Diákhitellel minden egyszerűbb!

Költségtérítés-fizetés nélkül is be lehet iratkozni az idei tanévtől, ha valaki a Diákhitel „Engedményezés" nevű eljárását igénybe veszi. A Diákhitel központ új programja idén már számos felsőoktatási intézményben elérhető.

A Diákhitel továbbra is bármire elkölthető: például számítógépet, könyveket, jegyzeteket venni, vagy akár egy tanulmányútra, vagy az Internetre befizetni. Ráadásul idén havonta 10 ezer forinttal nőtt a felvehető összeg.

Mint köztudott a Diákhitelt szinte minden 40 év alatti hallgató felveheti. Mostantól egy űrlap kitöltésével közvetlenül intézmény számlájára utaltatható a Diákhitel, vagy egy meghatározott része. Ez az eljárás az Engedményezés. Így már a szemeszter elején be lehet iratkozni, anélkül hogy azonnal be kellene fizetni a költségtérítést.

Szeptembertől a költségtérítésesek már 50 ezer és a többiek is 40 ezer Ft-ot kérhetnek havonta. A régi igénylők a honlapon található nyomtatványokon jelenthetik be módosítási igényüket! Minden diákhitelesnek saját érdekében célszerű bejelenteni minden változást! (pl. elérhetőség, tanulmányi adatok stb.)

Diákhitelt igényelni bármelyik kijelölt postán, vagy bankfiókban lehet.. Az októberi 15-i első kifizetéshez az új igénylőknek legkésőbb szeptember 15-ig kell leadni az igénylést, és be-iratkozni/regisztrálni a tanintézetbe! Akik félév közben igényelik a hitelt, az első folyósítás alkalmával visszamenőleg a félév kezdetéig megkapják kölcsönüket.

Tények a Diákhitelről:

  • Egy szemeszterre államilag támogatott képzésben maximum 200 ezer forint, költségtérítéses képzésben maximum 250 ezer forint vehető fel.

  • A tanulmányok alatt nem kell sem törleszteni, sem kamatot fizetni. A tanulmányok befejezését követően további négy hónap türelmi idő után kell csak a visszafizetést megkezdeni.

  • A kötelező törlesztőrészlet alapvetően a jövedelemhez, vagyis az anyagi teherviselő képességhez igazodik.

  • Bárki szabadon megrövidítheti törlesztése futamidejét azzal, hogy bármikor, bármennyit díjmentesen előtörleszt.

További részletek a www.diakhitel.hu oldalon találhatók!