Dr. Sótonyi Péter a Semmelweis Egyetem Tiszteletbeli Doktora
November 6-án a Semmelweis Egyetemen zárt körű ünnepségen díszdoktorokat avattak. A 11 kitüntetett között egyedüli magyar dr. Sótonyi Péter Tamás, az Állatorvos-tudományi Kar Anatómiai és Szövettani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. A következőkben közöljük ajánlását a Tiszteletbeli Doktori címre, melyet Csillag András, Szél Ágoston, Tihanyi József és Tóth Miklós, az MTA doktorai, tanszékvezető egyetemi tanárok jegyezték.
Dr. Sótonyi Péter Tamás a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán az Anatómiai és Szövettani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A Semmelweis Egyetemmel való oktatási, kutatási és közéleti kapcsolatai több mint 25 évre tekintenek vissza. A biológia tantárgy gyakorlati oktatója 1982 és 1985 között. Az orvos biológus mérnökképzés megindulása óta előadó a képzésben, amely a Budapesti Műszaki Egyetem, a Szent István Egyetem és a Semmelweis Egyetem közös vállalása. Sótonyi professzor évtizedekre visszatekintő tudományos együttműködést folytat a Semmelweis Egyetem anatómiai intézeteivel. A Semmelweis Egyetem doktori képzésében aktív szerepet vállal évek óta, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának külső tagja. Az egyetemen folyó lovas kultúra szakoktató képzésben annak megindulása óta előadója és meghatározó tanára. Sótonyi Péter Tamás úttörő szerepet játszott abban, hogy a magyar lovas képzés meghatározó felsőoktatási intézményei - köztük a Semmelweis Egyetem - 2009 februárjában konzorciális megállapodást kötöttek, annak érdekében, hogy a lovas oktatást, lovas kultúrát közös alapokra helyezzék és elősegítsék innovatív projektek létrejöttét, a lovaglás, lótartás, lovas iparágak gazdasági tényezővé válását.
Sótonyi Péter Tamás a hazai oktatási, tudományos és tudománypolitikai élet meghatározó alakja.
Állatanatómia tárgykörben számos tantárgy oktatója magyar és német nyelven. Hallgatói értékelés alapján 1991 óta 44 alkalommal nyerte el a legjobb oktató címet. A Diákinfó (a felsőoktatási hallgatók közéleti lapja) 1999-ben az „Év oktatója" fődíjjal ismerte el tanári tevékenységét. A PhD képzés megindulása óta 8 hallgatója védte meg PhD értekezését sikeresen. A Mindentudás Egyetemének előadója 2005-ben „Az állatok mozgásának elemzése".
Tudományos munkásságát eddig 38 eredeti in extenso közlemény jelzi, amelyek halmozott hatásindikátora 65, a független idézetek száma 654. Összesen 9 könyv szerzője vagy társszerzője magyar, angol, német és szlovák nyelven. A kutya anatómiájáról szóló CD-ROM szerzője, amely magyar, angol, német és japán nyelven jelent meg. Ismeretterjesztő közleményeinek száma 17. Hazai és nemzetközi konferenciákon közel 100 előadást tartott.
Sótonyi Péter Tamás a hazai PhD illetve MTA doktora fokozati eljárásokban közel negyven alkalommal szerepelt, mint bíráló bizottsági elnök vagy tag. Az MTA doktor képviselője, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának külső tagja, Kari Tanács tag, kari TDK elnök, a Magyar Anatómusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének alelnöke, a Magyar Állatorvos-történelmi Társaság elnöke, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke.
Sótonyi Péter Tamás a nemzetközi oktatási és tudományos életben is jelentős aktivitást fejt ki.
Rendszeresen oktat a Temesvári Egyetemen és 2004-től meghívott oktató vendég professzor az amerikai Yale Egyetemen.
Közös tudományos programokban vesz részt a kölni, temesvári és kassai egyetemekkel, valamint a Yale Egyetemmel.
Az Európai Állatorvos-anatómus Társaság vezetőségének tagja, a Nomina Anatomica Veterinaria szerkesztőbizottsági tagja, a XXVII. Európai Állatorvos-anatómus Kongresszus elnöke, az Állatorvos-anatómusok Világszövetségének alelnöke.
Sótonyi Péter Tamás tehát a hazai és a nemzetközi tudományos élet meghatározó alakja, aki eddigi pályája során a Semmelweis Egyetemmel több mint negyed évszázada tart fenn aktív oktatási tudományos és tudománypolitikai kapcsolatot.
Mindezek alapján tisztelettel javasoljuk, hogy Sótonyi Péter Tamás professzor úr nyerje el a Semmelweis Egyetemen a Tiszteletbeli Doktor (Doctor Honoris Causa) címet.