A Spencer lordok Magyarországon
DR. WALLESHAUSEN GYULA
A tudománytörténetet érdekli, hogy az eszmék, tapasztalatok, szakmai újítások miként terjedtek s váltak az emberiség közkincsévé.
A XVIII. században Anglia volt a mezőgazdasági fejlődés epicentruma, ahonnan az új ismeretek szétsugároztak az öreg földrész országai felé. Nem véletlen, hogy a német mezőgazdaság atyjának nevezett Albrecht Daniel Thaer három kötetet szánt az angol kísérletező gazdák eredményeinek ismertetésére. Az újításokban egyik élenjáró család, a Spencerek - a tragikus véget ért Diana hercegnő ősei - több nemzedéke kapcsolatban állt hazai szakkörökkel, s hatássál volt a magyar mezőgazdaság haladására.
A Spencerek Anglia egyik legelőkelőbb családja. Az egyik oldalán az angol királyi családdal, a másik a Marlborough hercegekkel - köztük Churchill miniszterelnökkel - állt illetve áll rokonságban. (1.)
Althorp park a kastéllyal - ahol Diana is nyugszik - 1508 óta a Spencerek rezidenciája Közép-Angliában. Northamptontól Észak-Nyugatra feküdt akkor, ma már magához ölelte a terjeszkedő város. A Spencerek kiváló gazdák voltak, a békés közéletben tevékenykedtek, de akadt köztük hadvezér is; a sunderlandi ágból származó John (1734-1783) katonai sikereinek jutalmául kapta az "Althorp earlje" címet.
Az earl a magyar grófnak megfelelő cím. Eredetileg a grófság - a magyar vármegyéhez hasonló közigazgatási területi egység - élén álló főurat jelölte, később, a XII-XIV. századtól már csupán cím, amely a törvényben meghatározott rend szerint, általában az elsőszülött fiúra öröklődik. A megszólításuk: lord.
John fia, a második earl, Georg John (1758-1834), mint kiemelkedő bibliofil öregbítette családja hírét. 1807-ben visszavonult a közélettől althorpi kastélyába és minden idejét s jövedelmének nem csekély részét a könyveknek szentelte. Főleg az ősnyomtatványokat gyűjtötte. Ezek közül is különös figyelmet szentélt az első kiadásoknak. Nevét Pethe Ferenc nagy elismeréssel említi (2.), az Ismerettár (1863) szerint "legfényesebb negyvenötezer kötetnyi gyűjteményét " egész Európa számon tartotta. A Spencerek közül neki volt először magyar kapcsolata: Reviczky Károly Imre (1735-1793) orientalista, akinek értékes gyűjteményét 1789-ben megvásárolta. ("Reviczky a nyelvek szerelmese volt. Legalább tízen beszélt és írt, közöttük héberül, perzsául és törökül, s ismereteit a bécsi udvar szolgálatában hasznosította.) A sok ritkaságot tartalmazó althorpi könyvtár 1814-15-ben megjelent hatalmas, gazdagon illusztrált katalógusának szerkesztője, Thomas Frodall Dibdin külön méltatja Reviczky érdemeit.
A harmadik earl, John Charles (1782-1845) cambridge-i tanulmányai után először a diplomáciai pályán jeleskedett, majd kincstári kancellárként az alsóházban jutott politikai szerephez. Humánus politikusnak mutatkozott; kiemelkedő tagja volt azoknak a nagybirtokosoknak, akik reformokat sürgettek, mert igazságtalannak tartották a plutokrácia, a pénzarisztokrácia hatalmát és velük szemben a demokrácia erősítését szorgalmazták. Nem volt valami jó szónok, (ezt Széchenyi István is megállapította, (3.)) javaslatai azonban többnyire sikerrel jártak. A liberális (Wigh) párt vezéreként még az íreket is maga mellé tudta állítani.
Oroszlánrészt vállalt a gyermekek kizsákmányolása elleni javaslatok kidolgozásában, nem véletlenül emlegették a textilgyárak gyermekmunkáját korlátozó törvényt Althorp-féle törvényként.
1830 és 1834 között pénzügyminiszter. Éppen mandátuma lejártakor hunyt el apja, John Charles pedig elfoglalta helyét a lordok házában. Politikai feladatot többé nem vállalt, pedig számítottak rá. Írországi kapcsolataira hivatkozással hiába kérte fel 1838. szeptemberben az ír alkirályi méltóságra William Melbourne (1835 és 1841 közötti) miniszterelnök, de visszautasította a kanadai kormányzóságra jelölést is. 1844-ben a földművelési tárca betöltésénél - szintén indokoltan - szóba jött a neve, de John Charles hajthatatlan maradt: althorpi birtokára visszavonulva, csupán a szakmai közéletben és a lordok házában hallatta időnként a hangját, és nem is eredménytelenül. Utolsó beszédében, 1845. júniusban az írek barátjaként hatékonyan támogatta az ír felsőoktatás fejlesztését szolgáló törvényt (Maynooth College Bill.)
A gazdálkodást már ifjú korában megízlelte, megkedvelte a földjén élő embereket is. Pethe Ferenc a Nemzeti Gazda 1816. évi 1. számában méltatja John Charles Spencer földesúrként szerzett érdemeit: humánus beállítódását farmerei (Pethe fordításában árendásai) igazolják, közülük nem egynek a családja már három évszázada örökli a bérletet, sokuknak még írásbeli szerződése sincs: kölcsönös bizalmon, szóbeli megállapodáson alapul a bérletük. (4.) E patriarchális kapcsolatra jellemző, hogy 1815 őszén John Charles bérlői, mintegy százötvenen, megajándékozták urukat, mert irántuk "mindig nemesen viselte magát." Hálából egy 1330 fontsterling értékű, harmadfél láb (kb. 75 cm) magas ezüst kupával ajándékozták meg. A kerek márvány talpon álló szárat szőlővenyige díszíti. A kelyhen az ötvös Bacchust a porontyokkal, Diánát a kutyával, Cerest a sarlóval és ekével ábrázolja. Az earl a "festett szobában" fogadta a küldöttséget. Egyikük köszöntőt mondott. Megállapította, hogy a lordot, mint a haza nagy emberét, szükségtelen külön dicsérni, hiszen a Spencer név amúgy is magasan tündöklik a híres könyvtár felállítása óta.
Az angliai tanulmányúton járó J. Ch. Poggendorf berlini professzor is megállapította, hogy a Spencer birtokokat a tetterős, hatékony, de a humanitásra épülő igazgatás jellemezte. Feltűnt neki, hogy még a birtokok gondozására, csinosítására is igen nagy figyelmet fordítanak.
John Charles abban a korban élt, amikor javában zajlott az ipari forradalom, ugyanakkor a mezőgazdaság is hatalmas léptekkel haladt előre, s az újdonságokat egész Európa élénk figyelemmel kísérte. A XVIII. század kezdetétől a nagy úttörők: J. Tull (1674-1741), Norfolk grófja, Ch. Townshend (1675-1738), R. Bakewell (1725-1795), majd H. Gilbert (1817-190l) és J.B. Lawes (1814-1900), a rothamsteadi kísérleti állomás megalapítóiig és még több tucat kevésbé ismert földbirtokosig és megszámlálhatatlan sok névtelen gazdáig, nagybirtokosok és kisbérlők, vagy éppen kíváncsi földtelenek vállvetve és szenvedéllyel kísérleteztek és kutatták a többtermelés titkait. Eredményeiket alig érhették volna el, ha a vezető nagybirtokosok, hangadó arisztokraták - Leicester, Badford, Spencer stb. - és a királyi család egyes tagjai nem támogatják kísérleteiket áldozatkészséggel. Lord Spencer azonban nem csupán mecénáskodott, hanem maga is szívesen kísérletezett és eredményeit közzé is tette. Különösen az állattenyésztés érdekelte. Büszke volt a Wiseton shorthorni - a legkiválóbb angliainak ismert - gulyájára, amely 1845-ben 150 egyedből állt. Foglalkozott baromfitenyésztéssel is, amit nálunk csak a XIX. század utolsó éveiben kezdtek becsülni, addig csupán a gazdasszony mellékes teendői között tartották nyilván. Az érdeklődő gazdasszonyok azonban tanulhattak is Spencer baromfitartási fogásaiból: az 1845-ben Pesten és Lipcsében kiadott Landwirthschaft für Frauen című könyvecske Spencer lord baromfiudvarának az alaprajzát közli és elárulja, hogy tyúkjai vegyestakarmányának alapanyaga: ürüfaggyú, cukorral, tejjel és zabdarával összekeverve.
A tanulmányúton lévő Osskó-Kapitány Sándor szerint John Charles Spencer -"kinek neve mindenkor hálás emlékezetet ébreszt az angol gazdákban", hangsúlyozza, hogy a lord a szakmai közéletben szerzett elévülhetetlen érdemeket.
A fentebb említett gazdasági változások a társadalomra is kihatottak. Megjelentek és megerősödtek a polgári társadalom alapsejtjei, az egyesületek, kitöltötték az iskolai oktatás hézagait és rugalmasságukkal a korszerű szakismeretek elterjesztésében főleg Nagy-Britanniában játszottak jelentős szerepet. Az első mezőgazdasági egyesület 1723-ban, Skóciában alakult, majd helyi, egy-két grófságra kiterjedő vagy szűkebb ágazati egyesületek jöttek létre. John Charles egyik alapítója volt a Yorkshire Agricultural Societynek, majd 1825-ben elnöke lett a szarvasmarha-tenyésztők Shmithfield Clubjának. E minőségében a klub 1837. december 11-én tartott évzáró vacsoráján országos mezőgazdasági egyesület alapítását javasolta. A hangadó arisztokraták: Richmond és Wellington hercegek, Sir Graham, Philip Pusey és mások egyetértettek vele és meg is alakították az English Agricultural Societyt 1838 májusában - vagyis három évvel később, mint Széchenyi István és társai az (Országos Magyar) Gazdasági Egyesületet (OMGE). (5) Az angol egyesület abban a kegyben részesült, hogy az English helyett felvehette a Royal jelzőt. Első elnökévé John Charles Spencert választották meg, s ő elnökölt az 1839-ben Oxfordban, majd 1844-ben a Southamptonban tartott vándorgyűléseken is. A következő év első felében megnyílt Cirencesterben az általa szorgalmazott Royal Agricultural College, a keszthelyi Georgikonhoz hasonló mezőgazdasági főiskola, az első mezőgazdasági szakoktatási intézmény a brit szigeten. Felsőházi szereplése is eredményes volt: 1845. június l-jén a felsőházban még sikerrel szólalt fel az ír Maynooth College anyagi támogatását növelő törvényjavaslat megszavazása érdekében és jelen volt a Royal Agricultural Society Newcastle-ban rendezett vándorgyűlésen hagyományos lóverseny főrendezője is volt. Itt döntötte le lábáról a gyors lefolyású betegség, amely október l-jén sírba vitte, így már nem érhette meg az althorpi kastély közelében, Northamptonban rendezett vándorgyűlést és kiállítást, amelyen először vettek részt magyarok.
A valóságos virágerdővel borított kiállítás 1847. július 19-én próbaszántással kezdődött. Az előválogató verseny után, 20-án a gazdasági eszköz- és gépszemle következett, amelyen a szecskavágótól a gőzcséplőig sokféle gyártmányú, sok ezer gépet vonultattak fel. A tudományos előadások közül a magyar küldöttek nagy érdeklődéssel hallgatták meg Huxtable tiszteletes és Way professzor közös előadását a burgundi répa műtrágyázásáról. Az alapanyagot, a csontot szulfurikummal oldották fel, hozzá gipszet stb. adtak, mert a csont nem tartalmazza mindazt, amire a növénynek szüksége van. Egy másik előadás az istállótrágyáról szólt. Értekeztek még a korom és a fahamu trágyázási értékéről, továbbá a búzavetésről, valamint a burgonyavetés apróbb részletkérdéseiről is.
A következő napon, 21-én a városbíró villásreggelit adott, majd a díjak átadása következett. Feltűnt a magyaroknak, hogy a juhoknál nem a gyapjún volt a hangsúly, a sertéseknél pedig lepontozták a túlhizlaltakat.
Június 22-én díszvacsorával zárult a northamptoni vándorgyűlés, amelynek huszonhétezer látogatója között ott voltak a Csáky testvérgrófok Budetinből (Trencsén m.), Wagner József jószágigazgató, aki egyébként hónapokig tanulmányozta az angol mezőgazdaságot. Hideghéthy Antal francia- és németországi tanulmányútja után, Hohenheimből érkezett Northamptonba. Osskó-Kapitány Sándor az OMGE ösztöndíjával hajózott át a Csatornán; az ő hiteles leírása örökítette meg a vándorgyűlés eseményeit. (6.) Még egy magyarról tudunk, Szilvágyi Józsefről, aki nem volt ugyan gazda, csupán egy - éppen a közelben tartózkodó - érdeklődő honfitársunk. A búcsúesten a vándorgyűlés titkára, James Hudson örömmel üdvözölte a magyarokat s azzal büszkélkedett, hogy barátjának mondhat egy jeles magyart, Nagy Károly (1797-1868) csillagász-matematikust, az MTA tagját, aki éppen Batthyány Kázmér pénzügyi tanácsadója volt. (7.) Osskó Kapitány Sándornak feltűnt, hogy sok nő jelent meg a kiállításokon és kapcsolódott be a szakmai vitákba. Meg is jegyzi, hogy ahol a mezőgazdaság annyira a közérdeklődés tárgya, hogy "még a nők is szívesen osztoznak annak ápolásában, ott elérkezett a mezőgazdaság aranykora."
Osskó-Kapitány nagy elismeréssel méltatta John Charles Spencer érdemeit, szakmai közéleti tevékenységét, arról azonban nem szólt, hogy a kiváló lordot - úgy tűnik - annyira lefoglalták teendői, hogy nem jutott ideje fiú utódról gondoskodni, így öccse, Frederick (1798-1857) örökölte a grófi címet. Tengerész volt, az ellentengernagyi sarzsiig vitte és a főkamarási tisztséget is viselte. Mindössze tizenkét évig volt az earli cím viselője. Halála után egyetlen fia, John Poyntz (1835-1910) lett az ötödik earl. Ő volt az első, aki nem csupán kapcsolatba került a magyarokkal, hanem járt is hazánkban, s jól megismerte a hazai viszonyokat. "Emelkedett jellem, jóindulatú és jó megjelenésű, méltóságteljes, őszinte, nyílt, széles körű tapasztalatokra támaszkodik, bátor középúton halad a veszélyek között. Nagyszerű szónok és kiváló képességei akár a miniszterelnöki posztra is alkalmassá tennék. Az írek körében ő volt a legnépszerűbb alkirály" - jellemzi a British National Biography IS. kötete. Anyja, Elizabeth Georgina, W. S. Poyntz of Cowdray essexi földbirtokos lánya. John Poyntzot 1848-ban beíratták a Narrow Schoolba, majd 1854-ben a cambridge-i Trinity College-ba, ahol 1857-ben magiszteri diplomát szerzett, majd jogi doktorátust. Ugyanebben az évben elhunyt édesapja s ő örökölte az earli címet és a velejáró tagságot a lordok házában. 1859-től Viktória királynő férjének, Albert hercegnek, majd a walesi hercegnek, a későbbi VII. Edwardnak a kamarása.
1868-ban barátja, W.E. Gladstone jut kormányra, John Poyntz pedig az ír alkirályi méltóságot kapja és viseli 1875 februárjáig. Családi birtokai révén már addig is kötődött Írországhoz, ismerte sorsukat, történetüket. Írország már több mint kétszáz éve megszabadult a feudális kötöttségektől, a hajdani jobbágyok bérlőkké váltak, de nagy bizonytalanságban éltek, mert a jobbára angol nagybirtokosok elűzhették földjükről azokat a farmereket, akik a bérleti díjat nem tudták kifizetni. S ha rossz volt a termés, a farmerek tömeges elűzése ellenállásukba ütközött és lázadásba torkollott. Az angol kormányzatnak is sok gondot okozott az írek állam- és közjogi, de még inkább gazdasági helyzete, nyomora. 1870-ben az angol parlament napirendre tűzte az ír bérlők ügyét, Spencer lord pedig alkirályként a maga lehetőségeire támaszkodva tett intézkedéseket a törpebérlők helyzetének javítására. E célra jutalmazási rendszert dolgozott ki, amely korszerűbb, jobb gazdálkodásra ösztönözte az ír farmereket. A pályázat a terméseredményektől a haszonállatokig kiterjedt a gazdaság egészére, sőt, még a lakóház csínjára és kényelmére is, de még az utak állapota is a bírálat tárgya volt. A jutalom összege ugyan alig fedezte a félévi bérletet, de alkalmas volt arra, hogy felkeltse a díjazott mintagazdaságra a figyelmet, és serkentően hasson a többi gazdára. Spencer alkirály felszólította a megyei gazdasági egyesületeket és a nagybirtokosokat arra, hogy ők is jutalmazzák a legjobban gazdálkodó közép- és kisgazdákat. A Spencer-féle jutalmazási rendszer felkeltette a magyar kormányzat és az illetékes szakkörök figyelmét. A magyar mezőgazdaság teljesítménye a XIX. század második felében igen gyenge volt. A tudomány nagy léptekkel haladt előre. A nagybirtokok java - szakképzett személyzetének köszönhetően - lépést igyekezett tartani a fejlődéssel, a kis- és törpebirtokosokhoz azonban nehezen értek el a korszerű gazdálkodás fogásai. A kormányzat úgy vélte, az ismeretterjesztés igen hatékony eszköze a mintagazdaság illetve az ennek eléréséhez kötött jutalmazási rendszer bevezetése. Bartal György földmívelésügyi miniszter 1874-ben átirattal fordult az OMGE-hez és kérte közreműködését a hazai viszonyok között alkalmazható jutalmazási rendszer kidolgozásához, s hogy ezt elősegítse, a francia és az angol konzulok útján tájékozódott az ottani rendszerekről. Arra is kérte az OMGE-t, hogy - miként Spencer lord Írországban - szólítsa fel a megyei gazdasági egyesületeket és a tehetősebb földbirtokosokat, hogy jutalmak kitűzésével maguk is serkentsék volt jobbágyaikat korszerűbb gazdálkodásra. (8.) Az OMGE jószágrendezési bizottsága Kenessey Kálmánt kérte fel arra, hogy dolgozza ki a javaslatot. Arra kellett törekedni, hogy a "haladás ügyének a kisgazdák nagy tömege nyeressék meg", mert az ő körükben "legkevésbé tehetett hódítást a betű hatalma." A bizottság úgy látta, az a legjobb megoldás, ha minden községben pályázatot hirdetnek a korszerű gazdálkodásra, a mintagazdaság címének elnyerésére, amit pénzjutalommal ismernek el. Kenessey tanulmányozta a külföldi jutalmazási rendszereket és Spencer Írországban sikerrel alkalmazott (angolnak nevezett) rendszerét találta a legalkalmasabbnak a hazai viszonyok között.
Az akkor még angol fennhatóság alatti Írországban 608.864 bérbirtok volt, több, mint a fele (317.457) 3-5 hektáros terjedelmű, bérleti díjuk évi nyolc fontnál kevesebb és mindegyiken a bérlemény részeként - a magyar tanyákhoz hasonlóan - lakóház állt. Bérlőik főleg burgonyatermesztéssel foglalkoztak elavult módszerekkel, s aki a rossz termés miatt a bérleti díjjal adós maradt, családjával együtt könnyen földönfutóvá vált.
A Spencer-féle jutalmazási rendszerrel 1876-ban foglalkozott az OMGE, akkoriban, amikor a névadó lord - Erzsébet királyné meghívására - éppen Magyarországra készült. A királyné 1874-ben meglátogatta húgát, Máriát, Northampton közelében fekvő kastélyában. Ő ismertette meg vele Spencer lordot, akinek kedvenc sportja a falkavadászat volt. Erzsébet megkedvelte a családot és 1876-ban a házaspárt meghívta ausztriai nyaralásra, a lordot pedig Ferenc József Gödöllőre, az őszi vadászatokra. A lord örült a meghívásnak, hiszen politikusként élénken érdekelte országunk, s főleg az, hogy hogyan hatott a kiegyezés a magyar gazdaságra és a közhangulatra. Kérdéseire a lord bőséges válaszokat kaphatott azoktól az ír lovászlegényektől, akik már évek óta Magyarországon tartózkodtak s így jól ismerték az itteni viszonyokat. Elbeszélgetések és személyes benyomásai meggyőzték a lordot arról, hogy a magyar-osztrák kiegyezés meghozta a maga gyümölcsét.
1880-ban ismét Spencer barátja, Gladstone jutott kormányra. Spencer ugyanekkor az államtanács elnöke lesz, 1882 májusától pedig ismét Írország alkirálya. Eltökélt szándéka az angol-ír megbékélés elősegítése és igyekszik meggyőzni ennek előnyeiről Gladstone-t is. A miniszterelnök azonban csupán arra hajlott, hogy az írek valamiféle korlátozott autonómiát és parlamentet kapjanak, de 1885. júniusban ezt is leszavazta az alsóház. Gladstone erre lemondott, de a következő év februárjában ismét kormányt alakíthatott. Ekkorra már az ír ellenállás véres eseményeinek és Spencer lord érvelésének hatására belátta, hogy az angol hatalomnak bele kell egyeznie abba, hogy az írek - a magyar-osztrák megegyezés mintájára - visszanyerjék szabadságukat és saját törvényeik szerint éljenek. Ennek szellemében nyújtotta be javaslatát 1886 tavaszán. Az április 6-án elhangzott híres beszédében többször hivatkozott a magyar-osztrák mintára és Spencer lord meggyőző személyes tapasztalataira. (Spencer Erzsébet királyné meghívására többször vendégeskedett Gödöllőn és vett részt falka- és puskásvadászatokon.)
A szavazáskor azonban pártjának néhány képviselője elfordult tőle, így a parlament 341:311 arányban elvetette javaslatát. Gladstone ekkor lemondott, ám 1892-ben - negyedszer - ismét ő jutott kormányra, s legfontosabb feladatának az angol-ír megegyezés törvénybe iktatását tartotta. Nyolcvanöt ülés után el is fogadtatta javaslatát a képviselőházzal, a lordok háza azonban elutasította (1893. szeptember 8.).
Kemény és véres küzdelem követte e döntést, míg végre, 1921-ben megalakulhatott az Ír Szabadállam, majd 1937-ben az Ír Köztársaság. (9.)
EPILÓGUS
Spencer lord a kilencvenes években több magas tisztséghez jutott. A királynő kinevezi az admiralitás első lordjává, majd a Victoria Egyetem kancellárjává, 1898-ban pedig elnökévé választja a Királyi Mezőgazdasági Egyesület. A további felkérések elől már elzárkózott, amiben része lehetett annak, hogy felerősödtek a személye elleni támadások. Az írek rokonszenvét elnyerte ugyan, de sok ellenséget szerzett honfitársai köréből. A más nemzeteket leigázó Brit Birodalom gőgös hívei nem tudták megbocsátani neki, hogy nyíltan kiállt az írek követelései mellett, s ahol csak tehették, pocskondiázták, gyalázták. Az ismert író, Rudyard Kipling még gúnyos balladát is fabrikált ellene. Spencer az igaztalan támadások elől visszavonultan élt Londonban 1910. augusztus 13-án bekövetkezett haláláig.
JEGYZETEK
1. The dictionary of national biography. Vol.18. Ed L. S. Stephen, S. Lee. Oxford: 1966. 774-775. p
2. Nemzeti Gazda (1)1816.
3. Széchenyi István: Napló. Bp.: Osiris, 2002. 676. p.
4. A brit szigeteken a XVII. század közepéig megszűnt a feudális kötöttség. A felszabadított jobbágyok bérlőkké váltak.
5. Az angliai fejlődés föltűnően emlékeztet a hazaira. Széchenyi István, Eszterházy Mihály és Wesselényi Miklós 1826. július 6-án határozták el Lófuttató Társaság alapítását. Ez 1828-ban Lótenyésztő Társasággá, 1830. június 11-én Állattenyésztő Társasággá alakult át, s ebből lett 1835. június 8-án a Magyar Gazdasági Egyesület. OL.: Galgóczy Károly: Az OMGE története keletkezésétől az 1876-dik évig. Bp.: Kocsi ny. 1880. 6-33. p.
6. (Osskó-)Kapitány Sándor: Az angol mezőgazdák nagygyűlése Northamptonban. = Magyar Gazda 7(17) 1847. aug. 29. 261-265. h. ,(18)szept. l. 282-287. h. ,(19) szept. 3. 289., 299-304. h.
7. Walleshausen Gyula: A rohonci gazdaképző intézet. = Vasi Szemle 59(1)2005. 62. p.
8. Az OMGE igazgató-választmánya 1874. dec. 10-én tartott ülésének jegyzőkönyve. = Gazdasági Lapok 27(1)1875.
9. Walleshausen Gyula: Erzsébet királyné és az angol-ír kiegyezés. = Zempléni Múzsa 4(3)2004. 13-21. p
