Új szívvel, új lendülettel!
Új tanév, új kihívás, új lendület! Így foglalhatnám össze azokat az évtizedeket, amelyeket a felsőoktatásban töltöttem. Így volt ez a kezdeti években is, amikor még a diákok száma a mainak a töredékét érte el, a parkoló autók pedig elfértek a főépület előtt. Talán sodróbb a változás lendülete, de a sebesség keltette ellenszél emeli fel a repülő szerkezeteket is. Miért jutott mindez eszembe?
Olvasom, hogy 2004-ben még 166 ezren jelentkeztek főiskolára, egyetemre, az idén pedig alig többen, mint 96 ezren. Nyilván a korábbi jelentkezési csúcs még a rendszerváltás előtti időszak zárt felsőoktatásával magyarázható, amikor csak kevesen juthattak az áhított diplomához. Ennek volt tudható, hogy hosszú időn keresztül a frissen érettségizettek csak a felvételizők harmadát tették ki, egyre fogynak azok, akik az elveszett lehetőséget utólag pótolják.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden rendjén van a felsőoktatásban. A nagymérvű csökkenés mögött nem állnak demográfiai okok, az érettségizők aránya ugyanis kis mértékben, de növekedett. A drámai fogyás egyfajta kiábrándulást is takar, az utóbbi években a felsőoktatás vesztett népszerűségéből. Az okokat a kutatók egyelőre nem találják...
Az egyetemi helyek növekedésében és a potenciális diákok számának csökkenésében rejlő feszültség a szakemberek előtt azonban már régen ismert. Aki tudott, eddig is megpróbált tenni ellene. Van, ahol jobb politikai hátszéllel tartják fenn a lendületet, teremtenek másoknál jobb oktatási-kutatási alapokat, máshol a reklám és marketing eszközöket használják átlagon felüli hatékonysággal. Hosszú távon azonban csak a jól lerakott fundamentumra épített, a diákoknak jól hasznosítható diplomát adó intézmények fognak prosperálni. Hiszem, hogy a mi egyetemünk, és karunk ilyen biztos alapokon nyugszik, a kedvezőtlen tendenciák ugyanis egyetemünkre és karunkra nem, vagy kevésbé vonatkoznak.
Mit jelent a biztos alap? Olyan szaktudást, amelyre az elkövetkező évtizedekben biztosan szükség lesz, és a tudás birtokosa átlagon felüli társadalmi megbecsülésre, egzisztenciára számíthat. Az agrárium, a vidék és a környezet három, organikusan kapcsolódó stratégiai területe a társadalomnak és a gazdaságnak. Ezen a területen éppúgy helye van a speciális ismeretekkel bíró diplomásoknak, mint az egységet szervesen együtt kezelő szakembereknek. A mi karunk diákjai, diplomásai az utóbbi területen jelentenek meghatározó erőt. Nagy számban vannak jelen a hazai és brüsszeli hivatali rendszerben és a versenyszférában is.
A feladatunk tehát, hogy ne kordivatok szerint alakítsuk ki képzési rendszerünket, és diákjainknak jó hasznosítható tudást adjunk. Mindezt a meghatározó környezeti feltételek között, igazodva a bolognai képzési rendszerhez. Ennek része a sikeres mesterképzés is, ahol karunk hat szakon tervezte az indulást, de végül hét lett belőle. Mindez jól mutatja, hogy nem szűkülő lehetőségek között kell a jövőre gondolnunk. A mesterképzés új terület, új lehetőség. A hazai felsőoktatásban most jelenik meg érzékelhető arányban, hat százalékát teszi ki a felsőfokú képzésnek.
Mióta ember él a földön a tanulás, a környezeti kihívásokhoz való alkalmazkodás létünk alapja. Kezdetektől tudjuk, hogy amit megismerünk, az könnyűvé válik, legyen akár a legnehezebb, megoldatlannak tűnő feladat. Az oktatás nem más, mint az ismeretek átadása, a nehéz könnyűvé tétele. De a kész ismeret új kihívást, új nehézséget generál, amelyet nekünk kell könnyűvé tenni. Ugye milyen egyszerű?
Indul tehát az új tanév, az alap és a mesterszakokon egyaránt. Készülnek új statisztikák, új elemzések, de minden ember, minden diák egyedi, számára minden döntés száz százalékos. Minden ember önmagáért felelős elsősorban, de a tapasztalattal növekszik a közösséggel szembeni felelősségünk. Oktatóként, munkatársként, hallgatóként egyaránt. Ezért kell mindannyiunknak új lendülettel, új szívvel kezdenünk minden tanévet!
Dr. Villányi László
dékán
