Visegrád üzenet
Amint arról már sokan értesülhettek, a közelmúltban egy konzorciumi megállapodás született a Prágai Cseh Élettudományok Egyetem Gazdaság és Menedzsment Kar, a Nyitrai Szlovák Agrár Egyetem Gazdaság és Menedzsment Kar, a Varsói Élettudományok Egyetem Gazdaságtudományi Kar, valamint a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar között. Eszerint diákjaink a mesterképzés keretében szemeszterenként más-más egyetemen tanulhatnak, majd angol nyelven megírt dolgozatukat a számukra legszimpatikusabb intézményben védhetik meg. A programban résztvevő diákok a saját egyetemük mesterdiplomája mellett egy speciális oklevelet is kapnak, amelyet mind a négy egyetem képviselője aláír. A diákok a hazai egyetemen pályázhatnak az ösztöndíjra, amely tandíjmentes, a megélhetés költségeit is a cserediák program keretében az egyetemek viselik.
A magam részéről az egyik legnagyobb hatású döntésnek tartom egyetemünk történetében a V4 konzorciumi megállapodásnak nevezett dokumentumot. Végre felfedeztük azt, hogy nem mindig a legtávolabbi és leggazdagabb országokban kell keresnünk társakat, szövetségeseinket, hanem a szűkebb környezetünkben. A közös gyökerek, a közös sors erősebb és tartósabb köteléket jelent a gazdasági érdekszövetségnél.
Ezt ismerték fel térségünk uralkodói 683 évvel ezelőtt. Károly Róbert 1335 novemberében visegrádi palotájába hívta Luxemburgi János cseh, és III. Kázmér lengyel királyt. A találkozó célja az volt, hogy rendezzék a kapcsolatokban jelentkező ellentéteket, és gazdasági-politikai együttműködést alakítsanak ki a német-osztrák kereskedelmi érdekszövetséggel szemben. Az együttműködés mindhárom országban látványos fellendülést, mondhatni aranykort eredményezett.
Az évszázadnyi időre kiható eseményt újította fel 1991 februárjában Vaclav Havel, Csehszlovákia és Lech Walesa, Lengyelország köztársasági elnöke, valamint Antall József, Magyarország miniszterelnöke. Csehszlovákia 1993-as szétszakadásával vált négytagúvá a Visegrádi Együttműködés.
Egy lappangó igazság felismerése, annak egyezménybe foglalása jelentős mérföldkő lehet, de eredményt csak a társadalmi tudatosulás hozhat. A Visegrádi Együttműködésről olykor -protokolláris események, nemzetközi megállapodások apropóján - hírt ad a tömegtájékoztatás, de eddig a társadalom egészét nem igazán hatotta át. Ezért különösen hasznosak azok a kezdeményezések, amelyek a közeledést a kisemberek szintjén is ösztönzik.
Előfordult már, hogy testvér-települési kapcsolatokat fejlesztettek mini visegrádi találkozóvá. Évente egy-egy autóbusznyi sportoló, hagyományőrző népdalköri tag, népi mesterségek művelői, népi konyhában jártas szakácsok keltek útra, hogy barátságos vetélkedések, bemutatók keretében ismerkedjenek egymással. Megtapasztalhatták, hogy új ismerőseik kedvesek, vendégszeretők, csak a 20. század viharai, a politika ármányai élesztettek gyanakvást, alakítottak ki ellenségképet.
A fiatalokban általában nincsenek a háborúkat, kitelepítéseket megélt generációhoz hasonló, mélyre ható előítéletek, de ők sem mentesek attól, hogy alulértékeljék a szomszédos népeket. Bizonyos, hogy a félévente új egyetemre, városba, országba való költözés minden diákban a tanulmányokat messze meghaladó szemléletnyitást is jelent. Amikor az ember ismeretlen feladattal találkozik, szinte megoldhatatlan akadályként jelenik meg előtte, s amint megismeri azt, egyszerűvé válik. Ez nem csak kulturális és gazdasági, de társadalmi szinten is érvényes.
Ebben a „visegrádi vetésforgóban" nem csak a szerencsés diákok találkoznak egy új világgal, de rajtuk keresztül a házigazdák is megismerhetik a vendég gyökereit. Ezek a kapcsolatok teszik mindenki számára közérthetővé, hogy egymás rovására nem haladhatunk. Az elvtelen rivalizálás útja sokkal inkább kedves a globalizáció héjáinak, mint nekünk. Egymásra licitálunk az autógyárat, gumigyárat építeni akaró multival való tárgyalásokon, miközben tradicionális, évszázadon át sikeres gazdasági ágazatok mennek csődbe. Boltjainkban olasz tésztáktól, spanyol boroktól, kínai cipőktől, német méztől roskadoznak a polcok, miközben mezőgazdasági termelőink vergődnek, a nemzeti iparok romokban hevernek. A százéves múltra visszatekintő füleki edénygyárat a magyar Ikarust bezárták, a világhírű cseh és szlovák cipőipar romokban hever, ahogyan a lengyel textilipar is jórészt felszámolódott.
Itt az ideje, hogy felismerjük saját érdekeinket, keressünk természetes szövetségeseket. Úgy érzem, a Szent István Egyetem, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ebben az egymásra találási folyamatban élen jár, ahogyan közel két évtizede, a határon túl élő magyar diákok felsőoktatásában is úttörők voltunk. Biztatok minden mesterképzéssel kacérkodó diákot, hogy gondolkodjon el ezen a lehetőségen, amely négy izgalmas szemesztert, élményekben gazdag éveket, új barátokat, másfajta szemléletű oktatókat, és persze munkát és felelősséget is jelent! Felelősséget Magyarország, hazánk iránt, hogy újra egymásra találjunk, mint Nagy Lajos királyunk idején, és ránk köszönthessen egy új aranykor.
Dr. Villányi László
dékán
Képünkön:
Mariusz Maciejczak, Peter Bielik, Miroslav Svatos és Villányi László aláírják a konzorciumi megállapodást
Balázs Gusztáv felvétele
