Együtt leszünk erősebbek

 - Mindegyikünk erős valamiben - az integráció után együtt leszünk erősebbek - nyilatkozta lapunknak Umenhoffer Péter, a SZIE hallgatói önkormányzatának elnöke Békés megyei utazásuk után, melynek keretében találkoztak a Tessedik Sámuel Főiskola HÖK képviselőivel és ismerkedtek Szarvas, Békéscsaba és Gyula nevezetességeivel. A határt átlépve Aradon lerótták kegyeletüket a vértanú tábornokok emlékművénél.

- A TSF hallgatói önkormányzatával már azt megelőzően is kapcsolatban álltunk, hogy felmerült a békési intézmény beolvadása a Szent István Egyetembe. Sztojka Mónikával, aki szinte az elmúlt napokig az ottani hallgatói önkormányzat elnöke volt, országos vezetőképzőn ismerkedtünk meg és jó viszony alakult ki szervezeteink között. Úgy tapasztaltuk, hogy a főiskolai HÖK-től pályázatírásban, SZMSZ alkotásban sokat tanulhatunk. Mostani kirándulásunkon, amit dr. Bujáki Gábor kollégiumigazgató szervezett az új elnökkel, Balda Györggyel is találkoztunk.

- Országos nyilvánosságát is kapott, hogy a TSF hallgatói önkormányzata támogatja a két intézmény közös jövőjét.

- És mi is! Szerintünk hallgatóknak és oktatóknak egyaránt előnyös lesz az integráció. Úgy gondoljuk, hogy ez a lépés a felsőoktatás átalakulásának országos folyamatába illeszkedik. Ha az Országgyűlés is jóváhagyja, akkor a Szent István Egyetem újabb három városban képviselheti magát.

- Mi volt a mostani kirándulás programja?

- Az első napot Szarvason töltöttük, ahol hajóra szálltunk. Este közösen vacsoráztunk az ottani HÖK vezetőkkel. Másnap a békéscsabai HÖK vendégelt meg bennünket. Felkerestük a múzeumot és a színházat, este a Benkó Dixieland Band koncertjét néztük meg. Az utolsó napon Gyulára utaztunk. Láttuk a várfürdőt, jártunk a békéscsabai kolbászfesztiválon és egy Neoton hangversenyre is eljutottunk.

György Péter felvétele