A tehetség ereje

Ha visszatekintünk a népek-nemzetek történelmében, az aranykorok, a nagy teljesítmények, az eredmények mögött ritkán találjuk a szerencsét, sokkal gyakrabban a tehetséget. Mindig azok a nemzetek boldogultak, amelyek utat engedtek a tehetségeknek, vagy akár segítették is azokat. Ha megnézzük a magyarság ezeregyszáz éves történetét, láthatjuk, hogy minden évszázadban voltak olyan személyiségeink, akik meglódították a nemzet döcögő szekerét. Még a 20. század is, amely az egyik legszerencsétlenebb volt a Kárpát-medencei létünkben, fel tud mutatni tehetségeket. Például Darányi Ignácot, a magyar mezőgazdaság, vagy Klebelsberg Kunót, a magyar művelődés nagy szervező személyiségeit.

Messzire ható pályájuk éppen a tehetségek gondozásában mutatkozott meg. Darányi olyan kutatóintézetek, mintagazdaságok sorát alapította, amik a maguk korában a világ élvonalának számító német intézményekkel vetekedtek, míg Klebelsberg egy háborúban megcsonkított országban egyetemeket alapított, tanyasi iskolamozgalmat indított és szerte a világban kulturális intézetek sorát hozta létre. Tudták, hogy tehetség nélkül nincs haladás. A kivételes tehetség a káoszból is kiemelkedik, a törekvő közösség keresi és gondozza a tehetségeit.

A modern társadalmakban a tehetségek egyre kapósabbak; nagyobb a kereslet irántuk, mint ahányan a helyi oktatási intézményekből, alkotó műhelyekből kikerülnek. A gazdag országok éppen ezért igyekeznek elcsábítani a szegény országok iskolázott, jól képzett szakembereit is, a kivételes tehetségekért pedig még nagyobb harc folyik. Itthon rendszeresen találkozunk az orvoshiányról szóló hírekkel, sőt más szakmák területén is aggasztó az elvándorlás.

A tehetségek megfelelő foglalkoztatásához szükséges feltételek meglehetősen rosszak hazánkban. A kutatómunka kedvezőtlen anyagi elismertsége, az infrastruktúra hiányosságai, a kisebb mérvű társadalmi-politikai támogatottság okán kevesen fordulnak az értékteremtő pályák felé, sokkal többen keresik boldogulásukat a már megteremtett értékek újraosztásában. A magyarországi kutatói létszám alig több mint fele az európai átlagnak. Ezért is dolgozik mintegy 3000 magyar kutató az Egyesült Államokban, de sokan keresik a boldogulásukat, a megfelelő kutatási környezetet a fejlett európai országokban is.

Nem az a baj, ha a fiatalok elmennek szerencsét próbálni, hanem az, amikor a kilátástalanság hajtja el a tehetségeket, és véglegesen hátat fordítanak a hazának. Keressék tehetségeinket a világban, ők pedig találjanak új távlatokat, de nekünk meg kell adni a hátország biztonságát. Tudják, hogy otthon nemcsak a család, a barátok tartják számon őket, hanem a tanáraik is, a hazai tudóstársadalom számít gyarapodó tudásukra, nemzetközi kapcsolatrendszerükre.

Tudjuk, hogy nem tökéletes a tehetséggondozási rendszerünk, talán sehol sem az igazán, de legalább a törekvés legyen meg bennünk arra, hogy jó irányba haladjunk. Akkor maradhatunk a legjobbak között, ha megteremtjük a feltételeit a tehetségek felkutatásának és kinevelésének, és megadjuk nekik azt a kohéziót, ami eltéphetetlen szálként köti nemzetéhez akkor is, amikor sikeres, megbecsült tagjává válik egy távoli országnak.

Nem lehetetlen ez, elég Nobel-díjasaink, kiváló sportolóink példáját elővenni, akik Magyarország hírnevét sokkal inkább építették, mint az országimázsra, a turisztikai vonzerő fokozására költött tízmilliárdok. Ennek a tehetséggondozó folyamatnak egy nagyon biztos pillére a tudományos diákköri mozgalom. Mi itt a Szent István Egyetemen külön büszkék lehetünk arra, hogy az Országos Tudományos Diákköri Tanácsnak korábbi rektorunk, dr. Szendrő Péter az elnöke, és karunk lesz a rendezője 2011-ben a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia közgazdaságtudományi szekciójának.

„A kivételes képességű egyetemi hallgatóknak nyújt kiugrási lehetőséget az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), amely igazi hungarikumnak számít. A világon sehol máshol nem létezik a felsőoktatásban a tehetséggondozásnak ilyen szervezett formája. Aki itt sikeresen szerepel, megalapozhatja jövőjét, a verseny nyerteseit és tudományos eredményeiket bemutató almanach után kapkodnak a fejvadászok." - olvasom a minap az egyik lapban.

Valóban, ez a mozgalom mintha dacolna mindazzal az erózióval, ami szinte az elmúlt évtizedek intézményrendszeri fundamentumát omlasztja. A magyar országos tudományos diákköri mozgalom mára a szellemi élet természetes része lett. Természetes, hogy sok szellemi kiválóságunk innen indult el. Ma ugyanúgy születnek tehetségek, mint a megelőző évszázadokban, a magyar tudományosság reménye a kiváló gimnáziumokban és egyetemeken nevelődő fiatal nemzedék, és a törekvést erősítő családi háttér. Nagyon fontos tehát a társadalmi, iskolai és családi környezet, mert ezek együttes hatása bontakoztatja ki a szellemi teljesítményt. A mi részünkről tegyük meg azt, amit megtehetünk!

Dr. Villányi László

dékán