John Deere 8030-as a Mérnökinformatikai Központban

 A KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. egy John Deere 8030-as traktorral gyarapította a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának oktatási eszközparkját. A több tízmillió forintos erőgép kulcsát március 11-én adta át Búvár Géza vezérigazgató dr. Szabó István dékánnak.

B. G.

A gép minden szerkezeti egysége üzemszerűen működik, speciális kialakítása lehetővé teszi a korszerű technikai megoldások tanulmányozását, a legfejlettebb mezőgazdasági járműtechnikai és infokommunikációs technikai ismeretek elsajátítását a hallgatók számára. Az új eszköz jelentős mértékben hozzájárul a leendő gépészmérnökök gyakorlati készségfejlesztéséhez.

 Érdekesség, hogy a John Deere traktor műholdas helymeghatározó rendszere két nagyságrenddel pontosabb, mint egy luxusautó hasonló GPS-e. Ezért sem meglepő, hogy a gépet a kar Mérnökinformatikai Központjában adták át.

Az eseményen dr. Beke János rektorhelyettes elmondta, nem lehet vitás, hogy hosszabb távon 8-10 felsőoktatási intézmény marad talpon Magyarországon. A SZIE hallgatói létszámát illetően jó helyzetben van, de az oktatás, a kutatás és az innováció minősége alapján is az elsők közé kell emelkednie. Erre esélyt adnak az unikum képzések, mint például az állatorvosi, a vízgazdálkodási, a tűzvédelmi és a mezőgazdasági gépészmérnöki, melyből egyedül Gödöllőn működik egyetemi szintű oktatás. Azonban a mai helyzet a mezőgépész oktatást illetően sem rózsás hazánkban. Bár a generációváltás miatt is számottevő mezőgépész hiány várható a közeljövőben, tény, hogy tavaly: élelmiszeripari és mezőgazdasági gépészmérnöki alapszakokra összesen 320-an jelentkeztek. A 200 mezőgépész jelentkezőért pedig 6(!) felsőoktatási intézmény versenyzett.

Jelenleg egyetlen iskola sincsen olyan helyzetben, hogy csak a saját erejéből képes legyen megfelelni a képzés minőségi követelményeinek. Nélkülözhetetlen a vállalatok segítsége, az olyan támogatás, amely most a KITE részéről érkezett. Dr. Beke János kiemelte: a társaság abban is segítette korábban a Gépészmérnöki Kart, hogy lehetővé tette a tapasztalatszerzést szakemberek számára a John Deere cégnél.

Búvár Géza elmondta, hogy a KITE dolgozói között kiemelkedően sok a diplomás. Felvételükben ő is közreműködik. Az új diplomás munkatársak mintegy harmada műszaki szakember. A velük való beszélgetés során azt is figyeli, felcsillan-e a szemük, amikor a mezőgépipar újdonságaira terelődik a szó. Sajnálattal állapította meg, egyre kevesebb olyan emberrel találkozik, aki lelkesedni tud egy motorért, valamilyen új műszaki megoldásért. Abban a reményben ajándékozták a traktort a Gépészmérnöki Karnak, hogy a csúcstechnika közelsége felkelti majd a hallgatók érdeklődését.

Dr. Szabó István dékán egy évtizedekre visszanyúló együttműködés újabb mérföldkövének nevezte a KITE döntését, amely a mezőgépészet megítélésén is változtatni tud. A hallgatók ugyanis a gyakorlatban megismerkedhetnek a traktorba beépített intelligens rendszerekkel.

A traktor átadása Kovács Áron és Szabó Gábor hallgatók számára különösen emlékezetes marad, mert kiemelkedő tanulmányi eredményükért egy-egy laptoppal távozhattak az eseményről.

*

A John Deere folyamatos fejlesztésének köszönhetően, a 8000-es család minden generációja az akkori legfrissebb technológiai megoldásokat kínálta a mezőgazdasági technikában, miközben a John Deere, a hagyományainak megfelelően különösen ügyelt a gépei „emberközeliségére", az egyszerű kezelhetőségre. Ennek megfelelően a jelenlegi 8030-as széria is az aktuális csúcstechnikát képviseli a piacon a motortól a kerékig.

A motorfejlesztést alapvetően két dolog motiválja: egyrészről a gyártók törekednek minél alacsonyabb fajlagos fogyasztás mellett, minél nagyobb teljesítmény elérésére; másrészről a motoroknak meg kell felelniük az aktuális károsanyag-kibocsátási normáknak. Ez a két irány egymással ellentétes, hiszen egy jó hatásfokon üzemelő diesel motornak sajnos nagyon magas a nitrogén-oxid (NOx) kibocsátása. Az NOx kibocsátást két úton lehet csökkenteni, vagy a meglevő konstrukció módosításával (pl. belső EGR alkalmazása), ami csökkenti ugyan az NOx kibocsátást, de rontja a hatásfokot, ezáltal a fogyasztást, vagy pedig egy teljesen új, az előírások szem előtt tartásával készült konstrukció kifejlesztése. A John Deere ez utóbbit választotta.