Emléktáblát avattak dr. Máthé Imre tiszteletére

Bensőséges ünnepség volt a Szent István Egyetem díszlépcsőházában október 20-án. A 100 éve született dr. Máthé Imre akadémikus, a botanika neves professzora, az egyetem rektora (1950-51 és 1955-56) tiszteletére a történelmi időkben tanúsított helytállásért, a forradalmi ifjúság melletti kiállásáért állított emléktáblát - Monori Sebestyén szobrászművész alkotását - leplezte le dr. Solti László rektor. Az ünnepségen dr. Várallyay György  az MTA rendes tagja, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet kutatóprofesszora mint volt tanítvány a következő beszéddel emlékezett dr. Máthé Imrére.  

Tisztelt Résztvevők! Kedves Kollegák!

Máthé Imre Professzor Úrnak első éves agráregyetemista koromban, 1952–1953-ban voltam tanítványa. Azokban az években folyt az Agrártudományi Egyetem Budapestről Gödöllőre költöz(tet)ése. Az 1952–1953-as tanévben az I. évfolyam még Budapesten volt. Részben a Szent Imre Herceg úti Gimnázium, részben a jelenlegi (épp a múlt héten 150 éves jubileumát ünneplő) Kertészeti Egyetem (ma Corvinus Egyetem) épületeiben. Az akkor négy karú (Agronómiai, Állattenyésztési, Gépesítési, Agrárgazdasági Kar) egyetem Agronómiai (Növénytermesztési) Karának nagy létszámú (közel 300 fős) évfolyama az akkori új Ménesi úti épület nagyelőadójában hallgatta Máthé Imre Professzor – mindannyiunk számára feledhetetlen – botanika előadásait. Mégpedig igen nagy óraszámban és sok laboratóriumi és lehetőség szerinti terepgyakorlattal kiegészítve.

  Sajátos évfolyam volt a miénk. Közel volt a befejezéshez az ország erőszakos és teljes kollektivizálása. A magyar parasztság évszázados földigényét a II. Világháború után kielégítő földosztás eufórikus örömét kemény munkával meghálálni kívánó újonnan földhöz juttatott gazdákat a rendszer ellentmondást nem tűrően, ha kellett durva eszközökkel termelőszövetkezetekbe kényszerítette. Az egyház és a földesurak nagybirtokainak államosítása és a kollektivizáció eredményeképpen létrehozott szocialista nagyüzemekben, állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben a szovjet példát követő; a szocialista/kommunista rendszer kapitalizmussal szemben magasabbrendűségét bizonyítani kívánó; gigantomán és rekord-hajhász szocialista nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése volt az alapvető, elvárt és megparancsolt cél. Ehhez természetesen a nagyüzemi gazdálkodáshoz értő, képzett szakemberekre volt szükség. Ennek az igénynek kielégítésére szerveződtek az agráregyetemeken hatalmas évfolyamok. A nagy létszámot és a szigorúan előírt osztály-szerkezetet tükröző összetételt lelkes és öntudatos, nagy igyekezettel és dicséretes szorgalommal tanuló, de megfelelő alapképzettséggel, alapismeretekkel nem (vagy csak alig és hiányosan) rendelkező szakérettségis fiatalok beiskolázásával biztosították. Számukra az alsó évfolyamok alaptárgyainak (matematika, fizika, kémia, botanika, anatómia stb.) elsajátítása különösen nehéz, szigorúan megkövetelt, de gyakran szinte megvalósíthatatlan feladatot jelentett. S tanárainknak ilyen körülmények között kellett e tárgyakat oktatnia, a megkövetelt színvonal és a teljesíthetőség – természetesen gyakran ütköző – kettős elvárásának megfelelve.  Mégpedig úgy, hogy a tanárok egy jelentős része – „osztályidegensége” miatt – szintén nem tartozott a rendszer kiváltságosai közé.

Máthé Imre Professzornak is ilyen körülmények között kellett számunkra botanikát (sejttant, szövettant, alaktant, ökológiát, növényrendszertant, növényismeretet) oktatnia. Lekötve a hallgatóság figyelmét, s kísérletet téve a tananyag minél teljesebb és színvonalasabb elsajáttíttatására. Professzor Urat (a Debreceni Gazdasági Akadémia megszűnését követően) 1950-ben helyezték Budapestre, és nevezték ki az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági (Agronómiai) Karának Növénytani tanszékére egyetemi tanárnak, majd ezzel szinte egyidőben az egyetem rektorának (1950–1951), majd később (1954–1955) tudományos rektorhelyettesének. Számunkra az 1952/1953-as tanév I. évfolyamán így Máthé Imre Professzor – akkor éppen fő feladatként – oktatott Növénytant (Botanika). Hihetetlenül szerény emberi karaktere; páratlan lateineri intelligenciája; széleskörű és sokoldalú műveltsége, szakismerete nem igazán illett az akkori, keményen osztályharcos közegbe. Sokkal inkább volt összhangban botanikus kutatói karakterével. Debrecen szülöttjeként, megszállott természettudósként a Pallagi Botanikus Kertben érezte magát igazán hazai pályán. Szeretett növényei között vált nemzetközi hírű botanikussá, gyep-szakemberré, gyógynövény-specialistává. S ezt a – későbbiekhez viszonyítva – szinte idilli közeget váltotta fel a budapesti/gödöllői egyetemi katedrával, sőt rektori székkel, két alkalommal is, utóbb 1955–1956-ban. Nem rangra éhes vágyai szerint tette, mert ilyenekkel nem rendelkezett. Hanem barátai, kollégái, professzortársai rábeszélésére, akik benne látták a követendő tanítómestert, a helyes célokért halk érveléssel is eredményesen harcoló vezetőt. Máthé Imre tisztában volt azzal, hogy a vele szembeni elvárásokat csak hasonló elhivatottságú munkatársakkal együtt tudja teljesíteni. Az Agráregyetem akkor még Budapesten működő Botanika tanszékére kiváló szakembergárdát szervezett. Ezt a Tanszéket olyan nevek fémjelezték, mint Priszter Szaniszló, Jeanplong József, Précsényi István, Vinczeffy Imre, Koltai Albert. Mindannyian tettre kész, a szakmáért élő, ténylegesen elhivatott, fáradtságot nem ismerő, fiatal szakemberek voltak. Később sokukból lett tanszékvezető professzor különböző egyetemeken. Máthé Imre Professzor Úr ezzel a gárdával oktatta a Növénytant, évfolyamunk több mint 200 hallgatójának. Megküzdve a latinul soha nem tanuló; szabatos tudományos szakkifejezéseket soha nem halló diákok alapismeret-hiányával; a latin növényneveket és kifejezéseket averzióval fogadó (nem ritkán a feleslegesség, az úri finomkodás, sőt a burzsuá beszüremkedés vádjával illető) közeg értetlenségével.  S ők megtették ezt! Sikerrel, s még csak nem is népszerűtlenül. Az alapvetően tanulni vágyó, s többségében a növényt szerető vidéki környezetből érkező fiatalokat a rájuk átsugárzó lelkesedéssel; vonzó (érthető, tagolt és jól jegyzetelhető) előadásokkal; és a budai Feneketlen tó menti (a mai Flamenco Hotel és a színpad helyén lévő) ruderális gyomtenger területén végrehajtott; majd a nyári gyakorlatok során természetesen szakszerű florisztikai felvételezésekkel kiegészített terepgyakorlatokon sikerült „megfogniuk”, s a tantárgy szeretetére nevelniük. Megszerettük a „növénytant”. Máthé Imre előadásaira nemcsak az óralátogatási kötelezettség szigorú kényszere vitt el bennünket, hanem az érdekes előadások iránti kíváncsiság és érdeklődés. S jól megismertük hazánk növényvilágát!

  A szuggesztív vonzerőről csak egy személyes példa. Még engem (a többgenerációsan talajtanra kódolt) diákot is sikerült a Tanszéknek botanika tudományos diákkörössé csábítania! Igaz, csak a budapesti egy esztendőre, mert másodévesen – már Gödöllőn – a talajtani szakma (s annak nagy „mágusa” Hargitai László) visszacsábított Páter Károly Talajtani Tanszékének diákkörösei közé.

  Gödöllőn Máthé Imre Professzor Úrral már „csak”, mint rektorral volt kapcsolatom. Hogy mást és többet ne is említsek, mint az 1956-os forradalom eseményeit. Október 23-i HÉV-vel utazásunkat Budapestre; részvételünket a Kossuth téri (Parlament előtti), majd a Margit hídon keresztül a Bem térre vonuló lelkes tüntetésekben; a Gödöllői Egyetem főépületéről történő hatalmas ötágú vörös csillag eltávolítást; lelkes hangulatú, forradalmi MEFESZ gyűléseinket a nagyelőadóban. Majd saját kis-forradalmaink megvívását önmagunkkal, évfolyamtársainkkal, diákszállói szobatársainkkal; majd hazatérve otthoni környezetünkkel; esetleg az országot elhagyva egy teljesen új közegben. Máthé Imre Professzor e nehéz napokban, hónapokban is helytállt. S mindig, tisztán és egyértelműen kiállt az igaz ügy, a forradalmi ifjúság mellett. Bátor kiállása nem is tetszett a megtorlóknak. Felmentették. Váratlanul, hirtelen, különösebb indoklás nélkül. (Legalábbis nekünk így tűnt!) Professzor Urat megfosztották attól, amit nagyon szeretett: az egyetemi katedrától, diákjaitól. S ő visszament azok közé, akiket szintén nagyon szeretett: növényei, gyógynövényei közé. Először a Gyógynövény Kutatóintézetbe (19547–1964), majd a Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti Botanikai Kutató Intézetébe. S itt folytatta példamutatóan sikeres kutatói pályáját nyugdíjba vonulásáig, illetve 1993. május 2-án bekövetkezett haláláig.

Születésének 100. évfordulóján engem ért az a megkülönböztetett értékű megtiszteltetés, hogy jubileumi Emléktáblájának leleplezésén, avatásán a hajdani tanítványai nevében én köszönthettem. Megtisztelő és kellemes feladat volt!

Kedves Professzor Úr! Nem felejtettünk el! S igyekszünk Hozzád méltóan gondolkozni, dolgozni, tevékenykedni.