Új szerepben

Párizsban olasz, francia, holland, dán és magyar szociológusok tartottak munkamegbeszélést az agrárfejlődés, a társadalom és a természet kölcsönkapcsolatáról. A jelentkező újszerű feszültségek természetére irányították figyelmüket. Számba vették az időnként kiéleződő konfliktusok jó megértésének hiányait, azok okait, és áttekintették, felidézték azokat a tapasztalatokat is, amelyek inkább voltak az emberi rátartiság szent tehenei, semmint a jelentkezett problémák eredményes gyógyításának emlékművei. Legyen elég csak arra utalni, hogy a szegénység, a nyomor, az elmaradottság elleni csodaszert még senkinek nem sikerült feltalálnia. Súlyosabb gondok adódtak a meg nem gondolt gondolatok „kipróbálásával", vagy annak elfelejtésével, hogy a pozitív tetteknek is lehetnek negatív velejárói. Elég csak felidézni az úgynevezett „zöld forradalom" által keltett reményeket. A rizs terméshozama megtöbbszöröződött, az alkalmazott agrotechnikai eljárások nyomán azonban sok helyütt nem várt károk keletkeztek. Például rombolták a talaj minőségét. Ez jól ismert Európában is: „talajmérgezés". Az egészséges táplálkozás feltételei kerülhetnek veszélybe, ha nem az élelmiszerbiztonság kritériumai érvényesülnek, hanem az ökonómiai önérdekűség szempontjai. Az élelmiszerbiztonság elsőrendű igénnyé lépett elő.

  Egyetértés volt abban, hogy további szakmai és tudománydiplomáciai lépésekre van szükség annak érdekében, hogy az európai közvélemény támogassa a professzionális úttörőket , hogy programmá szervezzék, s a gyakorlatba is átültethessék az amúgy is megkerülhetetlen felismeréseket. A kutatók véleménye, hogy erősíteni kell a legkülönbözőbb tudományok - köztük a szociológia - konkrét, célra szervezett együttműködését. Ez a legfontosabb záloga a társadalmak válaszadó-képessége növelésének is. Ebben, a tudásalapú társadalom jegyét felismerhetően magán viselő szemléletben újnak és korszerűnek mondható a tudományos gondolkodás újabb területre való kiterjesztésének szándéka, a társadalomtudományokban rejlő, eddig nem kiaknázott gyakorlati potenciál aktivizálásának az igénye. (Így például azoknak a történelmi léptékű változásoknak a mélyebb megértése céljából, amelyek az agrár-rendszerváltás, napjainkban pedig a világgazdasági változások következményeiként nem mindenben előre látható hatással bírnak - többek között - mezőgazdaságunk tulajdon- és üzemszerkezetére.)

  Olyan eljárások, módszerek iránt is mutatkozik szükséglet, amelyek valamennyi agrárszereplőt meggyőznek, s egyben érdekeltté is tesznek az embert és környezetet kímélő agrárkultúra meggyökereztetésében. Ehhez persze számba kell venni, hogy a kutatás pénzbe kerül, jóllehet, eredményeit nem nélkülözhetjük.

  A szóban forgó problémakör maga is „nemzetközi", a kutatásnak is internacionálisnak kell lennie, hiszen a rész-előrehaladások is csak ilyen dimenzióban születhetnek. Megszívlelendő az a jelenség, hogy napjainkban a tudomány mind gyakrabban elébe is megy a kiszámíthatóan bekövetkezőnek, s így prognózisaival pótolhatatlan szolgálatot tesz a társadalmaknak.

  Nem okozott gondot, hogy a tanácskozás résztvevői más-más fejlettségű országból, régióból érkeztek, merthogy szakmai anyanyelvük, akárcsak a napirendre tűzött problémák természete azonos.

Madarász Imre

egyetemi docens

a Szociológia Docentúra vezetője