Parasztsorsforditó
(Reflexiók Keserű János: Parasztsorsfordítók között c. munkájához) (Bp. 2007. Nagyvilág, 243.)
Az agrárvilág változásainak fényében kivált „érdekes" olvasmány Keserű Jánosnak a nemrégen „Parasztsorsfordítók között" címmel megjelent könyve, melyet nem recenzálunk, hanem azokra a históriai, gondolati vonulataira igyekszünk ráirányítani a figyelmet, amelyek a ma jobb megértése szempontjából is tanulságosak.
***
A KÖNYV - műfaját nézve - emlékirat. Forrásértékű tudósítás országunk legutóbbi hat évtizedének a "társadalmi egészbe" ágyazottan bemutatott agrárviszonyairól, agrártörténetünk jól elkülöníthető szakaszairól azok jellemzőiről, s a továbbadni érdemesnek ítélt tapasztalatokról. Visszatekintés, számvetés, összegzés és a faluval, az ott élőkkel történő szolidaritás manifesztálása.
A munka tárgya, terepe és "főhőse" a magyar mezőgazdaság, amely a szerző számára egyszerre személyes és társadalomstratégiai ügy volt és maradt.
Keserű János, jóllehet az általa leírtaknak tanúja, cselekvő részese volt, igyekszik „mellékszereplő" lenni.
A téma, a legutóbbi hat évtized (magyar) agrárpolitikája az opuszt valóságos társadalomtörténetté tágítja. A szerző annak a nemzedéknek az életérzését is megszólaltatja, amely fiatalos lelkesedéssel küzdött - konkrét és átvitt értelemben - a háborús romok eltakarításán, egy új Magyarországért, jelesen a faluért, az ott lelő kétkeziekért, a „régi világ" leváltásáért.
A szép, a jó és az igaz keresése-követése jegyében kapcsolódik be Keserű János az ágazat, a parasztság sorsát formálók-fordítók munkájába, így azután egész életét ennek az ellentmondásos, visszaesésektől sem mentes, az eredőt nézve azonban - megítélése szerint - mégiscsak felfelé mutató mozgást leíró ügynek áldozza. Mondanivalóját a társadalmi egészbe ágyazza. Az organikus (szerves) fejlődés híve, de kiáll a radikális változtatásokért, ha azok társadalmilag indokoltak és erkölcsileg képviselhetők. Becsüli a jót, a hasznosat. És elveti, ami rossz, ami árt az általa képviseltek ügyének. (Morális veszteségnek látja, hogy valahol elveszett a „mi", és eluralkodott az „ego".) „János", ahogyan magát a szerző nevezi, cselekvő részese az első nagy, demokratikus agrárforradalomnak, a „földosztásnak". Annak korlátait látva erősödik meg gondolkodásában a szövetkezés eszméje.
Az un. 50-es években sokakkal együtt hitte az agrárpolitikát (is) átható súlyos torzulások kizárólag szubjektív eredetűek, velük szemben igazán csak „belülről" lehet hatékonyan fellépni, elkerülendő a „múltba menekülésnek" még a látszatát is. A sorsfordítók tették, amit tudtak, néha még annál többet is az adott társadalmi és nemzetközi erőtérben. (Megidézve Adyt, csinálták, mert csinálták, csinálták, mert erre lettek.)
Súlyos történelmi, nemzeti dráma nyomán formálódott azután a koncepció, illetve politika, amely emberi szenvedésektől, alkalmazkodási krízisektől nem mentesen, végül is alkalmasnak bizonyult az árutermelő, modern, versenyképes, nagyüzemi mezőgazdasági működés alapjainak, feltételeinek és kereteinek a megszervezésére. A szerző ez időben is felelős posztokon szolgálta az agrárgazdaság ügyét: alapjainak erősítését, kereteinek tartalmi gazdagítását.
Keserű János önérzettel szól hazánk mezőgazdaságának világszerte elismert sikereiről, ezek forrásáról, az új gazdasági mechanizmusként megismert gazdaságirányítási szisztémáról, az abból sarjazott un. magyar modellről, amely megannyi más tanulságával együtt szimbóluma lett a hazai agrárcivilizáció eredetiségének, vitalitásának, kezdeményező bátorságának.
Keserű János munkája - mondhatni - axiomatikus érvénnyel sugározza, hogy a mezőgazdaság és az ország sorsa egymást kölcsönösen feltételezi. Megbecsüléssel beszél azokról, akik a tisztánlátók bátorságával mertek ki nem taposott utat járni, hittel és meggyőződéssel, „talpig nehéz hűségben".
Keserű János könyve a mezőgazdaságban végbement rendszerváltás szakmai kritikájának vonulatába sorolható. Mondhatjuk a „kritika kritikájának", amennyiben, mint helyénvaló, a rendszerváltást a megelőző négy évtized kritikájának tekintjük.
A szerző úgy látja, a rendszerváltás gyakorlata, jelesen a mezőgazdaságban alkalmazott módszerek és megoldások rosszak, sőt károsak voltak. Szétrombolták a kialakult struktúrákat és viszonyokat és egy minden ismérvükben meghaladott, élet- és versenyképtelen állapotok rekonstrukcióját, meghonosítását szorgalmazták. Segítendő az új berendezkedésében leginkább érdekelt tulajdonosi csoportok létrejöttét, megerősödését.
A felülről irányított transzformációs folyamat kormányzati motivációi inkább politikai, semmint racionális, ökonómiai természetűk voltak. Ezt demonstrálták a mezőgazdasági nagyüzemekkel szembeni diszkriminatív, törvényekkel megalapozott intézkedések. Miáltal eltorlaszolták a nagyüzemek átalakítását a tulajdonosok szövetkezetévé, meggátolták piacképessé formálásukat. Letérítették az ágazatot az organikus (szerves) fejlődés számba vehetőnek ítélt útjáról, megszakítva ezzel a felhalmozott eredmények és értékek egymásra épüléséből formálható konstruktív kontinuitást.
Mindezzel ellentétben Keserű és a vele egyetértők az időtől újra fogalmazott agrárkérdésre adandó válasz lényegét és módszerét a fejlődéselméletileg az általuk „organikusnak" ítélhető szerves út követésében, a többszektorú, a családi magángazdaságnak is helyt adó mezőgazdaságban látta. Amely alkalmasnak ígérkezett az újra fenyegető agrárszegénység, illetve nyomorúság meggátlására-enyhítésére, s egyben a parasztpolgárosodás előre vitelére a cél, a vidék-Magyarország felemelkedésének az eléréséhez. (Az ezredforduló Magyarországán a „szociális piacgazdaság" volt a társadalmi ideál.)
Keserű János már az agrár rendszerváltás idején vállalt közéleti szerepében szót emelt az értékőrzés, az értékmentés mellett, és óvott a kapkodástól, az előítéletes cselekvéstől, az irreális várakozásoktól, a rossz döntésekből születő károktól. A munkájához csatolt dokumentum bizonyítja, az idő ekkor is többféle cselekvési lehetőséget ajánlott. Számos tényező miatt azonban nem a Keserű János képviselte programból lett történelmi gyakorlat. (A „Lehetett volna MÁS ÚT" elnevezésű dokumentumot kidolgozói egy felkiáltó- és egy kérdőjellel /!?/ bocsátották útjára.)
***
A (mostani) agrárátalakulás során gyengült, sőt megszakadni látszik az agrártársadalom nemzedékei között fennállott szakmai, közéleti és kulturális kontinuitás. Úgy véljük, agrármúltunk, agrárkultúránk jobb megismerése, teljesebb birtokbavétele, Keserű János könyve is, enyhíthet ezen a gondon.
(Réti L. László)
