Állatorvos-tudományi Fakultás


Dr. Kovács Ferenc professor emeritus e megtisztelő címmel járó honorárium összegéből évente 400 ezer forinttal jutalmazza a kiemelkedő eredményeket elért hallgatókat. A díj átadására 2005-ben és 2006-ban az Állatorvos-tudományi Kar hallgatói által szervezett diáknapokon, az ún. Equus Napok keretében, a kar kollégiumában került sor. Két-két olyan hallgató nyerte el a díjat, akik kiváló tanulmányi eredményük mellett aktív sport- és közéleti tevékenységet is végeztek. 2007 óta a díj átadása a kar tudományos diákköri konferenciáján történik, ahol a korábbi feltételeken felül a kiváló teljesítményű diákköri munka is szerepet kap a hallgatók kiválasz-tásában. Így 2007-ben három, 2008-ban és 2009-ben négy-négy hallgató vette át az adományt.

 

Prof. Dr. Sótonyi Péter