Előkészítették a rektorválasztást

A Szent István Egyetem Szenátusa 2010/2011. tanévi hetedik rendes ülését március 17-én tartotta Gödöllőn. Napirend előtt dr. Solti László rektor köszöntötte a Gépészmérnöki Karon a Szenátus tagjává megválasztott dr. Daróczi Miklós egyetemi docenst.

A Szenátus elfogadta az egyetemi tanári pályázatokat bíráló bizottságok összetételére vonatkozó javaslatot a Gépészmérnöki Karon és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon. Az előbbiben a Műszaki Menedzsment Intézetbe, utóbbiban a Társadalomtudományi Intézetbe írtak ki pályázatot.

A Szenátus jóváhagyta dr. Cselőtei László és dr. Nagy Emil egyetemi tanárok professor emeritus címéhez járó jogok és kötelezettségek biztosítását a GTK-n 2011. január 1-jétől 5 éves időtartamra.

A testület támogatta címzetes egyetemi tanári elismerő cím adományozását a GTK-n dr. Kan Man Lok Paul részére a hong kongi, valamint kínai egyetemek közötti kapcsolatok fejlesztésében játszott kiemelt szerepe elismeréseként. Dr. Kan 2011-től Magyarország tiszteletbeli konzulja Hong Kong-ban és Makaóban. Ismert kínai üzletember; több, a hong kongi tőzsdén jegyzett illetve angliai vállalat tulajdonosa és elnöke.

A Szenátus ezt követően módosította az egyetem Gazdálkodási Szabályzatát, majd elfogadta a Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát a Gépészmérnöki Karon, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon valamint a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon.

A Mezőgazdaság- Környezettudományi Kar előterjesztésére támogatta a testület a Szent István Egyetem és az Oxford Oktatási Központ Kft. közötti együttműködési szerződést. A karon már évek óta súlyos probléma, hogy a végzős hallgatók kb. felének nem tudnak diplomát adni, mert a végzéskor nem rendelkeznek nyelvvizsgával. Hosszú ideje gondolkoznak azon, hogy hogyan lehetne ezt orvosolni. Az Oxford Nyelviskola kereste meg a kart azzal a lehetőséggel, hogy amennyiben egy csökkentett összegért tudnak számukra termet biztosítani, akkor ők szívesen vállalnák, hogy egy, a hallgatók számára kedvező áron olyan nyelvtanfolyamokat indítanak, melyet a hallgatók nyelvvizsgával zárhatnak.

A Szenátus támogatta az MKK KTI Halgazdálkodási Tanszékének kezdeményezését a Gödöllői Halászati Oktatásért-Kutatásért Díj alapítására. A hazai felsőoktatásban egyedül Gödöllőn működik Halgazdálkodási Tanszék.

A Szenátus egyhangúlag támogatta, hogy az Állatorvos-tudományi Doktori Iskola új vezetője dr. Rusvai Miklós egyetemi tanár legyen.

A Szenátus támogatta a következő előterjesztéseket:

- előterjesztés a halgazda technológus felsőfokú szakképesítés kidolgozásával kapcsolatban kötendő együttműködési megállapodásra,

- előterjesztés a mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés tanulói jogviszonyban történő indítására Mátészalka képzési helyen,

- előterjesztés általános együttműködési megállapodás megkötésére a SZIE és a Czestochowa University of Technology Poland között,

- előterjesztés általános egyetemi együttműködési megállapodás megkötésére a SZIE és a Justus Liebig Egyetem között,

- előterjesztés a TÁMOP 4.1.2A/1-11/1. „Munkaerő-piaci alapú tananyag és képzésfejlesztés egymásra épülő kereskedelmi, műszaki- és gazdaságtudományi jellegű képzési ciklusoknál a Dél-Alföldi térségben” c. pályázathoz önerő biztosításának elbírálására,

- előterjesztés a SZIE Állatorvos-tudományi Kar Üllői Tangazdaság átszervezése miatti intézkedésekre,

- előterjesztés a SZIE Víz- és Környezetgazdálkodási Kar és a Central Union of Rural and Agricultural Cooperatives (CURAC) közötti együttműködésre,

- előterjesztés a SZIE VKK KEOP „A fenntartható életmód a Dél-alföldön szemléletformáló kampány” pályázatra,

- előterjesztés a SZIE VKK TÁMOP „Vízgazdálkodási alapszak és szakirányok online tartalom- és tudásmenedzsment rendszer orientált, teljes curriculum fejlesztése, munkaerő-piaci szereplők bevonásával” pályázatra.

A szenátusi ülés következő napirendi pontjai a rektorválasztáshoz kapcsolódtak.

A Szenátus elfogadta a Rektorválasztást Előkészítő Bizottság létrehozásáról szóló előterjesztést. A háromtagú bizottság a rektorválasztás pártatlan és hatékony lefolytatása érdekében jött létre, elnöke dr. Szendrő Péter rector emeritus (GÉK) lett, másik két tagja dr. Orosz Szilvia egyetemi docens (MKK) és dr. Herbst Árpád egyetemi docens (GTK).

A következő napirendi pontokat már a bizottság elnöke terjesztette elő.

Ennek keretében sor került a Szervezeti és Működési Szabályzat, illetve a Foglakoztatási Követelményrendszer pontosítására, valamit a Szenátus elfogadta hatályos jogszabályok és egyetemi szabályzatok rendelkezései alapján kidolgozott 2011. évi rektorválasztási menetrendet.

A rektorválasztás jogszerűségének biztosítására a Szenátus tagjai közül Mandátumvizsgáló Bizottságot hozott létre. A bizottság elnöke dr. Szűcs István egyetemi tanár (GTK), tagjai dr. Fodor László egyetemi tanár (ÁOTK), valamint dr. Jolánkai Márton egyetemi tanár (MKK).

*

A Szenátus – mint előző számunkban megírtuk –, április 20-án 15 órakor kezdődő ülésén választja meg az egyetem új rektorát. Lapunk munkatársai, Balázs Gusztáv és dr. Réti László interjúkat készítettek a rektori tisztség elnyerésére pályázó professzorokkal, dr. Csányi Sándorral, dr. Sikos T. Tamással és dr. Solti Lászlóval. Az írásokat lapunk következő hat oldalán közöljük.