A szociológia – cselekvést segítő tudomány

Már-már úgy tűnt, a Kelet-Európában emlékezetesen nagy utat bejárt szociológia tudománya is zavarba jön az egymás nyomába lépő sorozatos változtatások és változások láttán. De nem. Jószerével csak pillanatnyi megtorpanás, „üzemzavar" volt, hiszen a szociológia a bekövetkezett változások intellektuális előkészítői közé tartozott, így hát nagy lendülettel fogott hozzá immár az új, formálódó viszonyok tanulmányozásához.

- Igen, egyetértek a kérdés ilyen ívű felvetésével - mondja dr. Madarász Imre egyetemi docens, a GTK Társadalomtudományi Intézet Szociológiai Tanszékének vezetője. - Tudatában vagyok, hogy mindenben az átmenet idejét éljük, semmi nem úgy igaz, mint eddig volt. Az illúziók szétfoszlottak, a különböző hiedelmek, előképek hitelüket vesztették. Minden egész, ami avítt volt, eltörött a valóság próbáján. A mi tudományunk is újrafogalmazza önmagát, csakúgy, mint viszonyát a világhoz. Esetünkben legfőbb célja és funkciója, hogy - a gyakorlatra való felkészítés jegyében - segítse hallgatóinkat a valóság minél jobb megismerésében, egy reális helyzettudat kialakításában.

- Mit kell és mit tudnak ennek érdekében tenni?

- Építünk az ember természetes kíváncsiságára, számítunk a „mi ez?" reflex működésére, sokat várunk a kíváncsiság, az érdeklődés felkeltésétől, attól az attitűdtől, amely nélkülözhetetlen a felhalmozott tudás új ismeretekkel való gyarapításához, kritikai analíziséhez. Munkánkat akkor tekintjük sikeresnek, ha az hallgatóink intellektusának „adjusztálásán" túl élményt is jelent számukra.

- Az a gyanúm, így már fölkelthetik a hallgatók érdeklődését.

- Sőt, azt várjuk, hogy a hallgatók kérdezzenek: nemcsak minket, hanem a valóságot is. Hiszen a valóság problémái tőlünk függetlenül léteznek. S hiszem, hogy diákjainknak jó fülük van a halláshoz, és jó szemük a látáshoz. Az így szerzett tudás - az a tapasztalat - a legjobb garancia a fiatal szakemberek eredményes integrálásához a tudásalapú társadalomban.

- Jól értem, a tanszék a hallgatókat felnőtt, szuverén embereknek tekinti, akiknek partnerséget kínál az ismeretszerzésben is?

- Így igaz. Hiszen hallgatóink között ki-ki maga rendezi be az életét, osztja be idejét, pénzét, erejét, ami gyakran okoz a számukra meglepetést, így hát miért ne lennének érettek a partnerségre az ismeretszerzés formáiban és folyamataiban is?! Köztudott, a fiatalok nyitottak a világ megannyi jó és rossz jelenségének a megfejtésére, a mai magyar gazdaság és társadalom jellemzőinek, intézményrendszeri ismérveinek, működési módjának kutatására, tanulmányozására. Persze, nem hogy megtagadnánk, hanem felajánljuk a segítségünket az új valóságos értékeinek az ocsútól való elkülönítésére, az elméletek, az ideák és a realitások megkülönböztetésére, a tágabb nemzeti környezetben lezajló átalakulások helytállóbb interpretálására stb.

- S mit várnak mindettől?

- Hogy diákjaink önálló, szuverén, megalapozottan dönteni tudó szakemberek legyenek. Továbbá azt reméljük, hogy az oktatási-kutatási partnerség, mint a tudás megszerzésének demokratikus és hatékony módja, segít, inspirálja, involválja a konstruktív gondolkodásra serkentő egyetemi klíma erősödését. Húzóerőt jelent a SZIE stratégiai programjának megvalósításához. Nem utolsó sorban a diákok és a Szociológia Tanszék kölcsönkapcsolatainak műhelymunkában konkretizálódó mélyítéséhez.

- Működni fog, vagy „csak" marad teória ez az elképzelés?

- Két évtizede lesz, hogy volt szerencsém a gyakorlatban látni, miként lehet a tudományból, hadd mondjam így: a résztvevőket aktivitásra serkentő "mozgalmat" csinálni. Egyetemünk és az MTA tudósai, azután valamelyest szervezői talentum kellett, s én azt hiszem, máig ható élményben volt része, aki résztvevője volt a különböző témájú szabadegyetemi előadások sorának.

- Frissebb példát is tudna mondani?

- Egy nem olyan régen készült felmérésből kiderült, hogy hallgatóink jó része igényli az egyetemmel, a tanáraikkal az együttműködést, s motivációik között szerepel a tudás megbecsülése. Úgy hogy kicsit kerekítve azt mondhatom, ami a hallgatókon múlik, azt „hozni fogják".

-i. ó.-