Pergő kockák a vidékről

Az AGRARIA-APURE, a Europe Direct Szolnok, illetve a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében november 10-12. között első alkalommal rendezték meg  a Dokumentumfilmek a vidékről című nemzetközi filmszemlét.

BOGÁRDI TÜNDE

  A szervezők kizárólag a témaválasztásban és a filmek hosszával kapcsolatban szabtak feltételt a jelentkezőknek, úgyhogy – ebből következően – az alkotók között amatőrök és profik, magánszemélyek és forgatócsoportok, sőt filmstúdiók is akadtak.

  A rendezvényen az európai vidéki ember és a táj világáról készült filmes alkotásokat mutattak be, amelyek tükrözik a vidéken élő ember életkörülményeit, életérzéseit és jövőképét. Olyan alkotásokat vetíttek le, amelyek újszerű megközelítésben látják és láttatják az európai vidéki ember és a táj kapcsolatát, közös világát.

  A szervezők felhívására több mint harminc alkotás érkezett Magyarországról, Székelyföldről, Lengyelországból, Portugáliából, Franciaországból és Nagy-Britanniából.

  Az öttagú zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat díjazták is. A zsűri elnöke Duló Károly filmrendező, a Gépészmérnöki Kar címzetes egyetemi docense volt, tagjai pedig Bali István (AGRARIA-APURE, elnök), Dankóné Szabó Edit (Europe Direct Szolnok, irodavezető), Kis Zoltán (Vidékfejlesztési Minisztérium, osztályvezető) és dr. Szarvák Tibor PhD. (Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar, tanszékvezető egyetemi docens).

  Első helyezést ért el a RegioFilm Studio, amely három alkotással (Iskolapélda, Dűlőutak vándorai, A kelet-stájer modell: 4 részlet egy filmsorozatból) nevezett a filmszemlére.

  Külön gratulálunk Klacsán Gábor rendező-operatőrnek, aki egyben a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán folyó vidékfejlesztő szociális munkás képzés hallgatója is. Ugyancsak három filmmel indult a filmszemlén (Alkonyattól virradatig, Feltámadás Peresen, A láthatatlan királynő), amelyen második helyezést ért el.

  A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság különdíját az Átalvető című film nyerte el, amely a gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési tevékenységéről szól. A film egy olyan kezdeményezést mutat be, amely lehetőséget kínál a falusi kisgazdaságok számára a termékeik értékesítésére online rendszerben.

  A versenyfilmek megtekintése mellett sor került kerekasztal-beszélgetésekre is. Ezek során Nagyné Kiss Mária (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság elnöke), Duló Károly, valamint a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának vidékfejlesztő szociális munkás hallgatói folytattak eszmecserét az érdeklődőkkel, megosztva egymással véleményüket, tapasztalataikat a vidéki életről, a vidékfejlesztés jelenéről, problémáiról, pozitív gyakorlati példáiról és jövőjéről.

A kerekasztal-beszélgetések témakörei a következők voltak:

–        A tanyán élő emberek helyzete (a Naprúl napra, hónaprúl hónapra, illetve a Dűlőutak vándorai című filmek kapcsán)

–        A helyi közösségek kezdeményező és fejlesztő szerepe (az Átalvető, illetve az Egyik szeme sír, a másik meg nevet című filmek kapcsán)

–        A harmadik kerekasztal-beszélgetésen a Film encounters című angol film alkotóival beszélgettek az érdeklődők. Az általuk készített dokumentumfilmben archív felvételeket kombináltak animációkkal iskolások számára, hogy segítségével újra felfedezzék a helyi társadalomtörténetet, szokásokat és hagyományokat a Durham-i szénbányászok közösségeiben.

–        A negyedik kerekasztal-beszélgetésen Klacsán Gábor rendező-operatőrrel, illetve kollégájával beszélgettünk a nevezett filmjeikről, kiemelten a Feltámadás Peresen című alkotásról, amely egy tanyasi templom felszenteléséről szól. Ugyanezen beszélgetés vendégei voltak a Martfű Média képviselői, Nagy Sándor és Magyar Mária, akik a Magamban hiszek című filmjükkel neveztek a filmszemlére.

  A többnapos rendezvény során megtekintett alkotások megerősítették a résztvevőket abban, hogy van jövője a vidéknek, a vidéken élő embereknek, hiszen „A kisgazdák nem a tegnap emberei közül az utolsók, hanem a holnap emberei közül az elsők.” (Johann Millendorfer osztrák jövőkutató).

  E gondolattal zárva a Martfűn megrendezett első nemzetközi dokumentumfilm-szemléről szóló beszámolót elmondhatjuk, hogy a szervezők és a résztvevők egyaránt bíznak abban, hogy a jövő évi filmszemlén még nagyobb érdeklődés mellett találkozhatnak az újabb kiváló filmekkel.