Térségfejlesztés és turizmus

,,Térségfejlesztés és turizmus” címmel rendeztek nemzetközi szakmai konferenciát Békéscsabán, a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karon, a Magyar Tudomány Ünnepe keretében. A szervezők elmondása szerint a november 3-án és 4-én rendezett esemény célja a Magyar Tudományos Akadémia alapítására emlékezésen túl a tudomány népszerűsítése, a kutatási eredmények bemutatása és a fiatal kutatók bevonása a tudományos életbe. Ez utóbbit a TDK dolgozatok bemutatója jelentette a a második napon.

BARAN ÁDÁM

SZIE-GK, ifjúsági referens

  A konferencia plenáris ülésére megtelt a kar nagyelőadója az érdeklődőkkel. Elsőként dr. Borzán Anita megbízott dékánhelyettes köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényt megnyitó beszédét követően Mária Uramova asszony Besztercebányáról a Bél Mátyás Egyetem képviseletében és Klein
László
az aradi Vasile Goldis Egyetem dékánhelyettese lépett az emelvényre és mutatták be intézetük munkáját, és üdvözölték a hallgatóságot.

A plenáris ülés első előadója Benedek András, a BME Alkalmazott Pedagógiai és Pszichológiai Intézet egyetemi tanára volt, aki Térségfejlesztés és oktatás címmel tartott előadást, majd Albel Andor, a Dél-Alföldi Termálklaszter elnöke beszélt a turizmus térségfejlesztő hatásáról.

  Ezt követően a program több szálon futott tovább. Egyrészt a hagyományoknak megfelelően ilyenkor szervezik meg a hagyományos kerekasztal beszélgetést a térségben meghatározó vállalkozások képviselőinek a részvételével, amelynek legfőbb célja, hogy a gazdasági élet szereplői megismerjék a kar munkáját, képzési kínálatát, a kar pedig képet kapjon a munkáltatói igényekről, ami nagyon fontos a képzési struktúra jövőbeni alakításához. Továbbá közelebb hozza egymáshoz az elmélet és a gyakorlat képviselőit és erősítse az intézmény és a vállalkozások között kialakult kapcsolatot.

A találkozóval párhuzamosan zajlottak a szekcióülések. Ezeken a konferencia résztvevői tartottak előadást.

  A térségfejlesztés és turizmus szekcióban többek között a globalizáció és a turizmus oktatásának új kihívásairól, a vízitúrázás gazdasági hatásairól, a kistelepülések elmaradottságának problémaköréről volt szó. A külföldi vendégek is ebben a szekcióban tartottak előadást az előzőekben említett témákhoz kapcsolódva, valamint itt mutatkoztak be az Európai Borlovagrend borlovagjai is.

  A térségfejlesztés és oktatás szekciókban az előadók az egyetem hallgatóinak munkaerőpiacra való belépéséről, oktatási intézmények térségfejlesztésben betöltött szerepéről, a területfejlesztés amerikai tapasztalatairól, a hátrányos helyzetűek képzéséről, és testvérvárosi együttműködések tanulságairól is kifejtették véleményüket.