Az ötlet hagyománnyá érett
A Szent István Egyetem nem szűkölködik rendezvényekben. Évnyitók, ballagások, sportesemények, konferenciák hosszú sorában van egy különösen kedves baráti összejövetel, a fogathajtó- és főzőverseny, amelyből szeptember 11-én már a kilencedikre került sor. Az elsőkön Fehér Károlynak, a fáradhatatlan szervezőnek még kérlelnie kellett az újságírókat, hogy induljanak a vetélkedésen, az idén viszont négy fogattal tudták lebonyolítani a versenyt, annyi volt az induló.
Az évek múlásával az egyetem vezetése, tanárai felismerték azt a marketingértéket, amit az esemény hordoz. A politika, a média, a tudomány, a művészet és a gazdasági jeles képviselői örömmel jönnek Gödöllőre, ahol a verseny éppen annyira van jelen, mint egykor a boldog békeidőkben. Nem a győzelem, hanem a részvétel, a jelenlét a fontos. Persze találkozhatunk jeles sportemberekkel, a tizenhárom világbajnoki aranyérmet összegyűjtő Lázár Vilmossal és Zoltánnal, akik a népes hazai sportvilág talán legtehetségesebb médiaszemélyiségei. Szegedi Gáborral, a Lázár Lovaspark szakmai irányítójával, Dallos Andorral, a Szilvásváradi Ménesgazdaság igazgatójával, ők is egykori válogatott fogathajtók. A kiváló sportemberek segédhajtóként segítik az amatőr versenyzőket, akik között azonban egyre magabiztosabb hajtók is feltűnnek.
A fogat mellett mások a kondérok, nyársak és rostélyok világát választják, ők a gasztronómia pástján mérik össze erejüket. Nincs annál kellemesebb, mint kedves ismerősökkel egy pohár ital, egy falat étel mellett egy érdek nélküli beszélgetést folytatni. A főzősoron is csak formaság a verseny, a zsűri döntésénél fontosabb, hogy üres legyen a nap végére az edény. Az idén a szervezők az októberi szakácsolimpiára készülő válogatottak is megnyerték, tehát az esemény a legmagasabb szakmai igényeknek is megfelelt.
A fogatok, a finom ételek és italok mellett a harmadik élményt a találkozások jelentik. A hangulat meghatározza a beszélgetés témáját, hangvételét. Mára az emberek zöme mintha elfelejtette volna, hogy a társalgás a legszórakoztatóbb ismeretszerzés, a kapcsolatok ápolásának leghatásosabb terepe. Az SMS és e-mailváltás, a telefon mindig szándékot takar, kér, utasít, irányít, terel. A társalgás során nem határozott céllal keresek meg valakit, nem kérni akarok, és alkudni, hanem egymást kölcsönösen megismerni, közös érdeklődési pontokat találni. Felfedezni a kollégában, a sztárban, az üzletfélben, a másikban az embert.
Nos ezért fontos ez a fogathajtó és főzőverseny, amiről én semmiképpen sem hiányoznék. Amikor közeledem Gödöllőhöz, már lélekben készülök a találkozóra, hiszen olyan emberek közé megyek, akiket szeretek, becsülök. Azonnal feltűnik Fehér Károly, aki engem elindított az újságíró pályán, majd Váczi Ernő, a nyolcvanas évek fogathajtó aranycsapatának Váradi Jenő mellett legismertebb figurája. Mondok József a fogathajtók szakági elnöke, Némedi István, az Üllői Dóra major vezetője, aki szintén kiváló fogathajtó. Egykori tanárom, dr. Nagy Emil, akivel általában itt találkozom, és a beszélgetésünket ott folytatjuk, ahol egy éve abbahagytuk. Az idén nem indultam a fogathajtó versenyen, ezért rektorunkon, Solti Lászlón, és Villányi László dékánon fedezem fel azt a kis feszültséget, amit ilyenkor óhatatlanul érez az ember. Jó házigazdaként felszabadultan társalognak az érkező vendégekkel, de a gondolataik a fogathajtó versenyen járnak. Ha nyerni nem is lenne elegáns, de a tisztes helytállásért kijár az izgalom.
Végül sikerült minden, a verseny lezajlott, az edények kiürültek, a résztvevők lassan elindulnak hazafelé. Megragadva az alkalmat, köszönjük Fehér Károly professzor úrnak azt az áldozatos tevékenységét, mellyel ezt a hagyományt megőrizte és ápolja részünkre. Kívánunk további jó egészséget munkája folytatásához!
pekár
