Végzős bál 2011

A Pedagógiai Kar oktatói – több évtizedes hagyományt követve – hangulatos bálon ünnepeltek együtt az idén végző óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóikkal. Újdonságot jelentett a rendezvényen, hogy az idei évben levelezős hallgatók is megjelenhettek a bálon, párjukkal együtt.

TIMÁRNÉ HUNYA TÜNDE

főiskolai docens

Az Árpád Hotel díszterme mindig impozáns helyszínéül szolgál a várva várt bálnak, ahol először szembesül azzal tanár és diákja, hogy nemsokára búcsút kell venniük egymástól. Az estélyi ruhába öltözött, megilletődött fiatalokban ekkor tudatosul, hogy véget ért a gondtalan diákélet, nem ébrednek-fekszenek együtt a szobatársakkal, nem szurkolnak többé egymásért egy-egy vizsga előtt. Lehet, hogy még az órára járás, a tanulás és a vizsgázás is hiányozni fog?

Minden évben megtiszteli a rendezvényt a város polgármestere, aki a kar dékánjával együtt köszönti a végzősöket, majd a város tiszteletbeli polgárává fogadja valamennyiüket, és bátorítja őket a záróvizsga előtt.

A bált a hallgatói önkormányzat szervezte Feifrik Zoltán és Varga Erzsébet kollégiumi referensek irányításával. Nekik köszönhetjük a gyakorlott szervezést, a dekorációt, a színvonalas műsort. Vacsora után következik a hallgatói csoportok műsora. Az önállóan összeállított táncos-zenés jelenetek, paródiák rendre vastapsot kapnak az oktatóktól. Nem azért, mert ez így szokás, hanem mert valóban sziporkázóan ötletes, humoros előadásokat láthatunk.

Viszonzásul az oktatói kar és a gyakorlóintézmény óvónői, tanítónői is meglepetéssel készülnek. A hallgatók jól tudják, hogy tíz éve minden évben titokban készülnek a pedagógusok műsorral, csak azt kell találgatni, hogy éppen mivel. A máskor szigorú vizsgáztatók ez alkalommal cigány tánccal, a gyakorlatvezetők pedig a futball VB Shakira-dalára készített koreográfiával kedveskedtek hallgatóiknak.

A meglepetés műsornak a gesztuson túl talán az a legnagyobb erénye, hogy hatására megszűnik a távolságtartó feszélyezettség, felszabadultan szórakozik együtt mindkét fél. Az éjszaka utolsó izgalmas eseménye az Év Tanára cím átadása. Az idén ifjabb Soós István, a Természettudományi és Egészségnevelési Intézet oktatója kapta a megtisztelő címet, titkos szavazás eredményeként. A tombolahúzásról és a hajnalig tartó táncról már csak annyi szó essék, amennyi feltétlenül kell: hogy érdemes várni a jövő évi bálra!