Global Management Challenge

 

Idén ősszel Magyarországon második alkalommal rendezik meg a világszerte már népszerű Global Management Challenge (GMC) programot, amit hazánkban a piac egyik vezető személyzeti tanácsadó cége, a Recruitment International indított útjára.

A GMC-t világszerte a legnagyobb és legvalósághűbb online stratégiai management versenyként ismerik, amely már 1980 óta működik, eddig több mint 390.000 résztvevővel, 31 országban.

A verseny angol nyelven zajlik, több hónapon és fordulón át, amit minden országban egy döntő követ, ahonnan kikerül az a csapat, amely képviselheti az adott országot a világdöntőn.

A résztvevők lehetnek végzős egyetemisták, főiskolások, már alkalmazottak és céges vezetők.

Minden országban neves vállalatok, felsőoktatási intézmények adják a nevüket a versenyhez, melynek összdíjazása kiemelkedő. A részvétel diákok számára ingyenes.

Hogyan működik pontosan a verseny?

Ez egy management szimuláció, amely angol nyelven zajlik, 3-5 fős csapatok irányítják a saját virtuális cégüket. A csapatok október 31-ig regisztrálhatnak, majd novembertől kezdetét veszi az első kör, amelyben minden csapat megkapja ugyanannak a cégnek az elmúlt 5 negyedéves eredményét. Ebből kiindulva kell 5 héten át különböző döntéseket meghozniuk, melyek felölelik a pénzügy, a termelés, a HR, a logisztika, a sales és a marketing területeket.

Nincs egy jó megoldás, a csapatok saját maguk alakítják a piacot. A második körben már csak a legjobb 64 csapat folytathatja a versenyt, ezt pedig az országos döntő követi, amely 2010. március 17-én lesz, a legjobb 8 csapat személyes „szemtől-szembeni" részvételével.

Az országos döntő nyertes csapata összemérheti tudását a többi ország nyertes csapatával a nemzetközi döntőn. Ez minden évben a világ valamely nagyvárosában kerül megrendezésre, jövőre az "orosz Dubaiként " is emlegetett Khanty-Mansiysk-ban lesz május közepén.

Mik a hosszabb távú célok?

Szeretnénk minél több résztvevőt megnyerni, akik hajlandók összemérni tudásukat más nemzetekkel. Szeretnénk kiváló tehetségeket felfedezni és olyan vállalatokat bevonni a programba, akik kiemelik ezeket a tehetségeket. Bízunk benne, hogy a diákok nyitottak olyan új lehetőségekre, amely közelebb hozhatja őket jövőbeli munkaadójukhoz és élnek a lehetőséggel, hogy megmutassák nekik kitartásukat, üzleti képességeiket, de leginkább, hogy növeljék versenyképességüket a munkaerőpiacon.

További információ : www.gmchungary.hu , illetve a program nemzetközi weboldalán: www.worldgmc.com