Az ünnep szerepe
Az emberiség korszakalkotó találmányainak sorában az elsők között szoktuk emlegetni a tűzgyújtás felfedezését, a kereket, az állatok háziasítását és a növények termesztésbe vonását. Ezeknél azonban semmivel sem jelentéktelenebb az ünnep „feltalálása", amely a szervezett közösség megjelenésére utal.
Az ünnep igen jellegzetes jegye egy közösségnek. Láthatjuk, miként ünneplik a farsangot a brazilok a riói karneválon, az olaszok Velencében, vagy a sokácok Mohácson. Ünnepei vannak a kisebb közösségeknek is, a falunap, a szüreti mulatság, a búcsú egy-egy település életében az év meghatározó eseménye, de ide sorolhatók a cégrendezvények, intézményi majálisok is.
Az ünnep üzenetek sora, felismerhető benne a közösség értékrendje, a tisztelet, a megbecsülés, a tradíció és az előretekintés jele is. Az ünnep ambíció, törekvés, igény és minőség.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a 21. század világának és nekünk, magyaroknak milyenek az ünnepeink. A kép bizony vegyes. Tapasztalhatjuk régi, tradicionális, egyházi gyökerű ünnepeink elhalását, ajándékozási, temetői kötelezettséggé válását, nemzeti ünnepeink kiüresedését, új, idegen szokások beszűrődését. Mintha a külsőségek, - a mindent megvehetek pénzért - végleg elnyomnák az ünnep lényegét, hiszen az ünnepet a lelki felkészülés teszi azzá, ami. Mindenképpen kedvező azonban, hogy a kisebb közösségek - települések, népcsoportok, intézmények és szervezetek is - egyre inkább magukra találnak ünnepeikben.
Nekünk itt az egyetemen is vannak ünnepeink, s nem csak az évnyitókra, diplomaosztókra gondolok. Már hagyománnyá erősödött a fogathajtó és főzőversenyünk, karunk babati juniálisa. A közelmúltban zajlott végzőseink Valétabálja, s szót érdemel a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar professor emeritusanak köszöntése. Talán nem tudja mindenki, hogy a Valéta a bányászati, erdészeti akadémia diákjainak ünnepélyes búcsúja, ballagása volt egykor, innen terjedt el a felsőoktatás jó részében. Neve a latin valete - éljetek boldogan, Isten veletek! kifejezésből származik.
Professor emeritus. Egy másik latin kifejezés, amely a nyugállományba vonult, de kiemelt tiszteletet érdemlő professzorok címe. Azoké, akik az oktatási intézmény történtében meghatározó szerepet töltöttek be, ezáltal érdemes-kiérdemesült tagjává váltak az oktatói közösségnek. Karunk professor emeritusaink, kiváló szakembereink előtt ezúton is tisztelgett a minap oklevéllel, emlékplakettel, életrajzukat, címeiket, kitüntetéseiket tartalmazó kiadvánnyal, és néhány ünnepi órával.
Az ünnep - ahogy már említettem, üzenetek sora. Üzenet azoknak, akik az ünneplés részesei, és üzenet azoknak, akik csak a majdani ünneplés lehetőségét hordozzák. A professzor emeritus cím tulajdonosa példakép, minta a közösség számára. A szorgalmat, a kitartást, az ambíciót, a tehetséget, s mindennek az együttesét, az életteljesítményt jelenti. Erre mindenki vágyik, de csak kevesen jutnak idáig.
A jó közösség legfőbb erénye, hogy minden tagjára oda tud figyelni, és mindenkit a maga helyén kezel. Nem kivételez és nem mellőz, mert mindkettő morálisan romboló hatású. Ahogyan a Biblia mondja: aki a méltatlant felemeli, az igazat csalja meg. Persze nagyon ritka az a közösség, amely ezt a zsinórmértéket maradéktalanul be tudja tartani, de már maga az igazságosságra való törekvés is építő jellegű. Hiszem, hogy ezt a szándékunkat jól mutatja érdemes professzoraink megbecsülése.
Az ünnep elsősorban tradíció. A világ nagy egyetemeinek igen jellegzetes ünnepeik vannak, amelyek erősítik a hallgatók összetartozását, intézményi büszkeségét. Mindez nekünk is fontos feladatunk, különösen a karaink közeledését tartom fontosnak. Hiszen egyetemünk még tíz éves sincs, és karaink összetétele már kétszer változott. Nagy szükség van a kari ünnepekre, és arra is, hogy egymás ünnepeit megtiszteljük érdeklődésünkkel, jelenlétünkkel.
Olyan világban élünk, ahol csak az látszik, ami mutatja magát. A reklámok harsánysága miatt az ingerküszöbünk már olyan magas, hogy az értéket önmagában nehezen fedezhetjük fel. A jó bornak is kell a cégér, de nem mindegy, hogy milyen. A tudomány nem kozmetikum, nem divattermék, nem csak pénzzel mérhető érték. Ezt mindig hangsúlyoznunk kell, s erre jó alkalmat adnak ünnepeink.
Dr. Villányi László
dékán
