Más szerepben az OTDK-n

Abban a tisztességben volt részem, hogy felelős alakítója lehettem a nagy hagyományokon tovább élő tudományos diákköri és művészeti tevékenységnek. Az OTDT-ben töltött nyolc év meghatározó része életemnek. Előremozdítani a tehetségek szolgálatának ügyét, nem kis feladat, s persze felelősség. Büszke vagyok rá, hogy nekem ez megadatott - talán az eredményekre is az lehetek.

Az OTDK Agrártudományi Szekció megnyitóján, s a tagozati előadásokon emlékek idéződtek fel bennem. Figyeltem mint TDK-s és mint az egyetem könyvtárosa. A TDK munkában mindig jelen volt a könyvtáros, amit talán jól mutatnak a Diáktudós, az Almanach kötetei, a TDK kézikönyve, a történeti kutatás eredményei. A könyvtárban most a TDK-s van jelen, folyamatosan keresve, hogy hogyan tudjuk szolgálni a tehetségeket, s az élethosszig tartó tanulást.

Ez a szekció különösen közel áll hozzám. Ott voltam 2 éve Debrecenben is, amikor Dimény Judit professzor asszony átvette a rendezői megbízást, amelyről a megnyitón is oly nagy szeretettel beszélt. Mindig tisztelettel nézek azokra a műhelyteremtő tudós tanárokra, akik hivatásuk részének tekintik a tehetségek felkutatását, segítését, akik oktatói és kutatói életművükkel munkára, önképzésre ösztönző példát kínálnak tanítványaiknak, s közben el tudják hitetni, hogy érdemes a sok küzdelemmel, lemondással együtt járó tudományos pályán maradni. Jó látni, hogy itt rangja van a hallgató-tanár műhelymunkának, a közösen elért eredményeknek. Látom a tehetségekben bízó szeretetet, az értékek mentését, s a minőségi felsőoktatás erősítésének szándékát.

Fogsága idején papírra vetett, fiatalokhoz intézet Kosáry gondolattal kívánok további hitet a tudományos diákköri tevékenységet végzőknek. A tudományos munka iránti alázattal merjenek tudásukkal, egyéniségükkel világot váltani, akarják tehetségük ígéretét valóra váltani.

„A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el „igazságokat". Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához. S hogy se kedvezés reményében, se meghunyászkodásból, se érdekből, se könnyebbség kedvéért ne fogadjon el olyasmit, amiről megbizonyosodva nincs." - Kosáry Domokos: A chilloni fogoly. Olvasónapló 1958.

Koósné Török Erzsébet

a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár igazgatója, az OTDT volt titkára