Dr. Enyedi György Hild-díjas

Szakmai munkásságuk elismeréseként az idén dr. Enyedi György, az MTA doktora, a GTK professor emeritusa, András István, Balatonfüred főépítésze és Horváth Béla miskolci építész részesült Hild János-díjban.

Dr. Enyedi György a regionális tudományok területén elért eredményeiért kapta meg az elismerést. A közgazdász-geográfus végzettségű díjazottat munkássága során elsősorban az érdekelte, hogy milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági folyamatok hozzák létre a falvak és városok közötti egyenlőtlenségeket. Ezek hosszú távú folyamatok, amelyeket sem elindítani, sem megállítani nem lehet mesterségesen. Véleménye szerint a települések közötti egyenlőtlenségek nőttek az elmúlt húsz évben, s most az egyenlőtlenségek növekedésének szakaszában vagyunk, mondta el az esemény sajtótájékoztatóján.

Hild János-díjat a Magyar Urbanisztikai Társaság 1968 óta adományoz. Páros években városok kapják az elismerést, míg páratlan években az egyéni szakmai teljesítményeket ismerik el. 1968 óta 54 város, köztük Gödöllő kapott Hild-díjat.