„Az egyetem örvendetesen sokszínű” – Beszélgetés dr. Hornok László rektor-helyettessel

B. G.

 - Kérjük, mutassa be olvasóinknak a Szent István Egyetem tudomány-koncepcióját, vagy ha így is mondhatjuk, tudomány-stratégiáját!

- Az egyetem örvendetesen sokszínű, vezető szakembereink kiváló teljesítményre képesek az agrártudomány, a biológia, a műszaki tudományok, a környezettudományok, a gazdaságtudományok és a pedagógiai tudományok terén. Ezek a tudományterületek mind egy vagy két karhoz kötődnek, emiatt tiszteletben tartjuk a kari önállóságot, igyekszünk helyzetbe hozni a jó műhelyeket, de törekszünk arra is, hogy nagy pályázatokat karközi együttműködésben valósítsuk meg.

- Vannak-e kitüntetett kutatási irányok, illetve prioritások, és ha igen, milyen megfontolások alapján jelölték ki azokat?

- A legnagyobb sikereket ma is az agrártudományokban tudjuk elérni. A jövőben is kitüntetett figyelemben részesítjük ezt a területet, hiszen múló divatirányzatok miatt kár lenne feladni azt a szellemi tőkét és elismertséget, amit elődeink e téren felhalmoztak. Ugyanakkor, kitűnő erők dolgoznak az alternatív energiaforrások kutatásán-fejlesztésén, jó nevű műhelyek munkálkodnak a településfejlesztés, vidékfejlesztés és környezetgazdálkodás területén. Őket tovább kell erősíteni.

- Mennyiben igazolódtak azok a várakozások, melyek szerint egyetemünk hat kara között rendkívül gyümölcsöző, interaktív munkakapcsolatok alakulhatnak ki a tudományok területén is?

- Erősödnek ezek a kapcsolatok, amire szép példa a doktori iskolák múlt évben történt átszervezése. Kifejezetten törekedtünk arra, hogy ne legyenek belterjesek az iskoláink, és minél több karról verbuvált kiválóságok alkossanak egy-egy doktori iskolát. Volt ugyan némi berzenkedés ezzel az elképzeléssel szemben, de a doktori iskoláink akkreditációs felülvizsgálata olyan sikeres volt, hogy mára valószínűleg mindenki belátta: jó döntés volt, amikor a kooperáció és a minőség szellemében szerveztük át az iskoláinkat.

- Tapasztalatai szerint miként jellemezhető egyetemünk kapcsolata az ipari, a mezőgazdasági, a társadalmi stb. gyakorlattal? Milyen következtetések és intézkedések szolgálják a tudomány és gyakorlat kölcsönkapcsolatának a jobbítását, fejlesztését a termelésben, a regionális és térségfejlesztésben?

- Itt már kicsit vegyes a kép. Ma is főként a mezőgazdasági gyakorlattal vannak jó kapcsolataink, s leginkább innen csordogálnak be innovációs és szakképzési források. Az iparral kevés az igazán jó együttműködés, de ez nem a mi lanyhaságunk miatt van: sajnos rosszul működik a magyar gazdaság, néhány nagy multi telepedett rá az országra, s ők bizony kész technológiát hoznak, nem kíváncsiak a bennszülöttek igyekezetére.

- A lineáris képzésre való áttérés miben és hogyan segítheti a tudományos eredmények hasznosulását az oktatásban?

- Sehogyan. A lineáris képzésről egyébként sem tudok semmi jót mondani, elhibázott, doktriner elképzeléseket erőltetett ránk a nagypolitika.

- Hogyan lehetne növelni, erősíteni a hallgatóság szenzibilitását, érzékenységét, igényeit a tudományos gondolkodás és az ehhez szükséges egyetemi klíma iránt?

- Szögezzük le: nem vagyunk tudományegyetem. A tudósképzés csak egy kicsi, bár az egyetemi lét szempontjából alapvetően fontos szelete a nálunk folyó felsőfokú képzésnek. Hallgatóinknak csak egy kicsiny töredékét érdekli a tudományos továbbképzés, lett légyen az tudományos diákköri vagy doktori munka. Ha a most folyó nagy átalakulásokból "jól jövünk ki", azaz sikerül elég sok MSc szakot stabilan bebetonozni az egyetem képzési kínálatába, akkor erősödni fog a hallgatói minőség, s vele a tudományos érdeklődés is.

- Milyenek a SZIE-n folyó kutatások anyagi kondíciói?

- Rosszak, mint - egy-két kivételtől eltekintve - mindenütt az egész országban. Sajnos a felsőoktatási intézmények támogatása is átpolitizált, kijáró politikusok, professzorok milliárdokat tudnak összelobbizni olyan intézményekbe, ahová semmit sem lenne szabad adni. Ezzel tovább romlik a kifosztott ország amúgy sem rózsás helyzete.

- Nevelési szempontok is indokolnák, hogy egyetemünk jelesebb oktatói körül egyfajta tudományos „kultusz" alakuljon ki. Nem volna-e érdemes ezt átgondolni, és megfelelő formákat találva ezt a „kultuszt" a munka, a minőség, az emberi alkotás iránti tisztelet szolgálatába állítani? (Lapunk erre törekszik a „tudósportrékkal".)

- Ezzel teljesen egyetértek. S bár nem igazán vonzó az a mérhetetlen sok lemondással és áldozattal járó hivatás, amit tudományos életpályának nevezünk, most is vannak csillogó szemű gyerekeink, akiket igenis be kell vezetni a kutatás-fejlesztés csodálatos világába. Bármennyi túlmunka árán is.

- Mennyiben eredményesek, keresettek a tudományos iskoláink? Milyen eredménnyel szerepelnek oktatóink, hallgatóink idehaza és nemzetközi porondon, tudományos szimpóziumokon?

- Ma is több kiváló szellemi műhely működik a SZIE-n, de ezek egy-egy nagy egyéniség különös erőfeszítésének és tehetségének köszönhetően alakultak ki, nem a központi szervezés segítségével. Ők azok a vezető oktatók, akiknek rendszeres, nemzetközi mutatókkal igazolt tudományos teljesítményük van, országos terjesztésű tankönyvek szerzői, szerkesztői. Ha ilyen egyéniségekből sok van egy egyetemen, akkor az jó egyetem, ha kevés, vagy kritikusan kevés, akkor az nem egyetem. Erre nagyon oda kell figyelni a mostani nagy forrongásban. A normatív támogatás ugyanis kegyetlen valami, mert nem a kiemelkedő tudományos teljesítményre sarkallja az egyetemi embereket, hanem a túlélésre, amit ma a tömegoktatásban megszerzett óraszámok biztosítanak.

- Tervezi-e az egyetem saját „Acta" kiadását?

- Én ezt nem támogatnám, mert még az országos Acta lapok minőségével is gondok vannak, pedig ezek egy-egy szakterületet felölelő kompakt szakfolyóiratnak számítanak, tehát igényes szerzők által keresett fórumnak kellene lenniük. S mégse azok. Egyébként az egyetemnek van egy bulletinje, amit nem tartok rossznak, képes betölteni hivatását: közli például egy-egy egyetemi nagyrendezvény előadásainak anyagát, vagy évfordulókhoz kapcsolódó rendezvényeinknek biztosít publikációs fórumot. Ez a hivatása, amit betölt, s amit meg is kell őriznünk a jövőben is.