A valóság nyomában a Bükk hegységtől a patakok habjáig – Beszélgetés Dr. Tóth Sándor tudományos kutatóval

 Ezelőtt jó harminc évvel, a Mezőgazdaság-tudományi Kar elsőéves hallgatóiként nem minden szorongás nélkül kezdtük az ismerkedést az egyetem támasztotta követelményekkel. Természetesen oktatóink igyekeztek mindenben a segítségünkre lenni - de közülük is kiemelkedett növénytani gyakorlatvezetőnk. Halk szavú ember volt, mégis valamennyien figyeltünk rá: egyszerű, rövid, de szabatos magyarázatokkal vezetett be bennünket a mikroszkóp kezelésének gyakorlati fogásaiba, az így feltáruló világ értelmezésébe. Segítségünkre volt a növénygyűjteményünk összeállításában is; szabadidejében vitt el bennünket gyűjteni - már akkor sem volt fiatal ember, mégis igyekeznünk kellett, hogy e túrán lépést tudjunk tartani vele. Később, amikor már nem tanított minket, akkor is bátran fordulhattunk hozzá: segített, ha a herbáriumunkban egy-egy növény azonosítása gondot okozott. Dr. Tóth Sándor tudományos kutató, kilencvenedik életévét betöltve, ma is bejár egyetemünkre. Nem mindennapi életpályájáról munkahelyén, az egyetem botanikus kertjében beszélgettünk.

RADÓ GÁBOR

- Hogyan került kapcsolatba a természettudományokkal?

- Kezdjük az elején: 1918-ban születtem, a nyolc gyermek sorában a hatodikként - hatan voltunk fiúk és ketten lányok. Szüleink - az akkori szóhasználat szerint - földmívesek voltak Egerben. Kisgyermekként sokat voltam beteg, így szüleim nem a mezei munkára szántak, hanem a taníttatásom mellett döntöttek. Azért persze segítettem zöldséget gyomlálni, szőlőt kötözni - akkor szerettem meg a növényeket. Az egri ciszterci gimnáziumba jártam és a cserkészet indította meg bennem azt a folyamatot, ami szerint az embernek komolyan kell vennie az iskolát. Így aztán a harmadik osztálytól vastag betűs volt a nevem az iskola értesítőjében. Az érettségi után mégsem tanultam tovább azonnal; úgy alakult, hogy egy évet lényegében kirándulásokkal töltöttem - főként a közeli Bükk-hegységet jártam be alaposan, közeli kapcsolatba kerülve növény- és állatvilágával.

- A cserkészetről milyen emlékeket őriz?

- Részt vettem a gödöllői Jamboree-n, Teleki Pállal, mint országos főcserkésszel azonban már előzőleg kapcsolatba kerültem. Egy őrsvezető-képző táborban voltam, amikor meglátogatott bennünket. Figyelmet fordított valamennyiünkre; mindnyájunkkal kezet fogott. Jól érezte magát közöttünk, lebilincselő egyéniség volt - nem olyan ember, aki öngyilkos lesz...

- Hol kezdte végül a felsőfokú tanulmányokat?

- Az érettségi után egy évvel Zircen fölvettek a ciszterci rendbe; hat évig voltam papnövendék. Közben a Pázmányon végeztem a természetrajz-földrajz szakot - már negyedéves voltam, amikor kiléptem a rendből. Az a döntés érlelődött meg bennem, hogy családot szeretnék alapítani. Amikor befejeztem az egyetemet, a növénytan-professzorom, Szabó Zoltán Erdélybe küldött, ahol magokat gyűjtöttem.

- Ekkor már háború volt...

- 1943-ban be is hívtak katonának - a diplomásokat akkor tartalékos tisztekké képezték ki. Veszprémbe vonultam be, géppuskás századhoz. A kiképzés során alakulatunk megjárta Sopront és Jutast - közben én a tizedességig vittem. Végül a zászlóaljunkat Budapestre vezényelték, hogy azután, az egyetemistákhoz hasonlóan Nyugatra menekítsenek bennünket. A dolgok másként alakultak: megsebesülve fogságba kerültem. Nem voltak gyógyszerek és a fertőzés miatt elveszítettem a bal karomat. A bátyám jött értem olyan kocsival, amit egy vak ló húzott - azt ugyanis nem rekvirálta a szovjet hadsereg. Így kerültem haza Egerbe.

- Ezzel tehát véget értek a megpróbáltatások.

- Fogalmazzunk úgy, hogy folytatódtak. Előbb a rendőrség tartóztatott le, majd internáltak. Fél évet töltöttem az egri várban kialakított táborban - azután elengedtek, mivel semmilyen vád nem volt ellenem. Szóval, ilyen idők jártak akkor. (Sajnos elég mély nyomot hagytak bennem - például angolul azért nem tanultam meg jó ideig, nehogy kémnek nézzenek.) Ilyen előzmények után kezdődött a tulajdonképpeni szakmai pályafutásom.

- Hol tudott elhelyezkedni?

- A pesti egyetemre mentem vissza, a növényrendszertani tanszékre. Akkor még Andreánszky Gábor, a neves tudós volt a vezetője - persze a bárói címet már nem használta. Azután gyorsan változott a helyzet és azon vettem észre magam, hogy én vagyok a tanszéken az egyetlen pártonkívüli. Jobbnak láttam, ha nem leszek annyira szem előtt. Gödöllőn, a Méhészeten akkor Őrösi Pál Zoltán volt a vezető és éppen keresett egy botanikust. Közben Egerben megnősültem és a Méhészeten adtak lakást is. A mézelő növények közül a lucernával és a gyapottal foglalkoztam.

- Tulajdonképpen beérett a gyapot a hazai viszonyok közepette?

- Nem az volt a fontos, hogy beérik-e, hanem az, hogy termelik... Jártam a lucernatáblákra, meg Békés megyébe a gyapotföldekre. Tapasztalataim alapján leírtam a valóságot, hogy a méh egyik növény esetében sem tudja betölteni a feladatot. Ennek meg is lett az eredménye: hamarosan létszámfelettivé váltam. Így hát törzskönyvező lettem az állattenyésztésben, majd, továbbra is a gödöllői intézetben, a baromfitelepen tartottam számon a tojástermelést. És közben még halászmester is voltam az intézet tavain... Mindeközben azért foglalkoztam a mikroszkopikus gombákkal; dolgozatom is jelent meg a tárgyban.

- Hogyan sikerült visszakerülni a szakterületre?

- A Természettudományi Múzeum Növénytárában kaptam állást - akkor Zólyomi Bálint volt a vezetője. Sokat jártam gyűjteni, főként a Dunántúlra. Kutattam a mikroszkopikus gombákat, de a többi területet sem hanyagoltam el. E kiszállások során gyakran az erdőben aludtam, így a napidíjat másra tudtam fordítani. Aztán Hortobágyi Tibor professzor hívott a gödöllői egyetemre - itt szakterületem az algákkal kapcsolatos irodalom összegyűjtésével bővült. És persze mindig volt hallgatói csoportom is; szívesen osztottam meg a tudást a fiatalokkal. 1980-tól nyugdíjasként dolgozom tovább az egyetemen.

- Tudományos munkásságából mit emelne ki?

- Annak idején kandidátusi értekezésemet a vízigombákból készítettem; főleg azokkal a fajokkal foglalkoztam, amelyek a patakokban az akadályoknál felgyülemlett habban találhatók meg. Az akadémiai doktori címet 2000-ben nyertem el; ebben a munkában mikroszkopikus gombákkal foglalkoztam, több területről. A feldolgozott anyagokkal figyelmet keltettem a külföldi szakirodalomban is; több mint húsz fajt én írtam le. Jelenleg olyan dolgokat próbálok „kiegyengetni", amelyekkel annak idején nem tudtam dűlőre jutni.

A szerző felvétele