A hit közössége avagy a közösség hite

(Dr. Lencsés György gondolatai 2007 Karácsonya előtt, a SZIE kollégiumi esten hangoztak el)

Az emberiség eddigi történetében a kölcsönös elismerésen, és az együttműködésen nyugvó közösségek meg- és újrateremtése volt a cél.

  A különböző közösségek bizonyos körülmények között összefogtak, hogy együtt szerezzenek élelmet és viseljenek hadat, s kölcsönös segítségnyújtásukat egyre erősebb gyökerekkel rendelkező szokásokká és törvényekké szilárdították. Elsőbben az egyének, majd a közösségek is felismerték és elfogadták, hogy különbözik természetük, és különböznek funkcióik.

  Ahol csak valódi emberi társadalom alakult ki az a kölcsönös elismerés és a kölcsönös felelősség alapján jött létre, lett légyen az individuális vagy közösségi. Az egyes emberi lény, az egyén, minden nagy és azt alkotó kis társadalomban, minden kommunában és minden közösségben, minden nehézség és konfliktus ellenére otthon érezte magát, mint hajdan a csoportban, úgy érezte, hogy elfogadják és megerősítik funkcionális függetlenségében és felelősségében.

  A közösség valódi lényege abban a - nyilvánvaló vagy rejtett - tényben található, hogy van egy centruma. Egy közösség valódi kezdete az, amikor tagjainak közös kapcsolatuk van a centrummal, mégpedig olyan, amely maga alá rendel minden más kapcsolatot; a kört a sugarai jellemzik, nem a kerületén lévő pontok, s ezt a kört ne zavarja semmi, ha kell akár a pusztába is kivonulunk, hogy ne legyen többé zavaró világ.

  Egy közösséget ugyanakkor nem kell "megalapítani". Amikor a történelmi végzet egy nyájba terelt egy embercsoportot, mindig lehetőség támadt arra, hogy igazi közösség alakuljon ki. Jelen volt már az eleven, folytonosan megújuló együvé tartozás, s a kapcsolatok közvetlenségén kívül semmi mást nem kellett erősíteni.

  A legszerencsésebb eseteken a közös ügyeket nem képviselők révén, hanem közösen gondolták át és döntötték el a gyűléseken, a piactéren; az együttesen átérzett egység áthatott minden személyes érintkezést. A közösség felett ott függhetett a magányosság veszélye, de a közösségi szellem elűzte; mert ez a szellem itt úgy virágzott, mint sehol másutt, s ablakot tört magának a keskeny falakon, tágas kilátást nyitva a népekre, az emberiségre, a világra.

  De ehhez szükséges volt a hitre, az egymásba vetett bizalomra, mert a közösségbe való hit nélkül egy percig nem maradt volna együtt semmilyen csoport.

  A kollektivitás nem valami meleg, baráti együttlét, hanem a romantikus képzelgések játékával szemben ellenséges gazdasági és politikai erők nagy összekapcsolódása, amely csak mennyiségi fogalmakban érthető, tettekben és hatásokban fejeződik ki.

  Olyan dolog, amelyhez az egyénnek mindenfajta intimitás nélkül kell tartoznia, viszont örökké tudatában kell lennie energikus hozzájárulásának. Minden olyan "uniónak", amelyik ellenáll az események szükségszerű irányának el kell tűnnie. Ezek a kötelékek hit-sodronyok, ha elszakadnak, csak sodródunk a felületes kapcsolatok háborgó tengerén.

  És legfőképpen itt van persze még a család összetartó bizalma-hite, amely mint háztartási közösség megköveteli és garantálja a közösségi élet egy-egy morzsáját; de ez is vagy egy közös célra szervezett egyesülésként fog kikerülni abból a válságból, amelyben van. Vagy pedig - ki sem merem mondani! - el fog tűnni örökre?

  Mi tehát a hit, a bizalom? Gyakran beszélünk róla, ugyanakkor ha konkrétan meg kellene határozni a hit lényegét, szinte megfoghatatlan nehézséggel állunk szemben.

  Tehát: a hit nem egységes fogalom. Amit biztosan tudunk, hogy nem egy statikus állapot, hanem dinamikus, mozgásban és aktivitásban él. Ezért óriási lehetőségeket rejt magában, óriási energiákat képes felszabadítani, de a hitet nem tekinthetjük erkölcsi kategóriának sem, hiszen akkor a priori azonosítanánk - leszűkítenénk a vallásos hitre.

  Már Szent Ágoston - keresztény és nem-keresztény által elfogadott nagyívű filozófus is azt írja: „...milyen tömérdek dologban hiszek, habár sohasem láttam őket, és megtörténtüknél sem lehettem jelen. Mennyi esemény akadt a népek történelmében, mennyi minden itt-ott, helyeken, városokban, és sohasem láttam őket. Milyen sokat hittem jó barátaimnak, tömérdek dolgot az orvosaimnak, és annyi különböző emberi szájnak..."

  Azt már csak én -az egykori élettanász teszem hozzá, hogy hányszor, de hányszor becsapnak érzékszerveink: „ akkor pofont kapsz, hogy csillagokat látsz, vagy megkondul a füledben a debreceni nagyharang..." Pedig nincs másról szó, mint hogy a specifikus érzékszervi energiák törvénye értelmében minden érzékszerv csak a reá jellemző választ képes adni.

  Vagy egy másik példa: az ember fenntartás nélkül hisz Feleségének, aki fizikus és fennen állítja, hogy vannak atomok, van energia -lásd még, hogy a hit mekkora energiákat képes megmozgatni - sőt kvarkok, holott sem Ő, sem én nem láttunk még ilyet. De hiszek Neki, mert jobb a békesség. Mert a jó Feleség: hites, azaz igazi, megbízható, törvényes házastárs.

  De nézzük csak tovább gyönyörű anyanyelvünket:

  Hitel:

- az a tény, hogy valamit elhisznek valakinek;

- az a bizalom, amelynek alapján valaki kölcsönt kaphat.

  Egyáltalán: maga a PÉNZ, amire azt mondjuk, hogy mindent megront, ő maga is a hiten-bizalmon alapul. Elhiszem azt, hogy az a papírdarab ér annyit, amennyit rányomtak. Elhisszük, hogy van mögötte annyi munka. Mert régen, ha elmentünk a vásárba, tudtuk-éreztük, hogy 1 pár csizma ér 1 zsák búzát, mert tudtuk, hogy mennyi munka van mögötte.

  Hiteles: amit ellenőriztek, hivatalosan, igazoltan eredeti vagy azzal megegyező értékű (hiteles hely volt pl. egykoron a premontrei rend, feladata volt a birtokviszonyok bejegyzése, nyilvántartása. Jobban, naprakészebben működött, mint ma a Földhivatal!!).

  De nézzük csak tovább, mit tud még anyanyelvünk? hitetlen! Én már ebben sem hiszek, mert VALAMIBEN mindenki hisz! Ha nem így lenne, akkor már nem lenne születésünknek 2. napja, mert nem lenne jövőnk.

  Credit: amivel ma a Hallgató - különösen így vizsgaidőszak táján - kel, él és fekszik. A belefektetett (ha úgy tetszik meghitelezett) munka/energia, ami azt tükrözi, hogy az ellenőrizhető tantárgyi előírásokat (dolgozat, rajz beadás, gyakorlat/szeminárium, stb.) teljesítette a hallgató, amely szükségesek a diploma megszerzéséhez Ez is a hiten alapul

  Még tovább: hiteltelen! Ez meg azt jelenti, hogy megbízhatatlan (mint manapság közszereplőink java: nincs hitele sem tetteiknek, sem szavaiknak! Milyen kár! És mennyi követendő példa lenne rá: Szent Istvántól Széchenyin keresztül, mondjuk Deák Ferencig, vagy Nagy Imréig.

  Hej gyönyörű nyelv, hej igazi közszereplők! Akikben hihetünk-bízhatunk! Előbújtok-e még valaha?

  És ha már az előbb a fizikusoknál tartunk, Pascal szerint a hitnek 3 forrása van: az értelem, a szokás és az isteni sugallat. Bár a hit és a tudás között alapvető, lényegi különbségek vannak, mégis a tudás és a hit nem állnak szemben egymással. A tudásnak nem a hit, hanem a tudattalanság az ellentéte!

  Mindenesetre, ahhoz, hogy valamiben higgyünk, valamilyen ismerettel, tudással kell rendelkeznünk felőle. De a hit többet jelent annál, mint ami a gondolkodás. A hit énünk centrumának megnyilatkozása, míg a gondolkodás egy periferikus jelenség, a gondolkodó alany tevékenysége.

  A „hiszek" az egész személyiség energiakészletét képes mozgósítani autoszuggesztív módon. Így, akiben él a hit, az kitartó abban, hogy önmagát állandóan befolyásolva, buzdítva, erőit fokozva, képességeit fejlesztve mindent megtesz sikerei elérése érdekében.

  De ne tegyük ezt soha fanatikus módon, sértve embertársunk önbecsülését, egyéniségének sajátosságait, mint egykor tették és teszik ezt eltévelyedett vezérek tegnap és ma egyaránt a tömegek félrevezetése által!

  A hit tehát segítség, a félelem, az, hogy nincs segítség! Ne féljetek - higgyetek! Magatokban, barátokban! Azaz: Szeressetek! Szereted, mert bízol benne. S ha már bízol már nem félsz!

  Credo dum spiro! Spiro dum credo!

  Addig hiszek, amíg élek! Amig élek, addig hiszek!

  Azt hirdetik, hogy a modern városnak, a modern közösségnek nincs agórája és a modern embernek nincs ideje, nincs szüksége megbeszélésekre, így nincs hite sem. Mindez - mondhatják - visszahozhatatlanul és örökre elveszett.

  Nem, ne mondjuk, hogy elveszett Talán inkább higgyük, hogy átalakulnak. Egyre inkább a kisközösségek összetartó erejében higgyünk, mert ezek még védelmet nyújtanak a morális elzülléssel szemben.

  A korszerű ökumenia sem más, mint egységes hit a moralitásban, a társadalom erkölcsében, melyben az egyén szabadsága mellett ott rejlik a közösségért érzett felelősség.

  Más megfogalmazásban: a fenntartható fejlődés, amikor azt kell belátni, hogy: „ a földet az unokáinktól kaptuk kölcsön", ez  sem más, mint hit a jövőben, szolidaritás egymásért, hit a közösen vállalt felelősségben.

  Különösen ilyenkor, így a Szeretet Ünnepe, a Karácsony előtt fogódzunk egymásba, próbáljuk egymás humanitását, lelki épségét megőrizni, de nem a másikkal szemben, ebben a széteső krízis-folyamatban.

  Tegyünk érte, hogy körülöttünk ott legyen a HIT mindnyájunkat átölelő-összefogó erős melege!