Dr. Tuba Zoltán

(1951-2009)

Dr. Tuba Zoltán egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növénytani és Ökofiziológiai Intézetének igazgatója hosszú, súlyos betegség után július 4-én elhunyt. Végső búcsút július 17-én vettek tőle szeretett városában, Sárospatakon.

Tuba Zoltán Sátoraljaújhelyen, 1951-ben született. Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon végezte. Élete során mindvégig szoros kapcsolatot tartott Sárospatakkal és szűkebb pátriájával.

Pályáját 1978-ban az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetében kezdte. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytani és Növényélettani Tanszékén 1985-től egyetemi docens, majd 1992-től egyetemi tanár volt. 1997-ben nevezték ki tanszékvezetővé és a "Növényökológia" MTA tanszéki kutatócsoport vezetőjévé. A SZIE Biológiai Doktori Iskola vezetője.

Az MTA doktori fokozatot 1998-ban nyerte el, 1992-ben Akadémiai Díjat nyert, 1996-tól 4 évig Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt.

Egy-egy tanévet vendégprofesszorként dolgozott a Karlsruhei, Edinburghi és Exeteri Egyetemen, egy évnél rövidebb időtartamra pedig több más egyetemen volt vendégprofesszor.

Dr. Tuba Zoltán kezdeti kutatásai a növénytársulások szupraindividuális pigmentszerkezetére irányultak. Még hallgatóként publikálta a többszintű erdőtársulás vertikális fény-pigment struktúrájának leírását. Előzmények nélküli a vízhiányos növénytársulás pigmentszerkezetére vonatkozó vizsgálatsorozata is.

Ettől kezdve érdeklődése a vízhiány növényökofiziológiai problémái felé fordult. Úttörő kutatásokat végzett az elméleti és gyakorlati szempontból is fontos kiszáradástűrő növények és társulásaik ökofiziológiája területén. Nevéhez fűződik az ún. poikilochlorophyllous kiszáradástűrési stratégia felfedezése. Feltárta az ilyen stratégiájú növények kiszáradás- és újraéledés alatti folyamatait. Felderítette és értelmezte az eltérő kiszáradástűrési stratégiák ökológiai szerepét és jelentőségét. Új ismeretekkel gazdagította a poikilohidrikus kriptogám növények (zuzmók, mohák) ökofiziológiájára vonatkozó tudásunkat és szemléletében is új értelmezését adta a poikilohidrikus növényi életformának. A kiszáradástűrő növényeken végzett munkájával egyben hozzájárult egy új trópusi ökológiai tudományterület, az "inselberg ökofiziológia" létrejöttéhez és fejlődéséhez.

Közép- és Kelet-Európában elsők között kezdte meg a globális klímaváltozás (emelkedő légköri széndioxid koncentráció és léghőmérséklet) növényökológiai hatásainak kísérletes kutatását. Ennek érdekében EU tudományos pályázatokon elnyert támogatásokból 1993-ban létrehozta a Global Change and Terrestrial Ecosystems világprogram egyik long-term kísérletes növényökológiai kutatóállomást. Az itt születő eredmények modellértékűek, és új ismereteket nyújtanak a növénytársulások és termesztett növények változó klimatikus körülmények közötti produkciójáról, ökofiziológiájáról.

Kidolgozta a nagy (országos) térléptékű mohabioindikációs módszert, mellyel elkészítette hazánk első légterhelési atlaszát. Az utóbbi időben a növényi szünfiziológia, ezen belül is a pár négyzetméteres és a több hektáros térléptékű ökoszisztéma-működés (szén- és nitrogénkörforgás) megalapozásán dolgozott. Kutatói szemléletét a multidiszciplináris (botanikai, ökológiai és fiziológiai) megközelítés jellemezte, de évtizedek óta önálló botanikai

kutatásokat is folytatott (Bodrogköz vegetációja, vízi növényzet).

1993-tól 6 nemzetközi kutatási projekt pályázat nyertese, emellett tekintélyes számú egyéb külföldi és hazai kutatási pályázat fűződik a nevéhez. Gödöllőn nemzetközi élvonalba tartozó ökofiziológiai műhelyt hozott létre, ahol mindennaposak a külföldi vendégkutatók. Kutatásait széles körű európai és Európán kívüli együttműködésben végezte. A Global Change and Terrestrial Ecosystems (GCTE, Canberra) kutatási világprogrambeli magyar részvétel kidolgozója és irányítója.

Iskolateremtő tevékenységét az általa vezetett Növényökológia-Ökofiziológia PhD programban kinevelt hét minősített kutató jelzi. Tanszékén jelentős oktatási reformot hajtott végre, több új ökológiai tárgyat (pl. Növényökofiziológiát) vezetett be a hazai egyetemi képzésbe.

Aktív tudományos közéleti tevékenységet fejtett ki többek között az MTA Ökológiai és az MTA Növényélettani Bizottságainak tagjaként, a Botanikai Közlemények, az Acta Botanica Hungarica, a Community Ecology és a Journal of Crop Production szerkesztőbizottsági tagjaként, EU kutatási pályázatokat bíráló szakértőként.

Száztíznél több folyóiratcikk, 35 könyvfejezet, 38 egyéb tudományos munka szerzője.

Halála egy kiteljesedő életművet tört derékba. Betegen is létrehozta és irányította utolsó munkáját, a Bodrogköz monográfiát, amely szűkebb hazája élővilágát, kultúrkincseit gyűjtötte lexikon vastagságú kötetbe.