Forr a must!

Furcsa kettősség jellemzi az idei októbert. Miközben a borosgazda elégedetten tekinthet a pince felé, ahol javában forr a must, és úgy tűnik, hogy nem is lesz rossz bortermő év az idei, riadtan tekinthet a forrongó pénzvilágra, ahonnan egyre zavarosabb hírek érkeznek. Egyik pillanatban azt halljuk, hogy Európa nem kerülhet olyan helyzetbe, mint Amerika, más hírek szerint még rosszabbra számíthatunk, mint ami az óceánon túl bekövetkezett. Nem látunk, nem láthatunk még tisztán, de az bizonyos, hogy már nem lesz olyan a világ, mint korábban volt. (Ó, ezt is hányszor mondtuk már, de mint minden közhely, ez is igaz!) A globalizáció szárnyalása mintha megtörne, az a szél, amely évtizedeken keresztül röpítette a világgazdaság hajóját, most a veszélyeket is hasonló lendülettel sodorja felénk.

Nos, erről a háborgásról nekem az intelligencia jut eszembe. A szótárak szerint e fogalom értelmet, felfogó képességet jelent, sőt magának a kulturális elitnek, az értelmiségnek is egyfajta szinonimája. Az emberek többségének azonban az intelligens jelző műveltséget, olvasottságot, udvarias viselkedést takar. Valójában az intelligencia alkalmazkodóképesség. Gyors reagálás a változásra. Ez az evolúció motorja. A papucsállatka is intelligensebb azon fajtársainál, akik nem tudták átvészelni az őstenger vizének hőmérsékletváltozását. Maga az emberiség sem tudja ezt a küzdelmet elkerülni, sem biológiai, sem társadalmi értelemben. Húsz éve a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a változás csak keveseknek esély, a többségnek kihívás, fenyegetettség.

Az elkövetkező időkben még inkább szükségünk lesz az intelligenciára, nekünk, kis, törékeny gazdaságú nemzetek fiainak különösen. Nehéz feladat vár az oktatásra, a felsőoktatásra is. Már eddig is megtanulhattuk - az agráriumban különösen -, hogy a termelés, az érték előállítása önmagában nem hordozza a sikert. Először a széthulló téeszek, állami gazdaságok romjain megtanultuk a piaci törvények fontosságát, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás után a támogatás gazdaságformáló erejét. Persze mindannyian tudjuk, hogy nem csak ez a két tényező hatott, de ezek mindenképpen meghatározók voltak.

A kihívásokra nem csak a gazdaság, de az értelmiség (az intelligencia) is kereste a választ. Kivette ebből részét a felsőoktatás is, egyetemünk és karunk is. Diplomásaink nagy számban találhatók a minisztériumok stratégiai pozícióiban, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal apparátusaiban, az egyéb hivatalokban, egészen a falugazdász hálózatokig, és ott vannak egykori diákjaink Brüsszelben is. A gazdaság, a közélet, a politika más területeire kerülők is értik ennek a kitágult világnak a logikáját, természetét. Így van ez akkor is, ha tudjuk, hogy nem minden világok legjobbikában élünk.

Szóval a forrongástól és az intelligenciától indultunk! Nyilván a pénzvilág válságát nem tudjuk elkerülni, még akkor sem, ha nem a mi jelzáloghiteleink indították el az összeomlást. De amikor dől minden, az óvatosság - sőt az óvatoskodás - irányába lendül ki az inga. Nyilván nehezebb lesz hitelhez jutni, ezáltal mindannyiunk élete átrendeződik. Lelassul a növekedés, emelkedik a munkanélküliek száma, romlanak az önkormányzatok működési feltételei. Szóval ne gondolja senki, hogy talál olyan rejtett zugot, ahol nem talál rá a globalizáció.

Itt az egyetemen is meg kell találnunk annak a módját, hogy hallgatóinkat felkészítsük, a veszélyekre megszorításokkal készülő pénzvilág kezelésére. Megismertetni az alapokat, a nyitott világgazdaság természetét, logikáját! Mindezek ismeretében már érthetőbbé válik a változás. No nem válik egyszerűbbé, hiszen a mai helyzetet vizsgálva senki nem lát tisztán, vagy legalábbis a legfontosabb szándékok rejtve maradnak, de minden új információ új elméleti, majd gyakorlati megoldásokat körvonalaz. Persze ezek egy része tévútra visz, de ott van az is, amelyik mentén tovább haladunk. Ez a gyors reakció, az intelligens válasz a jövőnk, a boldogulásunk alapja.

Ilyenkor legyint az olvasó, ugyan már, hol élünk, milyen hatásunk lehet azon folyamatokra, amelyek előtt tanácstalanul állnak a világ legerősebb gazdasági hatalmai, és a legnagyobb multinacionális cégei? Az elmúlt két évtizedben megtapasztalhattuk, hogy mindig van valamilyen mozgástér, van aki jó és van aki rossz választ ad a kihívásokra. Ha megnézzük az észtek példáját, a szlovákokét, a háborúból kikeveredő horvátokét, a fél dunántúlnyi területen élő szlovénekét, látjuk, hogy minden helyzetben van lehetőség. Nem abszolút értelemben találhatunk megoldást, de környezetünknél jobbra van lehetőség.

Mire is gondolok? Hadd válaszoljak egy viccel: Két barát medvevadászatra indul, az egyik márkás futócipőt visel. A másik gúnyos mosollyal végigméri, majd megjegyzi:

- Azt hiszed, hogy ebben a cipőben gyorsabb leszel, mint a medve?

- Nem a medvétől akarok én gyorsabb lenni, hanem tőled!

Dr. Villányi László

dékán