Szolgáltatásfejlesztés – az összes karon

 „A képzés munkaerő-piaci relevanciájának erősítése komplex intézményi és hallgatói szolgáltatásfejlesztési programokkal a Szent István Egyetemen" címmel pályázati pénzből támogatott új fejlesztés indul egyetemünkön. Erről kérdeztük dr. Kovács Árpád Endrét, a projekt vezetőjét.

  - Mi áll az elnyert pályázat hátterében?

 - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 34. § (6) bekezdése alapján „A felsőoktatási intézmények - önkéntes adatszolgáltatás alapján - ellátják a pályakövetés feladatait, amelynek keretében figyelemmel kísérik azoknak a munkaerőpiaci helyzetét, akik náluk szereztek bizonyítványt, oklevelet." A törvény az 53. § (6) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a pályakövetési rendszer alapján határozza meg a kormány a felsőoktatásba belépő új hallgatók létszámkeretét, míg a 130. § (4) bekezdés felhatalmazása alapján a pályakövetési rendszer eredményei alapján módosítja az egyes intézmények finanszírozását. A törvény 102. § (1) bekezdésének rendelkezései alapján az OKM működteti a végzett hallgatók pályakövetési rendszerét, amelyhez elengedhetetlenül szükséges az intézmények hatékony együttműködése.

   Mindezzel párhuzamosan köztudott, hogy egyetemünk - hasonlóan a többi magyarországi felsőoktatási intézményhez - az elmúlt években jelentős átalakuláson, expanzión ment keresztül, részben az egyetem szervezeti tagoltságát és képzési profilját illetően, másrészt a hallgatók számának bővülését, de különösen a társadalmi összetételét illetően, ami összefügg a hallgatók számának általános emelkedésével. További feladatokat jelent a felsőoktatási politika által megfogalmazott modernizációs követelmények teljesítése, mint pl. a bolognai folyamathoz való illeszkedés. Az intézmény társadalmi, gazdasági környezete is jelentős mértékben átalakult. Új kihívások jelentek meg, amelyekre az intézménynek válaszolni kell, mégpedig úgy, hogy versenyképessége fennmaradjon, illetőleg erősödjön.

   - Hétköznapi nyelvre lefordítva mit takar a pályázati projekt, milyen fejlesztések fognak megvalósulni egyetemünkön?

  - A Szent István Egyetem minden karán megvalósításra kerül egy egységes alapokon nyugvó egyetemi Diplomás Pályakövetési és Alumni Rendszer, amely kapcsolatban áll a projekt során létrehozandó e-portfolió rendszerrel. A pályázat részeként megvalósul az egyetemi Karrieriroda szervezete - komplex hallgatói humán szolgáltatásokkal. A Tehetséggondozási szolgáltatások terén az egyetem létrehoz egy informatikai keretrendszert az egyetemi mentori-, tutori szolgáltatások számára, ahol lehetőség nyílik a jelenleg karokhoz kötődő tehetséggondozás mellett tudományterületenkénti koordinációra is. A pályázat által megvalósuló projekt során létrejövő rendszer alappillére lesz a jövőben kialakítandó Integrált Intézményirányítási Rendszernek és az azon nyugvó Vezetői Információs Rendszernek (VIR).

  - Mi a projekt célkitűzése?

  - A projekt hosszú távú célja kettős: egyrészt hozzájárul a Szent István Egyetemen folyó szervezetfejlesztéséhez, másrészt az intézményi szolgáltatások javításával segíti a versenyképes, modern szolgáltatásokat nyújtó belső egyetemi környezet megteremtését. A komplex projekt közvetlen célkitűzései a következők:

! Az egyetem képzési- és kapcsolódó szolgáltatási tevékenységeiről alkotott belső és külső vélemények felmérése, és azok eredményeire alapozva a képzési, szolgáltatási struktúra korszerűsítése;

! Az egyetem és a gazdaság szereplői közötti kapcsolatok megerősítése, a kölcsönös előnyökre alapozott együttműködések kialakítása;

! Az egyetem döntéshozatali és menedzsment hatékonyságának növelése, az ágazati és intézményi adatkezelés és adat-szolgáltatás korszerűsítése;

! Az egyetem jövőbeni, jelenlegi és egy-kori hallgatóinak munkaerő-piaci érvényesülési esélyeinek növelése;

! A tehetséggondozási szolgáltatások fejlesztésével az egyetemen folyó tudományos és kutatási tevékenység színvonalának emelése, növelve ez által az intézmény szakmai elismertségét.

  - Kik vesznek még rész a projektben munkatársként?

   - Jelenleg éppen azon dolgozunk dr. Obádovics Csillával - a projekt szakmai vezetőjével -, hogy felállítsuk az egyetem belső dolgozóiból álló projekt csapatot.

  Lesz köztünk informatikus, pénzügyes, és minden más területnek megfelelő profi szakember. Lelkesek vagyunk, tele ötletekkel és energiával. Hatalmas projektről van szó, ha-talmas a felelősség, de biztos vagyok a projekt sikeres kimenetele tekintetében.

  - Mikor indul a projekt?

 - A projekt hivatalosan január 10-én elindult, az első rendezvényünk február 8-án volt, melyen a rektor úr részt vett. A rendezvényen 46-an voltunk, ami azt jelenti, hogy valami már „történik". A hivatalos, ünnepélyes sajtó számára is nyilvános meg-nyitónk március 1-jén lesz, ahol a rektor úr  mondja majd a köszöntőt és a karok vezetői is jelen lesznek.

  - Kiket érint elsősorban a projekt? Ki a projekt elsődleges célcsoportja?

  - Elsősorban érinti a projekt egyetemünk minden karának minden hallgatóját. Másodsorban érinti a már végzett hallgatókat, öregdiákokat, és érinti az egyetemünkre készülő középiskolásokat is. Mindent elkövetünk azért, hogy az érintett célcsoportoknak érthetően el tudjuk majd magyarázni, hogy a projektben való részvétel elemi rövid- és hosszú távú, saját érdekük.

  - Hogyan fogják motiválni a hallgatókat a részvételre?

  - Igyekszünk mostantól minden lehetősé-get megragadni, minden csatornát kihasználni, hogy érdekeltté tegyük a hallgatókat. Vannak ötleteink! Ezekről hamarosan tudomást is szerezhetnek a hallgatók...

*

A központi és a konvergencia régióban elnyert 2 pályázat együttes összefoglalója:

  Pályázati kiírás kódja: TÁMOP-4.1.1-08

  Projekt címe: A képzés munkaerő-piaci relevanciájának erősítése komplex intézményi és hallgatói szolgáltatásfejlesztési progra-mokkal a Szent István Egyetemen

  Teljes költségvetés: 182.951.850 Ft

  Elnyert támogatás: 164.575.673 Ft

  Fejlesztés időtartalma: 2010. január 10. - 2011. november 30.

  Projektvezető: Dr. Kovács Árpád Endre

 Projekt szakmai vezető: Dr. Obádovics Csilla