Esélyegyenlőségi nap Jászberényben

BAKOSI TAMÁS

November 8-án egy már hagyománynak számító rendezvény jelentkezett újra Jászberényben. A főszervező a ,,Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat volt. A programoknak másik három városi intézmény adott helyet: a Városi Könyvtár és Információs Központ, a Bercsényi úti Sportcsarnok és a DMK Ifjúsági Ház.

A programok lebonyolításában és szervezésében nagy segítséget nyújtottak a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karának hallgatói, valamint az ő szervezőjük: Tomborné Szőllősi Zsuzsanna (Szociálpedagógiai Tanszék).

A rendezvény a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének elősegítését szolgálja és évek óta a ,,Mozdulj velünk!" szlogent viseli. A programok között voltak felvonulások (a város 5 pontján), kerekes székes vetélkedő, tornatermi versenyek, bemutatók, táncműsorok, játszóházak, kézműves asztalok, valamint bemutatkozott számos civil szervezet, amelyek a fogyatékkal élők esélyeinek javításáért alakultak.

A rendezvény - azt hiszem minden hallgató nevében mondhatom - rengeteg élményt, tapasztalatot adott, melyekkel ismét többek lehettünk. A mássággal rendelkezők elfogadásában a köztük levés az igazi nagy ,,eszköz". Sokat nevettünk, játszottunk és szórakoztunk a gyerekekkel, idősekkel egyaránt. Köszönjük a lehetőséget, és reméljük, hogy hamarosan ismét tehetünk valamit az esélyegyenlőségért!