Káosz napok az ABK-n

 November 1-3-ig Káosz-napok uralkodtak az Alkalmazott Bölcsészeti Karon, Jászberényben.

BAKOSI TAMÁS

Az első este filmvetítés és teázgatás volt a Zirzen Janka Kollégium alujában.

A második napon a Hallgatói Önkormányzat reggelivel várta a kollégiumban ébredőket és az egyetem összes polgárát. A délelőtti előadások után, a szellemi feltöltődést követően sor került egy kis fizikai, ügyességi vetélkedőre, melyre csapatok nevezhettek. A feladatokat a kollégium területén, különböző pontokon kellett teljesíteni. Voltak kreativitást igénylő feladatok és ügyességi és humoros játékelemek is megoldásra vártak. A nap egy fergeteges latin partival zárult, melyen a résztvevők latinos ruhákban, latin dallamokra táncolhattak.

A harmadik napon szintén a tanítás után, egy társas kavalkáddal várta a HÖK a hallgatókat. A Káosz-napok záróakkordja a hatalmas érdeklődést keltő Dzsörzé Bál (mely a karon nagy hagyomány) volt. Itt a hallgatók a '70-es, '80-as évek öltözékeiben, az akkori slágerekre rophatták hajnalig.