Gödöllői hallgatók a 75. OMÉK-on

Szeptember 28. és október 2. között - hat év várakozás után – rendezték meg a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást. A közel 100 éves múltra visszatekintő eseményen több mint 500 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait, mely alól a SZIE gödöllői kampusza sem volt kivétel.

K. G.

Soha nem várta még ekkora méretű állatbemutató az OMÉK látogatóit, mint az idén, csak a Kincsem Parkban 1000 őshonos állatot lehetett megtekinteni. A mezőgazdasági gépbemutató is megdöntött minden eddigi rekordot: 14 000 négyzetméternyi területen állították ki az újdonságokat.

Az öt nap alatt csaknem 90 ezer látogatóval büszkélkedő rendezvényen a SZIE gödöllői hallgatói is szép számban vettek részt. A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata (MKK-HÖK) szeptember 30-ára, péntekre szervezett csoportos látogatást az egyetem hallgatói részére. A kezdeményezés nagysikerű volt, hiszen az elő regisztráción a gödöllői campus három karáról 80 hallgató jelezte részvételi szándékát, de végül a helyszínen majdnem 150-en éltek a lehetőséggel.

Az elbeszélések alapján mindenki nagyon jól érezte magát, és örült az MKK-HÖK kezdeményezésének. Többen elmondták, hogy nagyon hasznos információk birtokába jutottak, és remekül érezték magukat. Sokaknak maga a rendezvény monumentalitása, és az ott kiállított, több milliárd forint értékű termékek látványa adott szép emlékeket.

Egyszóval megérte várni hat évet a rendezvényre; mindenki, aki kilátogatott, jól érezhette magát, és a kiállítóknak sem lehet panaszuk, hiszen az ott köttetett üzletek összértéke meghaladta az egymilliárd forintot. Reméljük, hogy a következő OMÉK-re nem kell hat évet várnunk!

Török Gergely felvételei