Üzleti bankok Gödöllőn (1920-1944)

A tanulmány részlet a "Gödöllő története" monográfia II. kötetéhez írott munkából. Annak I. fejezete a "Helyi gazdaságról, társadalomról és közéletről", II. fejezete a "Helyi kisipar" címmel jelent meg előbb lapunkban, azután kötetbe szerkesztve a Gödöllői Múzeumi Füzetek sorozatban került könyvpiacra "Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között. A kisipar." címmel. (Szerkesztő G. Merva Mária 7-87. p.) Hely híján csak archívumi forrásmegjelölésre szorítkozunk.

DR. RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ

1. A magyar bankrendszerről

Gödöllőn a két világháború között négy, majd (1937-től) három, banki jogosítványokkal rendelkező pénzintézet volt. Közülük egy a "hitelbank", egy a "bank- és takarékpénztár", egy a "takarékpénztár" és egy, az 1937-ben bejegyzett, a Néphitel-szövetkezet elnevezést kapta. (1)

A gödöllői bankok a hazai bankvilág, a "banki kozmosz kis- és törpebolygói", sajátosságaikkal együtt szerves részét alkották a modern pénzügyi infrastruktúrának. A banki infrastruktúra fejlődési ütemét, az arányokat és a nagyságrendeket érzékelteti, hogy Magyarországon 1848-ig csupán 36, de még 1866-ban is csak 80 kisebb pénzintézet, többségében takarékpénztár működött (rt.-i szervezettségben.) 1867 és 1873 között már "öt óriás" birtokolta az összes magyarországi hitelintézeti tőke több mint felét: cca 280 millió koronát. Egy "óriásra" átlag 56 millió korona esett. 1873-ban már 637 pénzintézet működött, s ezek tőkeállománya 548 millió koronára nőtt. Az egy "átlagos" bankra ("átlag") 860 ezer korona jutott. A bankok és takarékpénztárak száma a XX. század fordulójára meghaladta a kétezret, s együttes tőkeállományuk 2 milliárd 740 millió koronára szökött. Egy "átlagbank" alaptőkéje (e szerint) 34 millió korona volt, mintegy tízszerese a Gödöllői Takarékpénztár Rt., húszszorosa a Gödöllői Járási Hitelbank (GJHB), és ötvenszerese a Polgári Bank és Takarékpénztár (PBT) alaptőkéjének. S ez a mennyiségi összevetés még nem is tükrözi a nagybankok által adható minőségi-szolgáltatási többletet.

A gödöllői bankok a kicsi hitelintézetek közé tartoztak. S ez a kvalifikálás nem változott, amikor, kissé előretekintve, a GTp bekebelezte a Polgári Bankot és alaptőkéjét (1937) 12 ezer pengővel 112 ezer pengőre emelte, s amikor a Hitelbank is növelte alaptőkéjét 50-ről 60 ezer pengőre.

A vidéki bankokban 1925-ben 180, 1930-ban 45 (!), de 1933-ban már 253 millió pengővel számoltak; a saját tőkéhez (473 millió pengő) viszonyított nyereségük cca. 47 millió pengő (10%) volt. A korabeli pénzügyi elemzők általában nagy empátiát éreztek irántuk. Közöttük volt, aki egyenesen azt állította, hogy "a vidéki bankok vezetői, a kvázi "bankárok" inkább pénzügyi befektetők, "bankosok", a piacgazdaság szereplői "már szinte ingyen dolgoznak". A vidéki bankokat 2370 igazgató, cégvezető, tisztviselő, 517 altiszt és 696 nyugdíjas működtette, s a válságos 30-as években rájuk számított személyi költségek 12,7 millió pengőről 7,9 millió pengőre csökkentek. A vidéki pénzintézeteknél (l935-ben) képződött 4,4 millió pengő tiszta nyereségből az igazgatósági- és a felügyelő bizottsági tagok 450 ezer pengővel részesedtek. (2)

2. Bankmátrix Gödöllőn

A Gödöllőn működött kereskedelmi bankokból hármat a dualista monarchia idején, az alapítások korában, a nagyléptékű, gyors és egészében sikeres modernizáció során "gründoltak". A Gödöllői Takarékpénztár Rt. (GTp), melyet a köznyelv "gödöllői nagy takarékként" emlegetett, 1869-ben, a Polgári Bank és Takarékpénztár (PBT) 1905-ben, a Gödöllői Járási Hitelbank (GJHB) pedig 1911-ben létesült. A Gödöllői Néphitelszövetkezetet 1937-ben jegyezték be. Elnöke Hajlamász János volt. A községháza épületében működött, ingatlanfedezettel biztosított exportkölcsönöket kínált 7,5%-os kamatra. (Az un. "Deutsch-bank nem a Kossuth Lajos utcában, a Bárdy fűszeres mellett volt, a bankár házában, hanem a Horthy Miklós úton, a cukrászda és a pék között állt.")

A gödöllői bankok szerepfelfogása megfelelt az üzleti, pénzintézeti kritériumoknak, funkcióknak és tradícióknak: összegyűjtötték, megőrizték, gyarapították a tőkét, s céljukat, a profitot, árujuk, a pénz működtetésével, dolgoztatásával, hitelként /kölcsönként/ való forgatásával igyekeztek növelni. A kamatláb ebben az üzletágban a harmincas-negyvenes években 7% körül maradt.

A leggyengébben alapozott hitelintézet a Gödöllői Polgári Takarékpénztár Rt. volt: mind-össze 20 ezer pengő alaptőkével fundálták. Mérlegadatai rendkívül egyenetlenek, kivált, ami értékpapír- és jelzálogszámláját, különösen a takarékbetétek összegének változását stb. illeti. E pénzintézetet azután a Gödöllői Takarékpénztár Rt. vásárolta fel, amit a Polgári takarék igazgatóságnak személyi összetétele is megkönnyíthetett. A fúzióról a két bank 1937. szeptember 29-i közgyűlése döntött: a Gödöllői Takarékpénztár alaptőkéjét 112. 500 pengőre emelték.

A "bekebelezés", "magába olvasztás", "beolvadás" stb., törvényes előírások szerint ment végbe. A "beolvasztó", a GTp átvette a "beolvasztott" bárhol található összes vagyonát, és tartozásait, illetve követeléseit, s annak két á/40 P-s részvényéért egy á/50 P-s részvénnyel fizetett. A szakma, s az igen figyelmes Gödöllői Hírlap (GH) "ésszerű döntésként" üdvözölte az eseményt, akárcsak a Pesti Tőzsde c. szakfórum: "A Gödöllői Polgári Takarékpénztár megszűnése már régóta aktuális, hiszen 20 ezer pengős alaptőkéjével amúgy sem tudott megfelelni és az ilyen kis alaptőkéjű takarékpénztár ártalmára van a magyar pénzintézetek presztízsének" - hangzott a nekrológszerű elbúcsúztató.

A GJHB (Gödöllői Járási Hitelbank) - bár Boldog községben fiókja is volt - csak valamelyest bizonyult állóképesebbnek, mint a Polgári, amelyhez kondícióit nézve is sokban hasonlított. A GJHB mérlegadatai feltűnően kiegyensúlyozatlanok. Nyereségtermelő képessége alacsony volt. Értékpapír számlája öt év alatt (1933 és 1937 között) szinte lemerült: 138 ezer P-ről 860 P-re zsugorodott. Ugyanakkor a betétek összege (ugyanezen időben) 68 ezer pengőről 90 ezerre nőtt, és a nyereség 460-ról 1100 pengőre szökött. Gazdálkodási elégtelenséget sejtet, hogy a bank vagyona, mérlegértékben 1933-ban 170 ezer pengőről 1940-re 160 ezer pengőre esett.

A Gödöllői Takarékpénztár stabil és hosszabb távon is eredményesen gazdálkodó pénzintézet volt. Alaptőkéje kétszeresét tette ki a GJHB-éinak (Gödöllői Járási Hitelbank Rt.) és ötszörösét a Gödöllői Polgári Takarékpénztárénak. A GTp négyszer-hétszer annyi tőkét helyezett ki, mint települési riválisai. Növelte a bank presztízsét persze, hogy alapításkor (1869 március 12-én) I. Ferenc József császár és magyar király 25 db banki részvényt jegyzett á/100 Ft értékben. Az uralkodó példáját magyar arisztokraták és közrendűek is követték. Éppen a kis részvényforgalom, valamint a vásárlói kör megoszlásának stabilitása folytán a bank társadalmi "bekötöttsége" a főnemesek és a nagyobb pénzintézetek jelenlétével együtt sem változott. A leírtakból, valamint az igazgatóságnak és a Felügyelő Bizottságnak a mindenkori személyi összetételéből is következtetve, a GTp a helyi társadalom tehetősebb és ambiciózus csoportjainak a bankja volt. (3) A bank a helyi közigazgatás, a helyi hatalom szimpátiáját is élvezte. Perdöntő bizonyíték erre a Gödöllői Hírlap (GH), amely nagy empátiával, elismeréssel "beszélt" róla, (ti. a Gpt-ről) is rendszeresen "hozta" annak mérlegeredményeit.

A GTp meglehetősen sokféle banki műveletet, szolgáltatást végzett. Két oldalról is ostromolták: betéteseik a magasabb kamatért, a hitelezettek pedig a kedvezőbb törlesztési feltételekért zaklatták. A GTp vezetői gyakorta és meggyőző erővel hangsúlyozták, s ennyiben nyilatkozataikat akár a GTp üzleti filozófiájának is tekinthetjük, hogy a bank üzletpolitikája "konzervatív, de nem maradi". A GTp-t a "gazdaságépítés" célja inspirálta kihelyezéseiben, legfőbb partnerei a gazdák és az építési vállalkozók voltak. A bank szolid, óvatos, csendes ügyvitele "szép mérlegeket" produkált. Kedvező megítélése alighanem konjunktúra-megalapozó szándékának, illetve tevékenységének pozitív visszaigazolását jelentette. Vezetői, az uralkodó ideológiák jegyében elítélték, hangosan kárhoztatták a "spekulációs tőkét", az uzsorát, mindenféle pénzügyi "szélhámosságot", anélkül, hogy a nevükön nevezték volna a tetteseket, akiket pedig, "nyilvánvaló volt" a sugallat, hogy a nagy kereskedelmi bankok háza táján illett keresni.

A GTp kitartóan hirdette: benne a lakosság megbízik, "másutt" az emberek kritikus időkben kivették pénzüket a bankokból és otthon tartották, vagy fogyasztásra költötték, legfeljebb még ingatlanba fektették.

A GTp büszke volt rá, hogy betétesei az 1929-33-as világgazdasági válság kirobbanásakor nem rohanták meg a bankot, hogy kivegyék a pénzüket; a kifizetések, a kivétek sem tételszámban, sem összegben nem nőttek. Az adósok törlesztettek, befizetéseik 190 ezer pengőt tettek ki; az új betétek nagysága meg elérte a 110 ezer P-t, szóltak az értékelő jelentések. A "perelt váltók" értékösszege az adósságok 1%-ára rúgott.

1934-ben már érezhető volt némi megélénkülés. 1935-ben pedig egy pozitív konjunktúra körvonalazódott. Az agrárárak emelkedtek, az agrárolló szűkült, az építőipar élénkült, az üzletek, műhelyek forgalma nőtt, a heverő pénz a bankokba került, a munkanélküliség csökkent. A GTp 280 ezer pengő értékű új kölcsönt folyósított. Preferálta a jó fedezettel és fizetőképességgel alátámasztott hitelkérelmeket, kivált azokat, amelyeket gazdasági felszerelések vásárlására, családi ház építésére, tatarozásra, adótörlesztésre igényeltek.

A részvényesek elégedettek voltak a tisztségviselők munkájával, újraválasztották őket.

A GTp üzletpolitikájában - prezentálandó a dinamikus stabilitás elvét - megjelentek expanzív vonások is. A fejlődő Rákos mentén fiókokat nyitott, ahol azok apróbb, de számos üzletet kötöttek. 1936-ban a rákoscsabai fiók, megnyitásának esztendejében, máris 141 tételt teljesített á/666 P értékben. Közben szem előtt tartotta, hogy az állam a kölcsönadókat l0% kamatilletékkel terhelte, illetve hogy a Postatakarék minden nála befizetett tételhez 5 fillért, az összeghez pedig 0,2 ezreléket számolt fel az ügyfélnek. A GTp igyekezett csökkenteni, reflexszerűen át- ill. tovább hárítani banküzemi költségeit. Arculatjavító intézkedéseinek sorában, amelyekre már 1931-ben 800 P-t fordított, a GTp-t az eddigi telephelyéről a Grassalkovich-féle "számépületből" a reprezentatívabbnak ítélt Horthy M. útra (a Kossuth L. u. sarkára) költöztették, hogy mindig kéznél legyen, exkluzív, reprezentatív megjelenésével is növelje a maga iránti bizalmat.

Sternád Béla vezérigazgató (aki 1926-tól állt a pénzintézet élén) a gazdaság helyzetéről és a bank kilátásairól 1937 decemberében kifej-tette: "A gazdasági helyzet feltétlenül javulást mutat. Nemcsak a középosztály, hanem a földműves osztály is erősödött gazdaságilag. Tartozásait törleszti, a kamatokat pontosan fizeti, és földeket vásárolt. 1936-ban 250 ezer, 1937 első l0 hónapjában 233 ezer P-t teljesítettek az adósok. A hitelt nem megélhetésre veszik fel". Azoknak, akiknek a hiteligényét a bank jogosnak ismerte el, összesen, évi átlagban 300-400 ezer P-t folyósított. A Gtp év-ről-évre erősödött, betétállománya és kihelyezései mintegy 80 %-ban ingatlanlefedettek voltak.

A Pénzintézeti Központ (ahol a bank a saját tartalékainak egy részét kamatoztatta) ugyancsak támogatta a GTp-nek a pénzt "előcsalogató" üzleti filozófiáját, miszerint: "a pénz ne lapuljon a zsebben, a ládafiában, a fehérneműs szekrényekben, és más efféle búvóhelyeken, hanem a helyett forogjon".

A GTp ezt sokféle "ötlettel" igyekezett elérni. Pl. a "töredéktőkék összesöprésére" a kisbetéteseket külön csoportba szervezte. Aki közülük vállalta, hogy 4 évenként havi 4 P-vel növeli betétjét, annak akár 200 P kölcsönt (hitelt) is ígért a bank. (Éppen annyit, mint a kétéves betét összege.) Becsületes, keresztény, felebaráti, segítő, szolidáris stb. arculatát erősítendő a bank a "Lajbi" spóregyletet is ügyfelei közé toborozta. 1931-ben pl. nem is lebecsülhető, 24 ezer P volt ennek a számlának a forgalma, a befizetések pedig 15 ezer P-re rúgtak. Szakmai jó hírének, s persze a Gödöllőn élvezett megbecsülésének köszönhetően, (mint azt a (Budapesti Közlönyben hirdették) a GTp-t az MNB - rezerváinak a másik kezelője - már a helyi pénz- és devizaforgalma lebonyolításával bízta meg.

Németország Lengyelország elleni támadásának, a II. világháború kitörésének hírére Sternád Béla vezérigazgató 1939. október végi beszámolója szerint: "A GTp-nél semmiféle betételvonást nem észleltem, habár kellő előrelátással intézetem erre is felkészül. Mindössze néhányan vették ki a betéteiket, de azok is 1-2 hét múlva újból nálunk helyezték el. Sőt, új betétesek is jelentkeztek, és a tőkeképződés folyamata nem állt le. Bevallom, a közönség rendkívüli nyugalma, amit az eseményekkel szemben tanúsított, feltűnt és imponáló volt. A kölcsönfolyósításokat meglehetősen megszorítottuk, mert igen sokan különösebb szükség nélkül akartak kölcsönt felvenni, a felveendő kölcsönt nem feltétlenül szükséges bevásárlásra fordítani, azaz az árugyűjtésre felhasználni, ami viszont indokolatlan áremelkedésre vezetne. Miután a gazdasági életnek ily irányban történő mozgása nem kívánatos, a közérdek szempontjából, kölcsönöket csak szigorú körültekintéssel és csak produktív célra folyósítunk". 1939-ben 386 ezer P-t fizettek vissza, és 350 ezer P új hitelt folyósítottak. A viszonyok egészében és átmenetileg, a hadikonjunktúra hatására akár még javultak is. Mert például a mezőgazdasági termés bőséges volt, a gazdák fizető-képessége javult.

1940 elején a források már arról szólnak, hogy "a gazdasági élet lelassult, de működik". A potenciális betétesek egy része élelmiszert, más része ingatlant vásárolt, és "mindenkit idegesítettek a hadiesemények". Az üzleti forgalom visszaesett, lebonyolításához kevesebb pénz kellett, a kintlévőségek összege csökkent, a visszafizetések rendben haladtak.

A GTp bank tiszta nyeresége 1940-ben az előző évben volt 7048 P-ről 8634 P-re nőtt. Még szociális célra is jutott 386 P. A GTp és a kormányzat tudatos partnerek voltak a gazdasági folyamatok kézbentartásában. Monetáris eszközöket is használtak a káros folyamatok, így például az infláció vagy az áruhiány stb. elindulásának meggátlására.

3. A banküzem

A bankok tisztikara, a választott tisztségviselők rendszerint 9-11 fős grémiumot alkottak: elnök, vezérigazgató, igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok voltak. A főkönyvelő, a jogtanácsos, a pénztárnok képviselték az adminisztrációt, a jog- és szakszerűséget, s gyakran az ügyviteli folytonosságot. A testületek ülésnapokon jöttek össze, tagjainak nem a bankok voltak a kenyéradói. A bankok tisztikarában "igazán" országos nevezetesség nem volt.

A bankok magas státuszértékű, nagy presztízsű álláshelyek, egzisztencia biztosítók voltak. A helyi ügyvédek például törekedtek is a náluk kitűnő szakmai referenciát jelentő jog-tanácsosi státuszt szerezni maguknak.

A GTp tisztikara a helyi gazdaság és társadalom "arisztokratái" voltak. A GJHB /Gödöllői Járási Hitelbank/ és a Gödöllői Polgári Takarékbank vezérkara volt a legkevésbé ismert. Mindhárom intézet vezérkarában a személyi fluktuáció (a 40-es években) még fel is gyorsult, a GTp-nél hét, a PB-nél hat, a GJHB-nál pedig egyenesen tíz fő került újonnan vezető posztra. A GJHB új, addig ismeretlen vezetői között 1943-1944-ben tűnik fel az első vitéz, a volt községi bíró, Stróbl János fia, aki apja helyét megörökölve igazgatósági taggá is avanzsált.

*

A vizsgált negyed század a helyi gazdaságfejlődés szempontjából, az idők "metszéspontjai"-t (1919, 1924, 1929-1933, 1938-1944), s a különböző kríziseket nézve, nem volt a legalkalmasabb korszak a tőkefelhalmozásra. A növekedést alapvetően korlátozta, hogy a pénzintézetek mindegyike érthetően csak a különben nehezen boldoguló gazda- és vállalkozói réteget tekinthette üzletképes partnernek, s hogy az adott viszonyok között az ökonómiai szempontokat sem érvényesíthették kellő következetességgel.

A gödöllői bankok nem a nagy budapesti kereskedelmi bankok filiáléiként vagy fiókjaiként működtek. Nem organizálták, hanem üzleti gyakorlatukkal orientálták, "terelgették" a helyi gazdaság bizonyos, főként rekonstrukciós, vagy új munkálatait a náluk összegyűjtött pénzből.

A gödöllői bankok javarészt kereskedők, iparosok szabadfoglalkozású értelmiségiek, lapszerkesztők, gyógyszerészek, ügyvédek, orvosok, parasztpolgárok stb. által fenntartott helyi pénzintézetek, a kispolgárság felső és középső csoportjainak - miként a Polgári Bank sorsa mutatta - sikeres, vagy éppen sikertelen vállalkozásai voltak. Mögöttük nem állt jelentősebb tőkeerő; csupán valamelyest járultak hozzá a tőkehiány enyhítéséhez. Legtöbbször kis üzleteket kötöttek kispénzű ügyfelekkel. Nem tud/hat/ták a helyi gazdaságot növekedési, modernizációs pályára állítani, a TEBE-nek is csak a GTp volt tagja. Nehezen viselték a banküzemi költségeket, lassan fejlődtek, szűk piacon riválisokként versenyeztek, s csak szerény meg-takarítási potenciállal számolhattak.

A községi tisztikarban az esküdtek és a képviselő-testületi tagok közé választott banki tisztségviselők személye volt az a kapocs, amely a helyi pénzügyi szférát, az iparos- és kereskedő társadalmat összekötötte a hivatali-hivatalnoki világgal. Az 1937 áprilisi helyhatósági választásokon pl. amikor az új tisztikart, azon kívül 16 esküdtet, a képviselő-testületből kimaradók helyébe 10 új képviselőt választottak, a Nemzeti Egység Gödöllői Szervezete bírónak Lizits Jenőt, törvénybírónak Moór Mihályt, közgyámnak Persler Pált, esküdteknek, Gáspár Sándort, Stógl Bélát, Kalántai Gézát, Stógl Józsefet ajánlotta. Képviselő-testületi bizottságba Schlager Árpádot, Kilián Frigyest, Székely Józsefet, Som Lajost jelölték. Az "elöljárók" így valamennyien iparosok, helyi értelemben vett "nagygazdák", kereskedők voltak, s közülök Schlager, Kilián és Székely banki tisztséget is betöltöttek.

A bankok a pénzügyi, a financiális kultúra megjelenítői voltak, felvértezve az iderendelt praxis és módszerismerettel. A gödöllői "bankosok" nyilvánosságnak szánt attitűdje értelmezésünkben amolyan patrícius-polgári típusú erényekre emlékeztetett, melyeket üzleti magatartásukban, mindenekelőtt retorikájukban hangsúlyoztak is. (Szerénység, keresztényi mértéktartás, megtakarítási hajlam, szociális érzékenység, felelősségtudat stb. voltak a leggyakrabban emlegetett normák). A szakmai teljesítményeket végül is az éves mérlegek (és részvényesek) minősítették. A bankvezetők, a közélet diszkrét szereplői, a harsány szólamokat valóban kerülték, lojálisak voltak a mindenkori kormányokhoz.

A zsidók deportálása, a banküzemi működésben nem okozott "különösebb zavarokat". Az elhurcoltak között volt Diamant László, a GJHB FB tagja, agyvérzéssel szállították hordágyon a hatvani vasútállomásra. Őrzői, rabtartói "rövid tanácskozás után főbe lőtték." (4)

JEGYZETEK

1. A Pest Megyei Levéltár "Gödöllő Nagyközség iratai" c. (a községi közgyűlések, a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveiben, továbbá a "községi közigazgatás", valamint a gödöllői járási főszolgabírói) gyűjteményben témánk szempontjából közvetett, un. háttérdokumentumokat leltünk.(PML:V.1044.Ca.Cb.Általános Közgyűlési ir. 1920-1944.Ca.Cb/ Értékes primér forráshoz a Gödöllői Városi Múzeumban jutottunk, amelyből képet kapunk a GTp-t alapítók kilétéről. (GVM TD 2008. 25. 1. (lt.sz.)

A helyi viszonyokba, jelesen a harmincas, negyvenes évek mindennapjaiba (is) bevilágít az a számos szempontból igen informatív interjú, amely a GVM-ban készült Forgács János holokauszt-túlélővel.

Használatunkban egyszerre források és "controleur"-ök is a Nagy Magyar Compass (azelőtt Mihók féle Pénzügyi és Kereskedelmi évkönyv 40-68.évf.kötetei: 1.r. Pénz és hitelintézetek. Szerk. Galántai Nagy Sándor. Bp.1912.(1945.) Stephaneum ny.54.db. Bor.cim:l.r: Pénz-intézetek. (OSZK_P 15.338/40-68.) A Compassokban nyilvánosságra hozott ("extern") mérlegek elemzéséhez, a banki tisztségeket betöltők névjegyzékének összeállításához, s a be-következett változások rögzítéséhez is ez a forrás bizonyult a legautentikusabbnak. A Ki-kicsoda (volt) Gödöllőn kérdésben perdöntőnek a "Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. és Kecskemét th.jogú város adattára." Bp.1939.c.kötet ("Adat-tár") közlései bizonyultak. A Gödöllői Hírlap témánk szempontjából is megkerülhetetlen. Már az is jelzésértékű, hogy a lap a helyi bank-ügyekben tőle szokatlanul, egyféle "önkorlátozást" gyakorolt.)

Az általunk használt pénzügyi szakirodalom ismertetésétől helyhiány miatt tekintünk el.

2. A "bankosok" anyagi dotációjára csak következtetni tudunk. A közigazgatási hivatalnokok egyhavi átlagbére 120 és 420 pengő között "mozgott" (egy Gödöllőn készült, s jutalmazás előkészítéséhez használt dokumentum szerint.) (PMLK V: 1044.C/b.1829/1942.) Nagybanki osztályigazgató havonta 600-800 pengőt kapott, s az kb. 2,8%-át tette ki pl. a Pest Magyar Kereskedelmi Bankot irányító Weisz Fülöp évi jövedelmének. (PML:1044C/b.1942:) S még tudjuk, hogy a GTp abszolút összegben mintegy 18,8 ezer pengőt számolt el "személyi költség"-ként, ami nagyjából kétszerese volt a banküzemi számla "teher"tételének.

3. A Gödöllői Takarékpénztár nagy forrásértékű "Részvény Könyv"-e 1977-ben került a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményébe. Egy kb. 60x40 cm.-es, téglalap alakú, sarkainál vaslemezpánttal vasalt kötetről van szó, amelynek címoldalán vörös mezőben arany betűkkel áll a felirat "Részvény Könyv". Az adományozó, Hegedűs László "Megjegyzések"-et fűzött a kötethez. Gödöllői Városi Múzeum TD 2008. 25.1. (lt.sz.) Nagy Magyar Compass 1922-1944. kötetei.

4. A Diamant-családról, vagyoni állapotáról, vagyonstruktúrájánák jellemzőiről, a banki pozíciókkal bírt kereskedőkről (PLM IV. 427-b. 13 978. 1944.)