Az elődök tisztelete és a tisztesség
A közelmúltban jeles személyiség emléke előtt is tisztelgett egyetemünk. Áchim L. András parasztpolitikus halálának centenáriuma alkalmából tudományos emlékülést rendeztünk. Életútja jellegzetesen keserű magyar sors. Bár módos nagygazda volt, a századforduló előtt kibontakozó szegényparaszti, földreformot sürgető mozgalmakat támogatta, sőt azok hiteles, vezető személyisége volt. A hatalmas termetű, heves természetű, megalkuvást nem tűrő ember parlamenti képviselővé küzdötte fel magát.
Szülővárosa Békéscsaba mindig nagyra becsülte Áchimot, ott nyugszik a Berényi utcai temetőben, a családi sírboltban. Sokan talán legyintenek, mit számít már neki az elismerés halála után száz évvel, lett volna idő megbecsülni őt. Mindig vannak korok és helyzetek, amikor méltatlanok emelkednek fel és igazak szégyenülnek meg. Olykor az igaz és a hamis nem is válik el egymástól, bizonyos távlatból szemlélve láthatunk csak tisztán, vagy még akkor sem. Ráadásul minden erényhez tapad bizonyos gyarlósság is, ami nehezíti a tárgyilagos értékelést.
A tudományhoz egykor az igaz kifejezést társították. Amikor még német tervek alapján megépült a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épülete, egy ismertető brossúrát adtak ki róla Igaz és szép palotája címmel. Az igaz a tudományt, a szép a művészeteket jelképezte. Szóval a tudománynak, pontosabban a tudomány intézményeinek és munkatársainak nemcsak lehetősége, de kötelessége is az igaz keresése és pártolása, magyarán a tárgyilagosságra, a sokszínűségre, az árnyalt megközelítésre és a pártatlanságra való törekvés. Magyarán, egy-egy szakmai kérdés megválaszolásakor minél több szempont érvényesüljön.
Ma olyan világban élünk, ahol minden elméleti kérdés, nézet és szempont fellelhető, mindent elérhetünk, megismerhetünk és annak az ellenkezőjét is. A tudomány emberének, az oktatónak azonban nem elég csupán a vélemények minél szélesebb körét bemutatnia, fontos az ellentétes nézetek felkutatása, hogy egyetlen meghatározó vélemény se maradjon elhallgatott, vagy elbagatellizált. Fel kell használnunk a helyzetünkből fakadó írástudói szabadságunkat - ez egyúttal kötelességünk is -, hogy mindarra felhívjuk a figyelmet, amelynek feltételezzük súlyát, fontosságát.
Ha már ezt az etikai kérdést boncolgatjuk, a helyzetet bonyolítja, hogy a tudománynak időnként foglalkoznia kell olyan témákkal is, amelyek sérelmesek lehetnek a szélesebb közvélemény számára. Meg kell győződnünk arról, hogy a közérdek ellensúlyozza-e a lehetséges sérelmet. Ma már azt sem tételezhetjük fel automatikusan, hogy a szakemberek, különböző szervezetek tagjai, vagy akár a tudósok pártatlanok. Tudatosítani kell a hallgatóinkban, a közönségben, hogy mindig legyenek körültekintőek és alaposak.
A sok vélemény ábrázolása tehát nem egyenlő a korrekt sokoldalúsággal, az ismeretközlés a véleményformálással. A BBC tájékoztatással kapcsolatos alapelveit négy kifejezéssel kommunikálja: tisztesség, függetlenség, megbízhatóság, érzékenység. Ezek a fogalmak mára mintha kiüresedtek volna, pedig a kulturált közösségi kommunikáció nem lehetséges ezen elvek tiszteletben tartása nélkül.
Talán kicsit eltávolodtam a kezdő gondolattól, az elődök tiszteletétől, de valójában ezek a gondolatok szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Korrekt, tisztességes történetírás esetén mindezen ténynek, szempontnak, motivációnak illik megjelennie. Napjainkban a távoli eseményekről már viszonylag tiszta képet kaphatunk, az internet pedig minden aspektust, diskurzust megjelenít, még azokat is, amelyeket nem kellene. Nem esetleges szélsőségességük, hanem megalapozatlanságuk miatt. Mindannyian láthatjuk a magyarság eredetével, vagy a pénzügyi válság magyarázatával, az alternatív gyógyászattal foglalkozó elméletek, vagy talán csak vélemények sokaságát, amelyekben az esetleges tényszerűségek is elvesznek a valótlanságok és féligazságok tömegében.
A világ folyamatosan és egyre gyorsuló tempóban változik. Csak egyet tehetünk, igazodunk hozzá, de közben ügyelnünk kell azokra az örökérvényű szabályokra is, amelyek nélkül nem juthatunk előre. A gyorsuló idő mintha éppen a mértéket vette volna el tőlünk, s ennek a hiánya egyfajta zaklatottságot, csapongást eredményez. Mindannyiunknak elemi érdeke, hogy visszataláljunk ahhoz a tempóhoz, amely korábban jellemezte az egészséges fejlődést.
Áchim Andrásra való emlékezésünk alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk a tisztességen, a fogyó idővel való gazdálkodáson, az emberségen. Tudnunk kell, hogy az idő rostáján csak az marad fenn, ami emberi. Áchim Andrást sem politikai teljesítménye őrizte meg elsődlegesen az utókornak, hanem mártíromsága.
Lassan közeledik az év vége. Ilyenkor a legtöbb ember megáll egy pillanatra, és átgondolja, hogy mit tervezett és mit végzett. A teljesítmény egy része mérhető, másik része csak törekvés, próbálkozás, sikertelen küzdelem. De mindezek nem haszontalanok, mert ezek egy része adja a jövő év sikereinek alapját.
Dr. Villányi László
dékán
