Szócikkekbe gyűjtött lokálpatriotizmus

baszárka: deszkából házilag készített szánkó. Két felgörbült orrú, párhuzamosan álló deszkalapot három, kb. 40-50 centis karódarabbal szegeltek egymáshoz. Tetejére ugyancsak deszkából ülőkét erősítettek. A gyerekek egymást húzták rajta. A húzókötelet a két orr között vízszintesen álló karódarabra kötötték.

földi zsír, zsírgaz: Lathyrus tuberosus. A réti növény földből kiásott fehér gyökerét ették. Főleg a gyerekeknek volt kedves tejszerű, édes nedve miatt. 

kettős fonatöltés: lényegében a Margit-öltés egyik változata. A legdrávaszögiesebb öltésmód, mivel másutt nem fordul elő. Nevezték még páros fonatöltésnek is. A párhuzamos öltések közül egymás mellett két sorban ék alakban helyezkednek el. A beöltés után bizonyos távolságra átöltöttek, majd a beöltés mögött hosszában visszaöltöttek. Fonásszerű sor keletkezett, és zsinórszerű benyomást keltett. Kizárólag rózsaszár hímzésére alkalmazták.  

pup: szárításakor markonként halmokba rakott kenderszálak.

szél: nagy lyuka van, abból fúj. A hiedelemmonda azt tartja, hogy: „Ha némöt ember odaáll a lukhol, akkor fúj a szél. Azért nem széles a nadrágja, és átmén a szél. Ha pedig magyar áll a lukhol, akkor nem fúj a szél, mert széles a gatyája, és eltakarja a lukat." A kopácsi halászok nem szerették az északi, északkeleti, északnyugati szelet, mert azokat apadás követte. Ezeket a széljárásokat vízapasztónak nevezték. Velük szemben a déli szél esőt, vizet és halat hozott be a rétre. A nyári szellő nemcsak a levegőt frissíti fel, hanem elhajtja a szúnyograjokat is.

*

Azt hiszem, hogy ez az öt szócikk is elegendő mustra ahhoz, hogy az érdeklődők figyelmébe ajánljam egyetemünk oktatójának, dr. Lábadi Károly néprajzkutatónak a Drávaszög Lexikon című kötetét, amely Eszéken jelent meg a HunCro Sajtó- és Nyomdaipari Kft. kiadásában. A mű és ismertetésének lehetősége több szempontból is izgalmas kiadvány és feladat. Először is nincs tapasztalatom a lexikonismertetésben. Másodszor nem találkoztam még olyan lexikonnal, amelyet egy szerző állított össze. Harmadszor: különleges eset, hogy egy ilyen kis táj, mint a Drávaszög, lexikont „kap". Az első egy állapotot tükröz, a második és a harmadik szempont a már eddig is meglévő tiszteletemet erősíti a szerző iránt. Dr. Lábadi Károly termékeny író és szerkesztő. Hosszan lehetne sorolni délvidéki tárgyú munkáit és jelentősen gazdagította Gödöllő és környéke művészettörténeti feldolgozásainak körét is.

*

Kivételes szerencséje egy-egy kistájnak, ha akad olyan szerelmese és szakembere, mint a Drávaszögnek Lábadi Károly. 1972-től 1991-ig Laskón élt, fő kutatási területe a Drávaszög népélete és népköltészete. Gyakran kezembe veszem Kósa László és Filep Antal A magyar nép táji-történelmi tagolódása című könyvét, melyből kiderül, hogy e tekintetben is milyen sokszínű Kárpát-medencei hazánk. Jó lenne, ha minél több ilyen tájlexikon születne a sajátos identitást tükröző területekről!

Aprópó, Drávaszög. A Drávaszög Lexikon szerint (részlet a szócikkből) „1918 óta a jugoszláviai, majd a horvátországi Baranya területének szakirodalomban szereplő és a helyi köztudatban is meghonosodott neve, az Alfaluk és a Hegyalja településeinek közös élő népi neve is. Népi kultúrája sok szállal kapcsolódik az Ormánság és a szlavóniai szigetmagyarság falvainak népi műveltségéhez."

A lexikonban Lábadi Károly gazdag szókincséről, nyelvi kifejező erejéről is tanúbizonyságot tesz. Bár a könyv gazdagon illusztrált, a szócikkeket olvasva magunk elé képzelhetjük a drávaszögi népélet legutóbbi időkig megőrzött tárgyait.

B. G.