot ad a bulletint érdemlő tudományos eredményeinek.

– Ezt nagyon szükségesnek tartom. Szét kell nézni a világban, más egyetemek is fenntartják saját tudományos fórumukat, publikációs lehetőségüket, sőt, tudok arról, hogy újat indítanak. Egyik hazai egyetemünk engem is meghívott új tudományos kiadványuk szerkesztő bizottságába. A SZIE nagy egyetem, de láttatnunk is kell. Felmerülhet a költségtakarékosság ellenérve, de ez az eset, amelyikben az ésszerűséget kell érvényesíteni. A megtakarításokat és a kiadásokat nem lehet egyenként, kiragadva, egymástól elkülönítve értékelni, merthogy ilyenképp éppen az értékrend felállításának nincs meg a lehetősége.

– Egyetemépítési koncepciójában milyen hely illeti meg a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kart?

– Különböző paraméterek országos összehasonlítása magasra emeli a kar presztízsét. A már említett kutatóegyetemi pályázatban a mezőgazdaság- és környezettudományok kiemelt értékként kaptak elismerést. Ez igazolja, hogy ezeken a területeken olyan műhelyek alkotnak, olyan publikációk és teljesítmények születnek, amelyek nem egy esetben nemzetközi elismerést kapnak, és amelyekre büszkék lehetünk. Mindezt a mezőgazdaságot évek óta leértékelő, számtalan baj forrásának tekintő közegben érik el munkatársaink, miközben a „másik oldalon” nyilvánvaló, hogy történelmileg belátható idő múlva 9 milliárd ember élelmezését kell megoldani. Ezt a feladatot csak akkor teljesíthetjük, ha a mezőgazdaság termelési képessége gyorsabban nő, mint ahogyan a népesség száma emelkedik. Olyan szakembereket kell képeznünk és olyan technológiákat fejlesztenünk, akikkel és amelyekkel el lehet látni az embereket élelemmel, és fenn lehet tartani az „élhető környezetet”. A mezőgazdaság árutermelő funkciója az elkövetkező évtizedekben egyre szorosabban környezet-megőrzési, környezet-fenntartási funkció is lesz. Mindkettőt a lehető legmagasabb szinten kell tanítanunk, hiszen a tőlünk kikerülő szakemberek a bennük itt kialakult szemlélettel dolgoznak majd a következő 30-50 évben. – Milyennek ítéli a kar és a mezőgazdasági ágazat kölcsönkapcsolatát?

– Erre a kérdésre nem is lehet általános választ adni. Az intézetek szintjén fedezhetők fel a rendkívül eleven, aktív, partneri, szimbiózis jellegű kapcsolatok. Ahol a közvetlen innováció működik, ott a kutatók saját szakterületük elismert formálói. Ők tanítják a legaktuálisabb ismereteket a katedrán és a szántóföldön is. Sok példa van arra, hogy a friss tudományos eredmények már a soron következő vegetációs időszakban a napi gazdálkodás részévé válnak. Persze, jól láthatók az elefántcsonttornyokban élők is, akiknek beszűkült és szegényes a kapcsolatrendszerük. Ha lehetne, forrásaink nagyobb részét kellene arra fordítani, hogy értékes gyakorlati szakembereket hozzunk be az oktatásba.

– A rektori tisztség nehéz emberi tehertétel is. Milyen személyes, szakmai és társadalmi motivációk alapján adta be pályázatát?

– Húsz éve dolgozom vezetőként. Ez idő alatt mindig sikerült a munkatársaimat meggyőzni arról, hogy melyek azok a célok, amiket, ha elérünk, akkor a szakmai önérzetünket, önbecsülésünket is szolgáljuk és mások számára hasznosak tudunk lenni. A felsőoktatásban ez azt jelenti, hogy olyan ismereteket hozunk létre, olyan tudást adunk át, ami használható és segíti azok jólétét, megélhetését, akik elsajátítják ezeket.

– Amikor pályázatában intelligens hallgatói környezetről ír, arra is gondol, hogy a hallgatókért folyó felsőoktatási versenyben az egyetem legyen érzékenyebb a kulturális értékekre?

– A diplomások egy része értelmiségi lesz, de mindegyiküktől azt várják a munkahelyén és a környezetében, hogy a társadalom szellemileg igényesebb rétegéhez tartozzon. Rosszul járunk el tehát, ha mi itt csak a szaktudásra tanítjuk őket. Ekkor félmunkát végzünk, vagy lehet, hogy még annyit sem. Akik mások vezetői lesznek, mások számára fognak példát mutatni. Egy kapás brigád vezetője is példakép, a csoport teljesítményét nagyban az ő elfogadottsága határozza meg. Teret kell tehát adni kulturális, művészeti és egyéb értékeknek is. Érdemes újra gondolni az egyetemeknek a politikához való viszonyát, hiszen a politikusok a pártok ifjúsági szervezeteiben nevelődnek. Amennyiben az egyetemisták számára a pártok az őket szocializáló univerzitástól csak távoli képződményeknek látszanak, ne csodálkozzunk azon, ha csupán a nagyobb magnitúdójú szélsőségek fényét veszik észre.

– Egy évtized alatt gyökeresen megváltozott a magyar felsőoktatás. Koncepciójában hogyan „rendezi el” a lineáris oktatástól az igazolt, bevált magyar tradíciókat féltő aggodalmakat?

– Amikor az új felsőoktatási törvény tervezete megjelent, az öt korábbi egyetemi agrárkar képviselői Gödöllőn találkoztak, hogy megbeszéljük, miként lehet az ötéves és a 3 plusz 2 éves képzési rendszerek előnyeit ötvözve kialakítani egy olyan „gyorsforgalmi” pályát, amely mintegy garantálja, hogy a legjobb hallgatók a bolognai rendszer keretén belül is egy gyakorlatilag ötéves képzési „pályára” kerüljenek. Az „összefüggő” képzésben hallgató elkezdi a tanulmányait BSc szinten, de ha előre meghatározott kritériumokat félidőben teljesít, akkor automatikusan rákerülhet egy olyan útra, amely törés nélkül az MSc képzésre viszi át. Ha nem felel meg a kritériumoknak vagy 3 és fél év után BSc diplomát akar szerezni, akkor ezt egy másik pályán „eléri”. A bolognai rendszer „magyarosításának” jogszabályi feltételeit és képzési kritériumait persze még ki kell dolgozni. De azt el kell fogadni, hogy a világ a kétciklusú képzés mellett döntött. Ez határozza meg a felsőoktatás kereteit – ebben a szisztémában lehet versenyben maradni. A csökkenő létszámú korosztályokból egyre szűkösebb a megélhetésünk. Külföldi hallgatókat kell toborozni más államok képzési rendszerével összehasonlítható  programokkal. A felsőoktatás a világ egyik leggyorsabban bővülő szolgáltatási piaca. Amerikában évente több mint 16 millió fogyasztója van, ez közel annyi mint hazánk és Ausztria lélekszáma. Ezen a „tudásszolgáltatási” piacon hihetetlen éles az ár- és a tudásverseny. Nem ücsöröghetünk a magyar felsőoktatás 20-50 évvel ezelőtti babérjain. Azt a megoldást pártolom, amely lehetővé teszi, hogy az emberek a munkaerőpiacon jól érvényesüljenek.

– Milyennek értékeli az integráció ügyét, az e téren adódó teendőket?

– Az egyetem összetartó ereje akkor marad fenn, hogy ha a benne lévő karok a hasznát látják annak, hogy benne vannak és nem a csak a pillanatnyi túlélésük keretéül szolgál. Az elmúlt tíz évnek ez volt a legnagyobb dilemmája és feltehetően ez is marad; kiszenvedni magunkból azokat a közös értékeket, amelyek miatt érdemes a SZIE-ben lenni. Könnyebb lenne a dolgunk, ha már sikerült volna megoldani a már említett követelményeket, az együttműködés a részérdekek előtt állna. A legtömörebben fogalmazva, ha már elértük volna az átlátható működést.